HVGA közhangulat további romlását jelzi minden lehetséges mutató a Medián 2009.

HVG
A közhangulat további romlását jelzi minden lehetséges mutató a Medián 2009. március 6-a és 10-e között, 1200 fő személyes megkérdezésével készített felmérése szerint. A legszembetűnőbb változás, hogy tovább emelkedett azoknak az aránya, akik szerint az országban általában véve rossz irányba mennek a dolgok. A Medián másfél évtizede teszi fel ezt a kérdést az embereknek, de ilyen mértékű kiábrándultságot még soha nem mutattak az adatok. A „rossz irányt” érzékelők arányában hosszú évekig az 1995-ös Bokros-csomag utáni 80 százalék volt a rekord; ez dőlt meg először a tavalyi kormányválság után, majd a pénzügyi válság begyűrűzését követően szinte hónapról hónapra tovább erősödött a kiábrándultság. Legutóbb 87-ről 91 százalékra emelkedett a pesszimisták aránya, és csupán a megkérdezettek 6 százaléka mondta azt, hogy jó irányba mennek a dolgok. Minden korábbi rekordot megdöntve tovább romlottak a lakosság gazdasági várakozásai is, leginkább nem is a saját háztartásra, hanem az ország gazdaságára vonatkozók: 59 százalék tart nagyarányú, további 27 százalék pedig kisebb mértékű visszaeséstől.

HVG
A válság elején még úgy tűnt, hogy a romló közhangulat nem morzsolja tovább az MSZP táborát, sőt az új helyzet még lehetőséget is kínált a kormányzatnak arra, hogy kitörjön a defenzívából. Annyi bizonyos, hogy a válság első hónapjaiban csökkent a két nagy párt támogatottsága közötti különbség. Ez a trend mostanra megfordult, és márciusra jelentős mértékben visszaesett a szocialisták támogatottsága: a teljes népesség 16, a választani tudó „biztos” szavazók 23 százaléka voksolna rájuk, ami a Medián mérései szerint az utóbbi tíz év legalacsonyabb adata. A romló közhangulatban a Fidesz-vezérkar kivételével az összes vezető politikus népszerűsége visszaesett, és bár ez a változás a kormányfő esetében kisebb volt az átlagosnál, kedveltségi mutatójában a mostani adat a negatív rekord. 18 százalékos támogatottsága alulmúlja az összes korábbi kormányfő legrosszabb népszerűségi indexét is (Antall Józsefnek 25, Boross Péternek 39, Horn Gyulának 29, Orbán Viktornak 40, Medgyessy Péternek 37 százalékon volt a mélypontja). Ezzel párhuzamosan 18 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik hivatalban tartanák a Gyurcsány-kormányt, és növekedett azoké, akik előrehozott választásban és átmeneti szakértői kormány megalakításában látnák a legjobb megoldást a jelenlegi helyzetre.

HVG
Az EP-választáshoz közeledve egyre inkább érdemes odafigyelni a kisebb pártok támogatottságának alakulására is. Úgy tűnik, hogy a Jobbik februári javuló eredménye nem tiszavirág-életű változás volt: a teljes népességben tovább erősödött a párt, a választani tudó „biztos” szavazók körében pedig továbbra is 4 százalékon áll. Az MDF nagy vihart kavaró EP-lista-állítása még csak részben lehetett hatással a párt támogatottsági adataira, hiszen az interjúk többsége még Bokros Lajos hivatalos felkérése előtt készült. Mindenesetre az MDF most valamivel jobban áll, mint a korábbi hónapokban. Az SZDSZ viszont a februári erősödés után újra gyengélkedik, részben azért, mert szavazói részvételi hajlandósága továbbra is elmarad a többi párt támogatóiétól.

HVG

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Itthon

Kongresszus előtt az MSZP - a HVG elemzése

Megerősödve kerülhet ki az MSZP tisztújító kongresszusából Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök, annak ellenére, hogy megítélése történelmi mélypontra zuhant, és soha ennyire pesszimistán nem látták a választók a jövőt.

Kitaszítanák a szexuális erőszakért elítélt papokat

Kitaszítanák a szexuális erőszakért elítélt papokat

Videó: így lőtték fel a Bibliát a Holdra

Videó: így lőtték fel a Bibliát a Holdra

A tyrannosaurus is volt kicsi

A tyrannosaurus is volt kicsi

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

1-2-3…5 autó még simán átmegy a piroson – videó

1-2-3…5 autó még simán átmegy a piroson – videó

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék: a kormány bele akar szólni, ki mennyiért adja el a földjét

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék: a kormány bele akar szólni, ki mennyiért adja el a földjét