szerző:
HVG

First Past the Post. A győztes mindent visz.

First Past the Post. A győztes mindent visz. Ez a lóversenyzésből kölcsönvett kifejezés a brit választójogi rendszer alapja. A szabályok egyszerűek: pártlista nincs, kizárólag egyéni jelöltekre lehet voksolni. Aki akár csak eggyel több szavazatot kap, mint vetélytársa(i), az győz, és az összes többi szavazat elvész. Ez a szisztéma egyrészt igen erős legitimációval ruházza fel a képviselőket, hiszen minden egyes jelöltnek a helyi választókerületben kell megküzdenie a bejutásért. Ad absurdum ha egy miniszter vagy a kormányfőjelölt elbukja a versenyt saját kerületében, nem lesz képviselő, és ezzel politikai pályájának is lőttek. Éppen ez történt most az északír autonóm kormány miniszterelnökével, Peter Robinsonnal, aki kelet-belfasti választókerületében kikapott, így kiesett a westminsteri parlamentből. Másrészt a rendszer pozitívuma, hogy egyértelmű parlamenti többséget biztosít, és ezáltal garantálni tudja erős kormány létrejöttét. Legalábbis eddig így volt.

Ez a választási rendszer viszont erőteljesen torzít, hiszen nincs összefüggés a leadott szavazatok aránya és a szerzett mandátumok közt, és csak a nagy pártoknak előnyös. A kis pártok számára szinte lehetetlenné teszi a bejutást és a hangsúlyos parlamenti jelenlétet. További hátulütője, hogy gyakran a társadalom alig egyharmadának támogatásával emel kormányra valakiket.

Az, hogy a jelenlegi választójogi rendszer finoman szólva sem fejezi ki és fedi le a modern, a korábbi tory–labour kettősségen túllépett, jóval tagoltabb társadalom szerkezetét, régóta nyilvánvaló. Tony Blair már 1997-ben alkotmányreformot ígért, amelynek része volt/lehetett volna a választási rendszer reformja is. Ebből csak az első lépés, Skócia, Észak-Írország és Wales autonómiája valósult meg. Az autonómia azonban azt is jelenti, hogy ezek a tartományok már másfajta, az arányos képviselethez közelebb álló választási rendszert vezettek be. És láss csodát: Skóciában például a Skót Nemzeti Párt (SNP) egy mandátum híján kisebbségben kormányoz immár harmadik éve, Cardiffban és Walesben pedig koalícióban működik az autonóm kormány, és egész jól. A mostani választási kampányban is épp azzal érveltek sokan, hogy ha fennmarad az eltérés a brit és az autonóm tartományok rendszere közt, az még inkább szétfeszítheti Nagy-Britannia egységét.

Ezek nyomán érthető, miért szerepelt kiemelten a politikai reform és az arányos képviseleti rendszer a liberális demokraták választási kampányában, és miért ódzkodnak ugyanettől mind a konzervatívok, mind a Munkáspárt. Az alku eredménye az úgynevezett alternatív szavazás lehet. Ez azt jelenti, hogy a választók nem ikszet tesznek a nekik kedves jelölt neve mellé, hanem preferencia-sorszámot: kit látnának 1., 2., 3. és további helyeken legszívesebben a parlamentben. Mandátumot csak a szavazatok 50 százalékával plusz 1 vokssal lehetne szerezni. Ha egyetlen jelölt sem kapott ennyit, az utolsó helyen álló kiesik, és a nála szereplő másodlagos preferenciákat elosztják a többiek között. Ezt addig folytatják, amíg valaki el nem éri az 50 százalék plusz egy szavazatot. Ez azonban önmagában még nem tenné arányossá a rendszert. Ezért a liberálisok elképzelése szerint a választók egy második voksot is leadhatnának pártokra, vagy a pártlistán nekik tetsző konkrét jelöltre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Újra a menekültek mellé állt Ferenc pápa

Orbán tovább nyit Kelet felé

Orbán tovább nyit Kelet felé

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Kész csoda, hogy Notre-Dame még áll! - állítják a párizsi tűzoltók

Kész csoda, hogy Notre-Dame még áll! - állítják a párizsi tűzoltók

Megalázó vereségbe futott bele a Manchester United

Megalázó vereségbe futott bele a Manchester United

A vérontás megállítását sürgette e pápa Urbi et Orbi üzenetében

A vérontás megállítását sürgette e pápa Urbi et Orbi üzenetében