A kormányszóvivő szerint a Postabank-eladásból befolyt összegből az M5-ös autópálya állami kivásárlása után "jut is, marad is", ám ez fölöttébb kétséges.

Engedett a népharagnak a Medgyessy-kormány, és ígéretének megfelelően - kerül, amibe kerül - a múlt héten elhatározta az M5-ös alföldi sztrádát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya Rt. (AKA) részvényeinek megvásárlását. Az 1994 tavaszán Schamschula György miniszter által aláírt szerződés alapján Kiskunfélegyházáig felépült, majd ott megszakadt, európai összehasonlításban is meghökkentően magas díjú autópálya évente 8-9 milliárd forint bevételt hoz német-francia tulajdonosainak, a Bau Holding- és a Bouygues-csoportnak, amelyből 2008-ig még 45 milliárd forint hitelt kellene visszafizetniük.

A dél-alföldi régiónak szóló közérzetjavító intézkedéscsomagot személyesen Medgyessy Péter miniszterelnök ismertette múlt szerdán. E hét keddjén pedig Csillag István gazdasági miniszter és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke Szegeden személyesen is megerősítette: szabad az út az M5-ös továbbépítése előtt. Amelynek egyébként - az eredeti menetrend szerint - 2003. december 31-éig már be is kellett volna fejeződnie. Csakhogy miután az AKA és az Orbán-kormány között elmérgesedett a viszony, a továbbépítés lekerült a napirendről. Most viszont a Medgyessy-kormány úgy döntött, január 30-áig megvásárolja az AKA részvényeit, aminek fedezete a postabanki eladásból származó 101 milliárd forint privatizációs bevétel. Majd miután az állam birtokon belülre kerül, átalakítja az AKA-val 1994 májusában aláírt koncessziós szerződést: március 12-étől az M5-öst bevonja az állami matricás rendszerbe. Ezt követően pedig - szintén még márciusban - kiírják a továbbépítésre vonatkozó közbeszerzési pályázatot, amelynek Medgyessy szerint "alapvető feltétele", hogy a sztráda 2005. december 31-éig elérje Szegedet. A kívánságcsomag azzal egészül ki, hogy mindez a költségvetés forrásait megkímélő módon történjék. Amihez nagy bűvészmutatványra volna szükség.

A postabanki pénzből "jut is, marad is" - fogalmazott talányosan Gál J. Zoltán kormányszóvivő a múlt heti kormányülést követő sajtótájékoztatón. Ennél pontosabban Csillag István gazdasági miniszter sem válaszolt a HVG-nek a vétel fedezetét firtató kérdésére. Márpedig a postabanki bevételről egyelőre azt sem tudni, mennyi az annyi. A pénz ugyanis az Orbán-kormány idején Postabank-tulajdonossá avanzsált Magyar Posta Rt. számlájára került. Az eredeti tervek szerint ezt a posta tulajdonosa, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. osztalék formájában elvonja a cégtől, amely azonban a tranzakció költségei címén 13,4 milliárd forintot visszakap, így a summa máris mintegy 88 milliárd forintra olvad. A 12,1 milliárd forint jegyzett tőkéjű AKA cégbíróságon fellelhető legutolsó, 2002-es mérlegében viszont 72,95 milliárd forintban jelölte meg az autópálya piaci értékét, és a tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint a tulajdonosok ennél alább nem is adják. Annak ellenére sem, hogy az AKA 2001-ben csaknem 2 milliárd forint veszteséget produkált, amit egy évvel később kétszeri áremeléssel 3,8 milliárd forint nyereségre fordított, igaz, még erőteljes, 1,3 milliárd forintos kormányzati árkiegészítéssel. Tavaly viszont szintén nagyjából 3 milliárd forint körüli nyereséget ért el, immár állami támogatás nélkül. Ez azonban a hitel- és kamattörlesztésre fordítandó, nagyjából évi 7 milliárd forintnak a felét sem teszi ki.

A vételáron kívül tehát a kormánynak alighanem át kell vállalnia az AKA sztrádaépítésre felvett hitelét is. Ezenfelül az autópálya 65 kilométeres meghosszabbítása az országhatárig az AKA becslése szerint 90-100 milliárd forintba, s a kormányzati remények szerint is 70 milliárdba kerül. Csakhogy sem a hitel és a kamatok törlesztése, sem pedig a továbbépítés költségei nem szerepelnek az idei költségvetésben, amelyben egyelőre hiába keresnénk a matricás rendszer bevezetésének fedezetét is. A hazai autópályákat üzemeltető Állami Autópálya-kezelő Rt. (ÁAK) kasszájába 2003-ban mintegy 14 milliárd forint folyt be a matricák eladásából. Ez az összeg azonban, mint eddig soha, tavaly sem fedezte a karbantartás és a felújítás költségeit: 2003-ban a gazdasági tárca 3,7 milliárd forinttal pótolta ki a keretet. Szakmai becslések szerint az M5-ös használói mintegy 20 százalékkal növelik a matricaeladásokból származó bevételeket, ám hogy mennyivel nőnek a kiadások, arról még kalkulációk sem ismeretesek.

Bizonytalan az is, mihez kezd szerzeményével a kormány. A verziók között korábban az ÁAK üzemeltetői szerepe is felvetődött, míg a napokban az AKA német tulajdonosának újbóli színre lépése került előtérbe. A Népszabadság kormánykörökben eddig nem cáfolt értesülése szerint a Bau Holding ingyen megkapná az immár állami tulajdonú AKA-részvényeket, ezzel egy időben a kormány a koncessziós szerződés módosításával kiterjesztené a sztrádára a matricás rendszert, a Bau Holding pedig a részvények fejében - azok értékét beszámítva - építené meg az M5-ös új szakaszát. E felvetésre reagálva Csillag István úgy fogalmazott a HVG-nek, hogy a kormány, miután nem tudott megállapodni az AKA tulajdonosaival, "a jövőt nem feltétlenül velük képzeli el". Csillag szerint a pályázat kiírásakor a tavaly decemberben elfogadott közbeszerzési törvénybe beemelt eljárást, az építési koncessziót fogják alkalmazni. Vagyis nem csupán a kivitelezésre, hanem az üzemeltetésre és a finanszírozásra együtt kér ajánlatot a kormány. Ennek elfogadása után vonható meg a mérleg: mennyibe kerül végső soron a 10 éve kötött koncessziós szerződés korrekciója és az autópálya továbbépítése - mai forintban.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A berlini falig mentek a magyar tüntetők

A berlini falig mentek a magyar tüntetők

Eltűnt egy férfi a VII. kerületből

Eltűnt egy férfi a VII. kerületből

A jeges víz is segít: győzni kell a kéziseknek Tunézia ellen

A jeges víz is segít: győzni kell a kéziseknek Tunézia ellen

Elromlott a kerekesszéke, hazatolták a rendőrök a mozgássérült nőt

Elromlott a kerekesszéke, hazatolták a rendőrök a mozgássérült nőt

Megkapta a spanyol behívót Sterbik Árpád, aki már bizonyított bravúros beugróként

Megkapta a spanyol behívót Sterbik Árpád, aki már bizonyított bravúros beugróként

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott