Üzletititok-sértési feljelentéssel is megspékelt harc dúl a júliustól hatósági eljárásként lefolytatandó, egyes becslések szerint összesen évi 6 milliárd, mások szerint akár 10 milliárd forintos piacot is jelentő gépjárműeredetiség-vizsgálatért.

"Az árverseny és a piaci önszabályozás eddig szavatolták a viszonylagos olcsóságot és a megbízhatóságot, júliustól viszont központilag vezényelnek majd mindent" - mondta a HVG-nek az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetői posztját négy évvel ezelőtt ügyvédi talárra cserélő Mándi Sándor, az Eredetiségvizsgálók a Gépjárműbűnözés Ellen Egyesület (EGEE) elnöke. Az 1998 júliusától az ő közbenjárására is kötelezővé tett, átlagosan évi félmillió autót érintő, egyesek szerint 6 milliárd, mások szerint több mint 10 milliárd forintos piacot jelentő eredetiségvizsgálatot végző cégeket tömörítő szervezet - amelyet a HVG információi szerint a Fővárosi Bíróság a tagok gazdasági piaci tevékenységére hivatkozva még nem jegyzett be - tagjai konzorciumot alakítva indultak azon a közbeszerzési pályázaton, amelyet a Belügyminisztérium (BM) Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala (Könyv) hirdetett meg idén március elején.

Rajtuk kívül új jelentkezők is felvonultak a pályázaton, így a tavaly júliusban 100 millió forintos tőkével alapított Eclipse Rt., valamint a Széles Gábor nevével fémjelzett Műszertechnika-Holding cégcsoporthoz tartozó Euro One Számítástechnikai Rt. A tenderre a hatósági eljárást előíró belügyminiszteri előterjesztés nyomán tavaly márciusban megszavazott törvénymódosítás kötelezte a Könyvet (a külföldről behozott használt autók okmányai vizsgálatának hatósági eljárássá tételéről lásd Származástan című írásunkat a 106. oldalon).

"Egységes vizsgálati módszer bevezetése és így a bűncselekmények további visszaszorítása a cél, nem utolsósorban pedig az olcsóbb vizsgálati ár és a hatósági garancia" - vázolta az autópiaci résztvevők körében felzúdulást keltő döntés indokait a HVG-nek Hegedűs András, a BM bűnmegelőzésért felelős helyettes államtitkára. A bűnüldözők állításai szerint az eredetiségvizsgálatnak köszönhetően az 1996-ban még évi 27 ezerre rúgó autólopások száma 2002-re 8500-ra csökkent, ám még jobb eredményt is el lehetne érni. A július 1-jétől érvénybe lépő hatósági árról, valamint a tender egyéb részleteiről ugyanakkor a Könyvet vezető Urbán György nem volt hajlandó nyilatkozni a HVG-nek, mint ahogy arról sem, milyen szerepet játszott a tárca abban, hogy a törvénymódosítás után a Gazdasági Versenyhivatal tavaly áprilisban - egyelőre nem jogerősen - árkartell miatt összesen 27 millió forintra büntette az öt eredetiségvizsgáló céget.

"Öten négyféle módszer szerint dolgozunk" - ismerte el Tóth Attila, a tavaly 1 milliárd forintos árbevételt produkáló, ennek 60 százalékát az eredetiségvizsgálatból kitermelő, kecskeméti IHG-Info Holding Group Rt. (IHG) elnök-igazgatója. Szerinte az ORFK által 1998-ban kiírt és cégén kívül a budapesti Trans Holding Group Kft. (THG), a Metalelektro Kft., az Euro-Mobil Kft. és az NJL Kft. által elnyert pályázat óta a piaci verseny következtében folyamatosan egységesednek a módszerek, már csak a technológiai fejlődés és a fővállalkozók fejlesztései miatt is.

A különböző módszerek miatt esetenként eltérő vizsgálati eredményekből fakadó, általában peren kívüli megállapodással végződő kártérítések éves összege közel félmilliárd forintra rúg, legalábbis a HVG-nek érintettségük miatt névtelenül nyilatkozók szerint. A reklamációk például abból adódnak, hogy egy már "tisztának" nyilvánított autó előéletében pár hónappal később egy másik cégnél sötét foltokat találnak, vagy egy hivatalosan egyszer már épnek mondott kocsiról kiderül, hogy karambolok miatt többször is javítva volt, s így jóval kevesebbet ér. Az öt cégnél ezzel szemben mindössze évi 50-60 milliós kártérítési összegről beszélnek. "Az állam egy jól működő rendszerbe avatkozik bele" - mondta Bakó Zoltán, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének titkára. Szerinte az eredetiségvizsgáló cégek az általuk a hibás eredményre vállalt felelősségbiztosításokkal szavatolják, hogy az autósok nem járhatnak rosszul.

Tény: a gépkocsi korától és motorméretétől függően 7500-tól 25 ezer forintig terjedő vizsgálati árakkal dolgozó cégek fővállalkozókként mára több mint ezer állomásból álló országos hálózatot hoztak létre. "Az alvállalkozók határozott időre szóló közreműködői szerződést kötnek velünk, és a mi listaáraink, valamint technológiánk alapján dolgoznak, a bevétel 70 százaléka pedig náluk marad" - vázolta a HVG-nek e rendszer lényegét Rezván Mihály, a tavaly 1,7 milliárd forintos árbevételt produkáló, ebből 700 milliót az eredetiségvizsgálattal realizáló THG ügyvezető igazgatója. Más alvállalkozók szerint erre még ugyanakkor rájön a havi rendszerkarbantartás 47 ezer forintos díja, valamint az, hogy az eszközöket - a számítógéptől a videokameráig - az esetek többségében a fővállalkozóktól kell megvásárolniuk vagy bérelniük. Másfelől ez utóbbi szavatolja például, hogy a tevékenységét 1996-ban kezdő THG-nak a főváros XX. kerületében található oktatóközpontjában a 70-140 ezer forintos tandíjért kiképzett alvállalkozók zárt számítógépes hálózaton küldik eredményeiket a cég központjába, ahonnan azok bérelt vonalon jutnak a BM gépeire. Ezekből az okmányirodák munkatársai is lehívhatják az adatokat. "A vizsgálóállomásokon az ügyfelek eddig is fizettek »hatósági díjat«" - mondta Tóth Attila. Az 1250 forintos járműkísérő lap, valamint a 600 forintos kötelező adategyeztetés az államnak évente több mint 1 milliárd forintos bevételt jelentett. E dokumentumok szükségesek ugyanis ahhoz, hogy valaki kiválthassa autója törzskönyvét, vagy éppen átírathassa gépjárművét.

"A vizsgálatokhoz egy egészen új, központosított keretre van szükség" - mondta a HVG-nek Deák Endre, a riválisai szerint ez irányú tapasztalatok nélkül is fő esélyesnek tartott Eclipse Rt. vezérigazgatója. Deák viszont azzal büszkélkedik, hogy a THG alvállalkozójaként 1999-ben került a piacra, majd ő dolgozta ki a jelenleg szabadalmi oltalmi eljárás alatt álló, az eddigi vizsgálati módszerek hibáit kiküszöbölő technológiát. Nem mellesleg a THG vezette konzorcium üzleti titok megsértése, valamint bitorlás bűntette miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és információink szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság meg is kezdte a nyomozást. A THG-tulajdonos fia, Reznák Balázs ellen pedig már évek óta folyamatban van egy biztosítási csalással kapcsolatos - igaz, az érintett elmondása szerint várhatóan felmentéssel végződő - büntetőeljárás. Hevesi Tóth Ferenc nyugalmazott vezérőrnaggyal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat volt vezetőjével Deák közösen birtokolja az Eclipse Assets Management Kft.-t, amely a THG-val közösen Trans-Holding Polska néven tavaly a lengyel piacra is kilépett. Az eredetiségvizsgálat ottani bevezetése azonban a lengyel törvényhozás késlekedése miatt meghiúsult.

A magyar rendszer hibái javíthatóak, és a hatósági eljárás voltaképpen nem jelenti a tevékenység államosítását - állította Deák. Mint mondta: "A pályázat nyertese csak a technológiát szállítja, a munka javát továbbra is a BM-mel szerződő cégek és szakemberek fogják elvégezni, akiknek azonban júliustól jogi ismeretekkel is kell rendelkezniük." Rezván és Tóth szerint ugyanakkor az átalakítás után az állomásokon dolgozó, alapvetően autószereléshez értő vállalkozók, hatósági feladatot ellátva, már csak adatokat visznek majd be a további sok milliárdért kiépítendő számítógépes hálózatba, és szintén az adófizetői forintokból megvásárolandó szoftverek fognak "dönteni" az autókról. A reklamációk, kártérítési igények sem az állomásokon, illetve a fővállalkozóknál fognak lecsapódni, hanem az amúgy is túlterhelt okmányirodákban.

Bár döntés csupán április végén várható, az már gyanítható, hogy az egyetlen nyertest kiválasztó közbeszerzési tenderrel a legfőbb győztesek a Könyv számítógépes rendszereit üzemeltető cégek lesznek, így a Zala megyén kívül kizárólag a BM-nek szállító zalaegerszegi Zalaszám Informatikai Kft., az egyebek mellett a különböző azonosítókártyákra és azok megsemmisítésére szakosodott budapesti Multipolaris Kft., illetve az Idom 2000 Rt., amelynek alapítói, menedzsmentje és vezető munkatársainak zöme ezer szállal kötődik a BM-hez. Az Idom egyik ügyvezetője, Málics Géza például programozóként a BM-ben kezdett, az rt alapító társtulajdonosa, Kovács Zoltán pedig a Könyv fejlesztési főosztályát vezette (HVG, 2003. december 13.). Az eredetiségvizsgálatra kiírt és az indulók által megvásárolt pályázati anyag műszaki fejezetei nem nevesítik ugyan az ominózus cégeket, ám az indulók egybehangzó állítása szerint a szövegből egyértelműen kiderül: nekik csak akkor lehet reményük, ha már pályázatuk kidolgozásakor felvették a kapcsolatot az említett udvari beszállítókkal.

VAJNA TAMÁS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gazdaság

Származástan

Az eredetiségvizsgálatot pár hónappal megelőzve a hatósági eljárás része lett a külföldről behozott gépjárművek...

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Megható, ahogy az alzheimeres anyuka együtt énekel családjával – videó

Megható, ahogy az alzheimeres anyuka együtt énekel családjával – videó

400 embert küld el és fizetést emel a Magyar Telekom

400 embert küld el és fizetést emel a Magyar Telekom

"Azért nem leszek együtt senkivel, mert a társadalom elvárja"

"Azért nem leszek együtt senkivel, mert a társadalom elvárja"

Mégiscsak lehet igény gendertémákra, ha már a Bors is ezzel foglalkozik

Mégiscsak lehet igény gendertémákra, ha már a Bors is ezzel foglalkozik

Adventi irodalmi naptár - december 15.

Adventi irodalmi naptár - december 15.