A cukor kivételével stagnálás vagy inkább árcsökkenés várható az alapvető élelmiszerek fogyasztói áraiban az EU-csatlakozás utáni hónapokban. A termelői árak uniós szinthez való közelítését az agrártárca óhaja ellenére megakadályozza a fizetőképes kereslet hiánya és az importverseny.

"Ennek az álomnak semmilyen piaci indítéka nincs" - kommentálta a HVG érdeklődésére a földművelésügyi miniszter múlt heti, az élelmiszerárak emelkedését prognosztizáló nyilatkozatát Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége főtitkára. Németh Imre ugyanis azt várja, hogy csökken a magyar és az uniós termelői árak közötti 25-30 százalékos különbség, s Magyarország EU-taggá válását követően az inflációt meghaladó mértékben kell többet fizetni az élelmiszerekért, sőt a cukor, illetve a csirke- és a pulykamell ára akár 20 százalékkal is növekedhet. Piros ezzel szemben úgy látja, hogy a csatlakozással még nem nő a fizetőképes kereslet, ráadásul erőteljesebb lesz az importverseny, s ezek egyáltalán nem árnövelő tényezők.

"Az élelmiszerek fogyasztói árában alapvető tényező a vásárlóerő" - állította idősoros elemzéseikre hivatkozva a HVG-nek Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató- és Informatikai Intézet (AKII) főigazgatója. Az AKII kutatásai szerint a jelenlegi EU-tagországok között nem közeledtek érdemben az élelmiszerek fogyasztói árai, a portugál, spanyol, görög árszint most is elég messze van a franciától vagy a némettől. A magyar élelmiszerárak egyébként az EU-átlag 55-60 százalékán állnak.

Piaci oldalról az AKII szerint sem érik árnövelő hatások a magyar élelmiszerpiacot, de a szabályozás változása - azaz az EU-s hatósági ár bevezetése - okozhat áremelkedést. "A cukorrépa tonnánkénti minimumára a csatlakozás után a jelenlegi 9 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedik, míg a feldolgozott cukor tonnánkénti irányára az itthoni ágazati alku eredményeként kialakult 147 ezer forintról 160 ezer forintra nő" - adta meg a piacon mintegy 15-20 százalékosra becsült várható cukoráremelés mögött álló szabályozási indokot a HVG-nek Koczka Zoltán, a Cukoripari Egyesülés igazgatója. Bár új cukor csak a következő kampány után, azaz ősszel kerül a piacra, a gyártók már a nyáron elérik az intervenciós ár szintjét, ami azt jelenti, hogy a fogyasztói árak is emelkednek. A cukor egyébként 0,552 százalékos súllyal szerepel a fogyasztói kosárban, s Koczka szerint a május után várható hirtelen árnövekedést el lehetett volna kerülni, ha tavaly a kormány erőteljesebben emeli a piaci védelmet. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elődjével, a GATT-tal 1994-ben aláírt megállapodás alapján az alap- és pótvámokkal együtt 130 százalékos vámszint ugyanis tavaly nyáron "csupán" 161 százalékra emelkedett, holott a piaci szereplők már akkor az uniós szintre, azaz 200-220 százalékra növelték volna. Más kérdés ugyanakkor, hogy a fogyasztók mit éreznek majd a cukoráremelésből. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy egyes nagy kereskedelmi láncok csalinak használják majd az cukrot, hogy becsábítsák a vevőket boltjaikba.

Nem várható árnövekedés viszont a gabonapiacon. A 2003-as aszály (HVG, 2003. június 21.) következtében ugyanis például a búza ára január közepén a tonnánkénti 50 ezer forint fölött is járt a Budapesti Árutőzsdén, s mostanra is csak 38 ezer forint körüli szintre süllyedt az agrártárca exportkorlátozó és az állami készleteket piacra dobó intézkedései következtében. Az EU 101,35 eurós intervenciós ára - amihez még havi 0,93 euró tárolási támogatást is igénybe lehet venni - mai középárfolyamon 25 500 ezer forint, ami csak "normális" években jelenthet árnövelő hatást a magyar búzatermelők számára (a 2003-as termésű búzára az agrártárca által tavaly májusban meghirdetett irányár tonnánként 23 ezer forint). Így a magas tavalyi árszint miatt az aratás után sem kell áremelkedésre számítaniuk a hazai fogyasztóknak a gabonából előállított termékeknél.

A termelői árak növekedésére számítanak a sertés- és a tejelőtehén-tartó gazdák is. "Az idén 7-8 százalékos áremelkedés lenne indokolt a magyar termelői árakban, de az importverseny, a nagy elosztórendszerek működése és piaci helyezkedése miatt ez nyilván nem fog bekövetkezni" - hűtötte le az ez irányú reményeket Udovecz. Pedig a Vágóállat- és Hús Terméktanácsnál (VHT) komolyan számolnak azzal, hogy a csatlakozás után kiegyenlítődnek a jelenleg az EU-beli átlagártól kilónként 38,74 forinttal elmaradó felvásárlási árak. "A lengyelek óriási támogatással visznek be félsertést Romániába, május 1-je után viszont már nem dotálhatják az exportot, így versenyképes lesz a magyar élősertés-kivitel" - állította a HVG-nek Zádori László, a VHT titkára. Szerinte Ausztria felől is éri majd "szívóhatás" a magyar sertésállományt, mert a Magyarországhoz közeli feldolgozók is szívesen lecserélik majd magyar disznókra a most Németországból érkező alapanyagukat. A VHT úgy látja, hogy ez meghozza a várva várt árkiegyenlítődést, és így a magyar termelői árak az EU-csatlakozás utáni hetekben több mint 10 százalékkal emelkedhetnek, amit a húsipar át fog hárítani a fogyasztókra.

Nem ilyen optimisták a piaci szereplők. "Ez egy sokismeretlenes egyenlet, amiben a nemzetközi árváltozások éppúgy meghatározóak, mint az, hogy milyen ütemben tisztul meg a piac a higiéniai előírásoknak nem megfelelő vágóhidaktól, illetve hány termelő megy csődbe, és mikor" - mondta a HVG-nek Kovács Tamás, a Pick Rt. igazgatósági tagja. Adataik szerint az év első negyedében a sertésárak 8 százalékkal estek vissza a tavalyi hasonló időszakhoz képest, ami a bolti árakban is megjelent, annak ellenére, hogy közben áfaemelés is volt. Nem számít a piac közeli stabilizációjára és áremelkedésre az AKII-főigazgató. Az élő sertések tömeges szállítását jelentősen megdrágítják a különböző állatjóléti intézkedések, így az effajta forgalom csak a határ menti fuvarokra korlátozódhat. Baromfipiaci szakértők sem várnak mást, maximum némi stabilitást, de a minisztertől eltérően rövid távon még árcsökkenést is elképzelhetőnek tartanak.

Nem elképzelhető, hanem szinte bizonyos az áresés a tejpiacon. A Tej Terméktanács (TT) adatai szerint az első két hónapban havi 30 millió liter tejfelesleg termelődött, miközben az árak 10 százalékkal mérséklődtek. Ezt a nyomást némileg csökkentheti - igaz, az összes jelentkező adatait még nem dolgozták fel -, hogy a termelők eddig már 70 millió liter tejkvótát ajánlottak megvételre az agrártárcának, amely a februári tüntetéseket (HVG, 2004. február 21.) lezáró megállapodásban ajánlatot tett a termelési jogot megtestesítő kvóta literenként 40 forintért történő felvásárlására. "Az árcsökkenés eddig is az importversenyből adódott, ami erősödik a csatlakozás után" - mondta a HVG-nek Sirman Ferenc, a TT ügyvezető igazgatója. Elsősorban a német joghurtgyártók inváziójára kell számítani, amelyek közül például a Zott nem is élőflórás terméket, azaz nem joghurtot forgalmaz, de termékeinek alacsonyabb ára nyilván vonzó lesz a magyar fogyasztóknak. Ugyanez a helyzet a szlovák ultrapasztőrözött tejjel, ami literenként 10 forinttal lehet olcsóbb a magyarnál. Az bizonytalan ugyan, hogy ebből mennyi érkezhet az országba, mivel a szlovákok kvótája alacsonyabb, mint a jelenlegi termelésük, ráadásul Ausztriából, sőt Olaszországból is jelentkeztek vevők az olcsó szlovák tejre. "Ha csak egy áruházláncnál megjelenik a hirdetés az alacsonyabb árú tejről, az árletörő hatású lesz" - jelezte Sirman, hogy egy ilyen, feleslegekkel terhelt piacon kis tétel is zavart okozhat. Kérdés, hogy a hasonló árak miatt februárban az utcára vonuló termelők hogyan tolerálják majd, hogy a következő hónapokban az AKII szerint is 62-67 forint között stabilizálódhatnak a felvásárlási árak, ami sokuk számára a 2 forint literenkénti uniós kvótatámogatással is veszteséget jelent.

"Nem kell tartanunk az osztrák zöldségáraktól" - vélekedett az agrárpiac egy másik szegmenséről Lux Róbert, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet főtitkára. Ezzel szemben tompulhat az évjárathatás a csatlakozás után, ugyanis ha gyenge a termés, az import nem engedi elszabadulni az árakat. Az adminisztrációs akadályoktól elvileg megszabaduló export számára viszont túl keskeny az az idősáv, amikor piacra kerülhet Nyugat-Európában - azaz attól sem kell félni, hogy a meglóduló export hiányhelyzetet okozna a belpiacon. A csatlakozó országok hazainál olcsóbb kínálata is versenyre kényszeríti a magyar termelőket, miközben a kivitelt fékezheti, hogy a magyar termelők csak nemrég kezdték meg a friss termékek szállítóira fokozatosan bevezetett minőségbiztosítási rendszer kiépítését.

KELEMEN ZOLTÁN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Hosszú: Az edzőm elsírta magát az első közös aranyunk után

Hosszú: Az edzőm elsírta magát az első közös aranyunk után

Orbán adventi fotóján már felsejlik az új munkahelye

Orbán adventi fotóján már felsejlik az új munkahelye

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

Beszólt Orbán elvbarátainak az európai főbankár

Beszólt Orbán elvbarátainak az európai főbankár

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját