A környezetvédők 4 ezer kilométernyi pálya megszüntetését, a vasutasok 11 ezer fős, folyamatos elbocsátást olvasnak ki...

A környezetvédők 4 ezer kilométernyi pálya megszüntetését, a vasutasok 11 ezer fős, folyamatos elbocsátást olvasnak ki a vasúti reformból, amelyről a Magyar Államvasutak Rt. (MÁV) közgyűlésének szerepét betöltő - a tulajdonosi jogokat gyakorló tárcák képviselői részvételével tartandó - alapítói ülés dönt, várhatóan a közeli jövőben. Sokan a leépítés előjelének tartották, hogy a kormány januári határozata a törzshálózat fejlesztését irányozza elő, a mellékvonalakról nem ejt szót, viszont "optimális méretű vasúthálózat kialakítását elősegítő térségi vasúti rendszerek" létrehozását szorgalmazza. Pedig ez nem az 1999-ben meghirdetett, majd lesöpört szárnyvonal-megszüntetési terv felmelegítése, hanem más jellegű próbálkozás - talán éppen a szárnyvonalak megmentésére.

Első kísérletként két kistérségi mellékvonal-hálózat - a balassagyarmati és a vésztői - átalakítását kezdi meg a vasúttársaság. Ez utóbbi egyik vonala - a Vésztő-Kötegyán szakasz - egyébként 1999-ben még a megszüntetendők között szerepelt. "Az állam helyett térségi vasúti szervezet a szolgáltató, és az érintett önkormányzatok társulása lenne a vasúti szolgáltatások megrendelője, amely jobban ismeri a helyi utazási igényeket, s ennek megfelelően alakíthatja ki a menetrendet" - mondta a HVG-nek Menich Péter, a MÁV regionálisvasútprojekt-igazgatója. Az még kérdéses, hogy az önkormányzati társulások nonprofit szervezeteket vagy kht-kat hoznának-e létre, mint ahogy az sem dőlt el, hogy a MÁV-on belül elkülönített költségvetéssel gazdálkodó szervezetek vagy pedig önálló jogi személyiségű térségi vasúti társaságok alakulnának-e. A "megrendelő" önkormányzati társulás olyan - például területfejlesztési - pályázatokra is jelentkezhet, amelyekre a MÁV nem. A január 1-jén megkezdett kísérlet során elkülönítik az érintett - Vác-Balassagyarmat, Diósjenő-Romhány, Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc, illetve Gyoma-Szeghalom-Püspökladány, Szeghalom-Vésztő-Kötegyán-Gyula, Vésztő-Körösnagyharsány - vonalak költségeit és bevételeit, így megállapítható, mekkora összegű állami költségtérítés illeti meg a társulásokat. Erre egyébként "a MÁV és a szaktárca garanciát vállalt" - mondta Lombos István, Balassagyarmat polgármestere. Ez egyébként gyökeres szakítás lenne az állam által eddig követett gyakorlattal. "A térségi vasút működéséhez szükséges költségeket, az EU-direktíváknak megfelelően, valóban finanszírozni kívánja az állam" - erősítette meg Horváth Lajos, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője.

A pálya továbbra is állami kézben maradna, a "gördülőállományt" - a személykocsikat, mozdonyokat - a térségi vasúti szervezet venné át, az épületeket a társulások üzemeltetnék, esetleg a helyi vasút és vállalkozók bevonásával. Az üresen álló vasúti épületek átvételére eddig nyolc önkormányzat jelentkezett a 33 nógrádi település közül. "Mi már döntöttünk, internetes klubhelyiséget szeretnénk kialakítani a Ferenc József korabeli, kihasználatlan állomásépületben" - mondta Guba Zsolt, Mohora jegyzője. Őrhalom a helyi lovasegyesület számára igényli az egykori vasútállomást - az újat áthelyezték -, ahol fogadót is kialakítanának.

Lapzártánk után, április 29-én az uniós csatlakozás megünneplésére a szlovákiai Losoncig megy majd az egyébként a határig, Ipolytarnócig közlekedő vonat. Az 55 kilométeres út így bő egy óra alatt tehető meg, amúgy a Balassagyarmat-Aszód-Somoskőújfalu-Losonc vonalon öt, visszafelé a rossz csatlakozások miatt 16 órát vesz igénybe. "Az ide járó szlovákiai magyar középiskolások és az ingázók életét is megkönnyítené a jobb összeköttetés" - említ egy példát a kísérletben felsejlő előnyökből Gere József, a január 1-jén létrehozott Nógrád-vidéki Térségi Vasút vezetője.

BÖLÖNI KATA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gazdaság

Keskeny nyomtáv

A MÁV közel 60 milliárd forintos hitelfelvételére a múlt héten bejelentett kormányzati kezességvállalás nem állami mentőöv, erre a lépésre épp annak hiányában kényszerül rá a vasúttársaság, amely - az uniós versenyre felkészületlenül - az elővárosi szolgáltatásban próbál javítani pozícióin.

Szeméttel fűt és fuldoklik a fél ország, miközben lenne egy kézenfekvő és olcsó megoldás

Szeméttel fűt és fuldoklik a fél ország, miközben lenne egy kézenfekvő és olcsó megoldás

Forradalmi megoldással állt elő az Intel, amivel képesek leküzdeni a fizikát

Forradalmi megoldással állt elő az Intel, amivel képesek leküzdeni a fizikát

Országgyűlés Hivatala: A házszabálynak megfelelően zajlott a túlóratörvényről szóló szavazás

Országgyűlés Hivatala: A házszabálynak megfelelően zajlott a túlóratörvényről szóló szavazás

A nők jobban teljesítenek a jegypénztáraknál, mint a férfiak

A nők jobban teljesítenek a jegypénztáraknál, mint a férfiak

"Azért csináljuk, mert a gyerekünk majd megkérdi, kiálltunk-e magunkért és másokért"

"Azért csináljuk, mert a gyerekünk majd megkérdi, kiálltunk-e magunkért és másokért"

Így szorozza fel a Duna közelsége a lakásárakat

Így szorozza fel a Duna közelsége a lakásárakat