Másfél évtizedig tartó helyben járás után körvonalazódik a megoldás a nagytétényi környezetszennyezésre: 2006-tól a Metallochemia-telep fölött vezet majd az M6-os sztráda, amely alá és mellé "csomagolják" az üzem által kibocsátott, ólommal szennyezett talajt és a nehézfémtartalmú kohósalakot.

Jóváhagyta múlt heti ülésén a kormány a nagytétényi Metallochemia-gyártelep kármentesítésének részletes tervét, ezen belül azt az adásvételi szerződéstervezetet, amely szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságé (KVI) lesz a Metalloglobus Rt.-hez tartozó üzem közel 20 hektárnyi telepe. A termelés itt 1990-ben leállt, a föld 410 ezer köbméternyi nehézfémtartalmú salakkal szennyezett, amit ártalommentesen kell elhelyeznie tulajdonosának, "akit" ezenkívül még a környéken mintegy 1400 ingatlan 120 hektárnyi területén 600 ezer köbméterre becsült szennyezett talaj cseréjének a költsége is terhel. E ráfordítást 2001. évi áron 9 milliárd forintra becsülte a környezetvédelmi hatóság által elfogadott rehabilitációs tervet készítő Repét Kft. Érthető tehát, hogy a KVI egyetlen fillért sem fizet az átvételért.

A kármentesítésre kötelezett eladó viszont bíróságon vitatja azt a hatósági döntést, amely teljes egészében reá hárítja a "nagytakarítás" feladatát, s a vita miatt immár másfél évtizede nem halad a munka. A kormányhatározat szerint ezt most közpénzből elvégzik, ráadásként pedig 750 méternyi autópálya-szakaszt terítenek a más célra amúgy korlátozottan használható ingatlanra.

Nem lett kampánytéma, holott ez világszerte ritka megoldás a környezetikár-mentesítésre. A szokatlan mértéktartást mutatja, hogy a múlt heti kormányülésen Gál J. Zoltán szóvivő csupán az ötödik, s egyben utolsó témaként említette. Igaz, a lényeget már március végén eldöntötte a kabinet, amikor is ez évre 1,86 milliárd, jövőre 3,5 milliárd, 2006-ra 3,3 milliárd, 2008-ig pedig összesen 12 milliárd forintot irányzott elő az útépítéssel kombinált környezeti rehabilitációra. Sőt már annak is volt előzménye: március elején határozatban kötelezte az érintett tárcák vezetőit, hogy dolgozzák ki az M6-os autópálya és a kárrendezés összekapcsolásának módszerét. Az ötletet még az előző választási ciklusban - Németh Zsolt fideszes külügyi államtitkár, a térség egyéni országgyűlési képviselője kitartó lobbizására - fogadta el az akkori kormányzat (HVG, 2001. október 20.), módosítva az M6-os tervezett nyomvonalát, kifejezetten abból a célból, hogy érintse a szennyezett területet. A helyenként 11-13 méterrel a terepszint fölött vezetett sztráda alá ugyanis rengeteg anyag kell, ugyanakkor a nehézfémekkel szennyezett anyagok nagy távolságra szállítása további környezeti terheléssel jár; a legkézenfekvőbb tehát azt helyben, az út alatt felhalmozni és szigetelni. A Németh helyére 2002-ben befutott szocialista Lendvai Ildikó ugyanezt a - lakossági egyetértéssel találkozó - megoldást sürgette.

A múlt héten már csak a részletkérdésekről kellett dönteni: a Metalloglobus vállalta, hogy visszavonja említett fellebbezését, a KVI pedig megbízza a zöld tárca középirányító szervezetét, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságot, hogy beruházóként készíttesse el - méghozzá már jövő november végéig - a leendő autópálya töltésalapját a Nemzeti Autópálya Rt.-vel (NA) egyeztetett módon. A már elfogadott környezetikár-mentesítési terv szerint e töltésbe - egy közel 11 hektáros területen belül - kell lerakni a Metallochemia-telep más részein levő, a talajvizet enyhén szennyező kohósalakot, amelyet az itteni működés mintegy 80 éve alatt helyeztek el az elődök. A töltés alatt az átlag 11 méter mélyen levő vízzáró agyagrétegig lenyúló résfallal akadályozzák a további elszivárgást. Az autópálya által igénybe vett területet érintő szakasz kármentesítésének befejezését követően az NA lesz a megbízó, rajta keresztül finanszírozza az állam az érdi tető és az M0-s leágazás közötti pályaszakaszt. A friss kormányhatározat szerint ennek a résznek 2006. március végéig kell elkészülnie.

A határidők aligha tarthatók, mivel még el kell készíteni és engedélyeztetni a részletes kármentesítési terveket, majd a közbeszerzéssel kiválasztandó kivitelezőnek összesen közel 15 ezer négyzetméternyi résfalat - betonfelületet - kell megépítenie, a résfalazott területen túlról ki kell termelnie és át kell raknia mintegy 240 ezer köbméternyi kohósalakot. Ezt meg is kell őrölnie úgy, hogy vegyes szemcseméretű, jó teherbírású pályaalap legyen belőle. A szigetelt alapra pedig fél év alatt kellene ráhúzni a sztrádát, holott éppen a téli hónapokban a földműnek időt kell hagyni a tömörödésre. A most szabott új határidő azért is érthetetlen, mert a sokat hangoztatott kampányígéretek szerint az M6-ost 2006 végén adják át, márciusi határidőről a gyorsforgalmi utak építéséről szóló tavalyi kormányhatározatban sincs szó. Ráadásul a pálya további szakaszait változatlanul a 2003-ban meghatározott terminusra kell befejezni. Több szakember attól tart, hogy a már építési engedéllyel is rendelkező Érd-Dunaújváros szakasz készül el hamarabb, nem a Metallochemián átvezető, akkor pedig a forgalom továbbra is Érd és Nagytétény belső útjait terhelné.

A közlekedési tárcánál korábban úgy számolgattak, hogy a közel 300 ezer köbméternyi töltésanyag mintegy 600 millió forintos beépítési költségét és a területvásárlás szokásos árát kell erre szánni. Végül a salakőrlés és a szigetelés többletráfordításait, sőt a résfalazás egy részét is, összesen mintegy 5,4 milliárd forintnyi munkát a gyorsforgalmi utakra szolgáló keretből finanszírozza a kormány, amelynek múlt heti döntése alapján a további, várhatóan 6,6 milliárd forintos ráfordítást a zöld tárca fedezi. E célra az idén igénybe vehet 125 millió forintot a költségvetés általános tartalékából, 240 milliót pedig "ki kell gazdálkodnia"; jövőre viszont a kormány tervei szerint erre külön keret lesz a minisztérium büdzséjében. Bár a Metalloglobus magántulajdonosai a cég 1997. évi megvásárlásakor vállalták a kármentesítést (lásd Szennyezési kórlap című írásunkat a 115. oldalon), arra csak a hatósági kötelezés keretei között tettek ígéretet. Vagyis csak azoknak a következményeknek az orvoslására vállalkoztak, amelyek a Metalloglobus 1983. évi színre lépése óta keletkeztek az 1910-es évek óta termelő üzemben és környékén. Akkoriban egy polgári perhez készült szakvélemény 7 százalékra taksálta a cég felelősségét.

A környezetikár-mentesítésre a Metalloglobus külön alap képzését vállalta a privatizációs szerződésben, és 1997 óta nyeresége terhére több mint 600 millió forintot költött a rehabilitáció tervezésére, a környezetvédelmi engedélyek beszerzésére, kutatófúrásokra - mondta a HVG-nek Kalocsai Csaba, a cég elnöke. Az 1990-es évek közepén készült tervek alapján úgy látszott, 1-2 milliárd forintból megúszható a rehabilitáció: a gyártelepen hagyták, és csak felülről szigetelték volna a salakot, amelyből jelentkezik ugyan káros kioldódás a talajvízben, de ez a szennyezés nem jutott messzire az elmúlt közel egy évszázad alatt sem, s a Dunában semmiféle kimutatható hatása nincs. Az 1987-ben megszűnt kohászati tevékenységet kísérő, porzással elszennyezett talajt pedig ólomfelszívó növényekkel tisztították volna, aminél a mostani, talajcserés megoldás kétségkívül igényesebb, de drágább is. Azzal, hogy a kormány állja a kármentesítési költségeket, a cég pedig vállalja, hogy nem pereskedik, kimondatlanul elfogadta a kabinet az említett szakértői véleményt a cég 7 százalék körüli kárfelelősségéről.

Továbbra is függőben van viszont az a polgári per, amelyet a gyár körül élő 1273 lakos indított a magyar állam és a Metalloglobus ellen a szennyezés miatt bekövetkezett káraik megtérítésére. A több mint egy évtizede nyúló, évekig szüneteltetett jogvitát néhányan valóban a kártérítésért, mások viszont inkább a megoldás kikényszerítése céljából indították. A helyreállítás után az ingatlanok értékcsökkenése és a már ma sem érvényesülő zöldségtermesztési korlátozások címén nem lehet majd veszteséget kimutatni, az egészségkárosodásról pedig szinte lehetetlen bebizonyítani, hogy a gyártelep szennyezése okozta. A kérdés inkább az, beleegyeznek-e az ingatlantulajdonosok, hogy helyenként csak 10-20 centiméter, de esetenként akár 1 méter mélyen kicseréljék kertjükben a talaj felső, elszennyeződött rétegét. Ha sokan nem járulnak hozzá - két éve a helyi Zöld Jövő civil egyesület felmérése szerint az érintettek háromnegyede egyezett volna bele, s azóta csak romlott ez az arány -, akkor a kormány is tetemes összeget takaríthat meg a talajcserére előirányzott több mint 3 milliárd forintból.

SZABÓ GÁBOR

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Durvul a Brexit-vita

Durvul a Brexit-vita

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky

Valakinek már megvan a karácsonyi ajándéka - 432 milliós whisky

1000 lóerős Cadillac állítja falhoz a BMW M5-öt és az AMG E63-at

1000 lóerős Cadillac állítja falhoz a BMW M5-öt és az AMG E63-at

Az autók fölé magasodott az a jávorszarvas, ami egy alaszkai autópályán indult sétálni

Az autók fölé magasodott az a jávorszarvas, ami egy alaszkai autópályán indult sétálni

Adventi irodalmi naptár - december 15.

Adventi irodalmi naptár - december 15.