Immár négy éve annak, hogy a brit kormány meghirdette az UMTS-koncessziót - az engedélyekért a telefontársaságok...

Immár négy éve annak, hogy a brit kormány meghirdette az UMTS-koncessziót - az engedélyekért a telefontársaságok összesen 22,5 milliárd fontot perkáltak le -, 2004 nyarára mégis csupán a 3 elnevezésű szolgáltatás férhető hozzá kereskedelmi forgalomban. A márkanév mögött a Hutchison 3G áll, amelynek 65 százalékban a hongkongi Hutchison Whampoa a tulajdonosa, 20 százalékban a japán NTT DoCoMo, 15 százalékban pedig a holland KPN. Számukra 5 milliárd fontot ért meg a gyors információtovábbítás bevezetésének joga.

A hangzatos, 03/03/03-as bemutatkozás után másfél évvel a társaság 1,2 millió brit előfizetővel büszkélkedhet. Bár a Hutchison az év első felében 626 millió fontos veszteséget könyvelt el a harmadik generációs szolgáltatás területén, vezetői továbbra sem adták fel, hogy 2005 végére kievickélnek a mínuszból. Az elmúlt hetek kiemelkedő sporteseményei sokat lendítettek a 3 eredményein. A Premier Liga augusztus közepi nyitánya napján például 350 ezer videoklipet töltöttek le az ügyfelek. A jelenleg hozzáférhető tartalmat a labdarúgáson, kriketten, golfon kívül egyebek között az Emap elektronikus térkép, kilenc játékfejlesztő és a mások mellett Didót, Britney Spearst, az Outkast együttest képviselő BMG lemeztársaság nyújtja. A 3 viszonylagos eredményessége mögött a többi között a versenytársak, a Vodafone és a T-Mobile lemaradása áll, amelyek karácsony előtt remélik új generációs készülékeiket bevezetni.

Egyéves késéssel, két telefontársaság visszalépése után és hatalmas ráfizetéssel jutott el Németország odáig, hogy az idén különösebb hírverés nélkül megkezdődött az UMTS-szolgáltatás. A T-Mobile egyetlen márkanév, a TM3 (T-Mobile Multimedia) mögé rejti mindazt, ami manapság gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé, vagyis az UMTS mellett a megszokott GSM-többletszolgáltatást, a GPRS-t és a w-lan rövidítéssel futó számítógépes drótnélküli internetezést egyaránt. A T-Mobile és a Vodafone május 4-e, az angol tulajdonban lévő O2 július 1-je óta szolgáltat, az E-Plus június 17-e óta, de ez utóbbi pusztán adatforgalmat tesz lehetővé laptopkártyákkal, a telefonálás későbbre tolódik.

A frekvenciaengedélyeket (Nagy-Britanniához hasonlóan, ám a majdnem ingyenes francia, olasz, spanyol licencosztogatástól eltérően) 2000 nyarán bocsátották árverésre, s ennek egyetlen nyertese Hans Eichel pénzügyminiszter volt, aki a minden várakozást felülmúló 99,3 milliárd márkás (50,8 milliárd eurós) bevételből részben be tudta foltozni az államháztartás hiányát (ez az összeg az akkori központi adóbevételek negyedét tette ki). A heteken át tartó gyilkos licitben a piacon már jelen lévő négy cég, köztük is elsősorban a két nagy - a T-Mobile és a Mannesmann D2 (amelyet azóta a Vodafone vásárolt fel) - megpróbálta kiszorítani az újonnan érkező két külföldi jelentkezőt. Ez akkor nem sikerült, viszont a hat licitáló összesen 30 milliárd márkával drágábban jutott el ugyanahhoz a piacfelosztáshoz, amit pár nappal korábban már elértek. Tőkéjük pazarlását a négyek is csak nehezen viselték el, de a trónkövetelők egyáltalán nem. A T-Mobile anyacégének, a Deutsche Telekomnak (DT) a részvényei a licitálás után - és részben miatt is - egy év alatt 60 százalékot veszítettek értékükből. A licenctulajdonosok közül előbb a finn Sonera és a spanyol Telefónica társulása, a Quam szüntette be működését 2002 júliusában, aztán a Mobilcom tulajdonosa, a France Télécom dobta be a törülközőt. 2003 májusában a DT főnöke, Kai-Uwe Ricke húsz évre becsülte a licenc megtérülésének idejét. Ezzel egy időben az O2 mérlegében a 8 milliárd eurónak megfelelő licencdíj értékét 2,5 milliárdra módosították, azzal az indokkal, hogy az üzlet a várakozásnál jóval lassabban fog fejlődni.

A versenyben maradt négy cégnek a frekvenciaengedély előírása szerint már tavaly év végére a lakosság 25 százalékát 2005 végére pedig az 50 százalékát be kellett volna vonnia az UMTS-mobiltelefonálás lehetőségébe. A kereslet és az érdeklődés azonban csekélynek bizonyult: a Der Spiegel júniusi felmérése szerint a németeknek csak 10 százalékát érdekli az UMTS, és még 2008-ban is csak az előfizetők egyötöde vált GSM-ről UMTS-re. A német piacon az olyan nagy telefongyárak, mint a Nokia, a Samsung vagy a Sony-Ericsson napjainkban csak egy-egy UMTS-modellel vannak jelen, a Motorola őszre ígér néhány új típust.

R. HAHN VERONIKA / LONDON, BEDŐ IVÁN

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Gazdaság

Frekventált piac

Betör-e a magyarországi mobilpiacra egy újabb szolgáltató, ádáz árversenyre szorítva a már a piacon lévő hármast? Az előfizetők számára alighanem ez a legfőbb tétje az új, harmadik generációs mobilozás frekvenciáira kiírt tendernek.

Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Amíg Orbán a Fidesz sorsa miatt izgulhat Brüsszelben, Heller Ágnes a szocialista csúcsjelölttel vitázik

Amíg Orbán a Fidesz sorsa miatt izgulhat Brüsszelben, Heller Ágnes a szocialista csúcsjelölttel vitázik

Elviszik a Balatonra, erre most ott tiltakoznak a Red Bull Air Race ellen

Elviszik a Balatonra, erre most ott tiltakoznak a Red Bull Air Race ellen

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

Jön az újfajta fogamzásgátló, bár kissé őrülten hangzik, hogyan működik

A jeruzsálemi magyar képviselet miatt a palesztinok hazahívták budapesti nagykövetüket

A jeruzsálemi magyar képviselet miatt a palesztinok hazahívták budapesti nagykövetüket