Nyár végétől a patikákban adhatja le a lakosság a lejárt szavatosságú gyógyszereket, erről miniszteri rendelet...

Nyár végétől a patikákban adhatja le a lakosság a lejárt szavatosságú gyógyszereket, erről miniszteri rendelet születik - adta hírül az egészségügyi tárca 2000. május eleji közleménye. Két-három hónapon belül megkezdődhet a patikákban a begyűjtés, hamarosan meglesz az egészségügyi és a környezetvédelmi tárca közös rendelete - jelentette be egy évvel később az országos tiszti főgyógyszerész. "A rendelettervezet koncepciója elkészült" - állította 2002 januárjában Kelemen Attiláné, a szakminisztérium gyógyszerészeti főosztályvezetője. "A késedelem oka, hogy a tárca más feladatokkal, illetve a jogszabály koncepciójának kidolgozásával volt elfoglalva - nyilatkozta két évre rá, 2004-ben utóda, Hamvas József, hozzátéve: - A rendelet azonban júniusig mindenképpen megszületik." "A jogszabály akár már a nyáron hatályba léphet" - erősítette meg 2004 decemberében tavaly januári állítását ugyanő a HVG-nek. Igaz, ez már a következő, azaz az idei nyárra vonatkozott.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Gazdaság

Medicinalabda

Halogatja a lejárt gyógyszerek ártalmatlanítására vonatkozó rendelet kiadását az egészségügyi tárca. Pedig a gyártók önként is megoldanák a feladatot, hogy megakadályozzák a szemétből kiguberálható szerek kockázatos "hasznosítását".

Majdnem hatalmas balhé lett abból, amit Netanjahu egy újság szerint a lengyelekről mondott

Majdnem hatalmas balhé lett abból, amit Netanjahu egy újság szerint a lengyelekről mondott

Okosbörtönt tesztel Hongkong, és ez nagyon rossz hír a bűnözőknek

Okosbörtönt tesztel Hongkong, és ez nagyon rossz hír a bűnözőknek

"Mosolyogj vissza rám!" - antirasszista videót közölt a Parno Graszt énekesnője

"Mosolyogj vissza rám!" - antirasszista videót közölt a Parno Graszt énekesnője

Az EU-t okolja a MÁV a Verseny utcai áldatlan állapotokért

Az EU-t okolja a MÁV a Verseny utcai áldatlan állapotokért

„A homoszexualitás nem betegség” – egy német miniszter felvette a harcot a „kigyógyító” terápiák ellen

„A homoszexualitás nem betegség” – egy német miniszter felvette a harcot a „kigyógyító” terápiák ellen

Elfogták a fegyveres rabot, aki túszt ejtve menekült a Fővárosi Törvényszékről – videó

Elfogták a fegyveres rabot, aki túszt ejtve menekült a Fővárosi Törvényszékről – videó