Egy évtizede, hogy a Horn-kormány a gazdaság stabilizálása és a növekedés gyorsítása érdekében rászánta magát az államháztartás megreformálására. Akkori pénzügyminisztere, Bokros Lajos terápiáját azonban mindmáig gyanakvás övezi, változtatás nélkül pedig a deficit ma is programozva van.

HVG
"Mondjátok meg, mitől indul be a gazdasági növekedés!" - fakadt ki újságírók társaságában Medgyessy Péter pénzügyminiszter 1996 késő tavaszán, jelezvén, hogy ő maga is kételkedett a februárban leköszönt elődje, Bokros Lajos által egy évvel korábban meghirdetett stabilizációs program jótékony hatásaiban. Pedig már nem kellett sokáig várnia: még az év őszén felpörgött a gazdaság, ami öt év alatt - a 2001-ben kezdődött tempóvesztésig - a bruttó hazai termék (GDP) több mint 20 százalékos növekedésével járt.

A külső és belső államadósság elszabadulását megfékező költségvetési kiigazítást 1995 első heteiben már Békesi László is szorgalmazta - aki Horn Gyula miniszterelnökkel sokasodó konfliktusai miatt január 29-én lemondott -, azzal érvelve, hogy a versenyképesség javítása érdekében forrásokat kell átcsoportosítani az államháztartástól és a lakosságtól a vállalkozói szférához. Bokros azonban túllépett a tűzoltás akut feladatán (lásd A csőd a spájzban volt című írásunkat a 85. oldalon), és olyan reformokat kezdett kidolgozni, amelyek - legalábbis elvileg - tartósan is finanszírozhatóvá tehették volna az államháztartást. Ezek kisebb része később megvalósult - például a nyugdíjreform, az államkincstár felállítása vagy éppen a társadalombiztosítás (tb) visszaállamosítása az önkormányzati irányításból, amit az Orbán-kormány hajtott végre -, többségük azonban hamvába holt. Ebből adódóan az állam finanszírozási feladatai 1995-1996 óta alig mérséklődtek, amit mi sem bizonyít jobban, mint a deficit újratermelődése, valamint a GDP 10 százalékára tehető 2002-es államháztartási hiány lefaragásának s így az állami eladósodás megállításának évekre elnyúló nehézségei.

A kilencvenes évek második felének gyors növekedése és a vele járó jövedelembővülés még azt a látszatot kelthette, hogy az állam ismét magára vállalhatja azokat a terheket is, amelyektől Bokros "megszabadította". A rászorultsági elven - s még így is a családok 90 százalékának - folyósított juttatások 1998 óta ismét alanyi jogon járnak. Ha a felsőoktatás egésze nem lett is ingyenes, az első diploma megszerzése nappali szakon ismét az. Az egészségügyi ellátás pedig gyakorlatilag az állam nyakában ragadt; a kórházak privatizációját lehetővé tevő törvény az alkotmánybírósági vétó óta lekerült a napirendről, éppúgy, mint az ágazat megannyi, bátortalan reformkísérlete.

Holott a viszonylagos bőség éveiben is látszott, hogy az államháztartás hiánya tartósan nem csökkenthető az euró bevezetésének feltételéül szabott 3 százalék alá. Bár 2001-ben a deficit a kormány által alkalmazott számítási módszerrel csupán 3,3 százalékos volt, a kétéves költségvetést beterjesztő Járai Zsigmond maga is elismerte, hogy az uniós módszertan szerinti hiány - beleértve az állami garanciákat és kezességeket - ennél 1,8 százalékkal nagyobb (HVG, 2002. január 19.). 2000 óta ugyanis a büdzsé megkímélése végett a kormány a Magyar Fejlesztési Bank Rt. közbeiktatásával és hitelfelvételeivel finanszírozta gyorsforgalmiút-programját, amelynek költségeit 2002-ben valóban be kellett illeszteni az államháztartásba.

A sztrádaprogram kiadásai a Gyurcsány-kormány idei, 4,7 százalékra tervezett deficitjébe sem férnek bele, ezért a feladat - szintén kitérőt téve - az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nél landolt. Hasonló büdzsékímélő módszer, hogy a "kormányzati" nagyberuházások tekintélyes részét - kollégiumokat, börtönöket, a Művészetek Palotáját, esetleg a Magyar Televízió Rt. székházát - magánbefektetők valósítják meg, amelyektől az állam csupán megvásárolja, "lízingeli" a szolgáltatásokat. E tételekkel a hiány a GDP 6-7 százaléka körül alakulna - egy olyan évben, amikor a közszféra béremeléseit nem vagy csak részben ellentételezi a központi büdzsé, és egy olyan év után, amikor e területen a reálkeresetek 5 százalékkal csökkentek. Az állami egészségügy és az oktatás szinten tartása még tovább növelné a deficitet.

A tb-alapok megfékezhetetlen hiánya (lásd táblázatunkat) az idén már 2 százalékponttal járul hozzá az államháztartáséhoz. Csak emlékeztetőül: 1996 februárjában Bokros azért mondott le, mert a népjóléti miniszter által előterjesztett tb-költségvetést alultervezettnek látta, de korrekcióját nem tudta elérni. A tények őt igazolták. "Biztosítási alapon ezek soha nem lesznek nullszaldósak" - mondta a HVG-nek László Csaba, Bokros helyettes államtitkára, a Medgyessy-kormány előző pénzügyminisztere. Az 1995-ös vészhelyzetben a biztosítottak egyéni hozzájárulását szorgalmazó Bokros tavaly megjelent, Verseny és szolidaritás című kötetében szintén úgy vélekedik, hogy "az egyén által elnyerhető szolgáltatás színvonala és az általa vállalt közterhek mértéke között semmiféle kapcsolat nincs". Ezért a nyugdíjrendszerhez hasonló, többcsatornás finanszírozás kialakítását javasolja, amelyben az alapellátást az állam, az azon felülit pedig a piaci elven működő, egymással versengő, a kórházakat, szakrendelőket szintén versenyre késztető magán-biztosítópénztárak finanszíroznák, amelyekben a tagság kötelező, így senki nem bújhat ki a járulékfizetés alól.

Az egészségügy főbb mutatói önmagukban is jelzik, hogy az állam nem képes a korábbi méretű szolgáltatást fenntartani. Az 1995. évi statisztika 42 500 orvost regisztrált, a 2003-as 38 200-at; a 10 ezer lakosra jutó orvosszám 41,6-ról 37,8-ra csökkent. Időközben a "gyógykezelési esetek" száma a járóbeteg-szakellátásban 101 millióról 194 millióra nőtt, az egy "esetre" jutó vizsgálati idő 8,3 percről 5 percre zsugorodott. A kórházi ágyak száma 92,6 ezerről 79,8 ezerre mérséklődött, holott az elbocsátott kórházi betegeké 2,4 millióról 2,7 millióra nőtt. Bár ezek az adatok nem tükrözik az időközben bekövetkezett szerkezeti változásokat, kísértetiesen egy irányba - a kapacitások 10 százalék körüli leépülésére - mutatnak. Azt tükrözik, hogy járulékemelés és külső tőkebevonás, illetőleg az egyéni hozzájárulás - vagy ezek kombinációja - nélkül tartósan nem finanszírozható a jelenlegi méretű egészségügy.

A funkciók felülvizsgálata nélkül, központi előírásra végrehajtott létszámcsökkentés csak látszatsikert hozott a közszférában. A közigazgatásban, a tb területén, az oktatásban és az egészségügyben foglalkoztatottak száma nem csökkent, sőt az 1995-ös 884 ezerről 2003-ra 891 ezerre duzzadt. Az egyetemek, főiskolák oktatói köre például a bokrosi direktívák szerint egy év alatt 19 100-ról 18 100-ra apadt, ám - mint egy korabeli kormányzati feljegyzés tanúsítja - 1999-ben már ismét elérte a 21 ezret. A Fodor Gábor minisztertársával folytatott levelezésben Bokros a nyugat-európai átlagnak megfelelő arány kialakításához ragaszkodott, miszerint átlagosan 15 hallgatóra jusson egy oktató - bár szakmai körökben a számítást és a célt is vitatták. Ennek ellenére ez mára jócskán túlteljesült, a 2003-2004-es tanévben 23 ezer oktatóra 450 ezer hallgató jutott, ami durván 19-20-as átlagot jelent (a felsőoktatási törvény mostani módosításáról lásd cikkünket a 103. oldalon). Csakhogy emögött épp a felsőoktatási intézmények erejüket és kapacitásukat meghaladó vállalása áll, s mindebben egyként tükröződik a diákok után járó, minél nagyobb állami támogatás besöprésének és a fizető hallgatók becsábításának a vágya. 2003-ban az oktatási tárca honlapján felbukkant tanulmány megállapította, hogy a felsőoktatás alulfinanszírozott, az állami támogatás reálértéke az 1991. évinek csupán a fele. Tehát vagy az állami támogatást kell növelni, vagy "a leendő munkavállalókra, hallgatókra" is ki kellene terjeszteni a finanszírozást, vagyis be kellene vezetni a tandíjat - ám ezt maguk a szerzők és Magyar Bálint miniszter is rögvest elvetették.

A hatpárti konszenzussal 1993-ban meghozott felsőoktatási törvény alapján Bokros okkal számíthatott rá, hogy az abban már elhatározott tandíj 1995. szeptemberi bevezetéséből nem lesz botrány. De lett. Való igaz, a diákhitel-konstrukció kialakítását megelőző tandíjbevezetés egyoldalú lépés volt. Ám azóta - idestova négy éve - létezik diákhitel. Ez viszont a mai formájában szociális támogatásnak tekinthető: nagysága, feltételei ugyanis nem kapcsolódnak az igénylő várható jövedelméhez, illetve tudása, diplomája piaci értékéhez. Bokros újabb reformtéziseiben a felsőoktatási intézmények "krónikus szegénységét" kettős finanszírozással vélné megoldhatónak. A központi költségvetés feladata a beruházás és az intézmények fenntartása, a "változó költségeket" - elsősorban az oktatók fizetését - pedig tandíjból teremtené elő. Ennek a rászorulók tandíjmentességével kombinált rendszernek a bevezetéséhez - mint egy tavalyi rendezvényen felvázolta - előbb ösztönözni kellene az előtakarékosságot.

Az államháztartási reform kudarca ellenére az állami túlköltekezés megállítása az erőteljes stabilizációs intézkedések és a privatizációs bevételek jóvoltából 1995 és 1998 között eredményes volt: ez alatt az államadósság a GDP 86 százalékát elérő 1994-es szintről 61 százalékosra csökkent. 2001-ig pedig 52 százalékra mérséklődött, ám ekkor már a "kifelejtett" tételek rontottak az összképen. Ezek becsatornázása a büdzsébe, valamint a Medgyessy-kormány 2002-es "jóléti fordulata" következtében egy év elteltével az államadósság ismét az GDP 59 százaléka fölé ugrott, vagyis az euróbevezetés feltételének számító küszöbhöz ért. A belső egyensúlyhiány - szintén a Bokros előtti időket idézően - külső egyensúlyi zavarokkal társul: a folyó fizetési mérleg hiánya 2003-ban és 2004-ben is a GDP 9 százaléka körül alakult. Bár ez korántsem jelent a tíz évvel ezelőttihez hasonló napi fenyegetettséget, a gazdasági növekedés egyik korlátjává vált. Az ikerdeficit növekedéstompító hatásának jele, hogy a GDP tavaly az első negyedévben még 4,3 százalékkal, a harmadikban és a negyedikben viszont 3,7-3,7 százalékkal nőtt.

A hiány finanszírozását pedig nehezíti, hogy a lakossági megtakarítások rátája - amely a kilencvenes évek közepén még a GDP 9-10 százaléka volt - a támogatott lakáshitelek és az árukölcsönök elterjedésével 2003-ban 0,1 százalékra csökkent (tavalyi adat még nincs). A megtakarítási hajlandóság eme mérséklődésével a deficitet egyre nagyobb mértékben külföldi befektetők fedezik, ami még nyugodt években is növeli az államháztartás pénzügyi kockázatát. A 11 760 milliárd forintos államadósság (ez a 2005. januári adat) fedezetére kibocsátott, 8780 milliárd forint névértékű állampapír-állományból február 23-án minden korábbinál többet, 2590 milliárdnyit már a külföldiek birtokoltak. További mintegy 3 ezer milliárd forintot pedig a kormányzati szektor és a Magyar Nemzeti Bank - szintén 2001 óta növekvő - devizatartozása tesz ki.

FARKAS ZOLTÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

A csőd a spájzban volt

A maga szempontjából jól döntött Horn Gyula miniszterelnök, amikor Békesi László némiképp váratlan lemondása után...

Rámérnek Grönlandra a NASA kutatói – az eredmény kulcsfontosságú lehet a Föld jövője szempontjából

Rámérnek Grönlandra a NASA kutatói – az eredmény kulcsfontosságú lehet a Föld jövője szempontjából

Elképesztő félreértés miatt nem sikerült eladni a világ legelső Porschéjét – videó

Elképesztő félreértés miatt nem sikerült eladni a világ legelső Porschéjét – videó

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Békesi László: Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád

Békesi László: Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád

Putyin elismerte, hogy fegyverkísérlet volt a nukleáris baleset

Putyin elismerte, hogy fegyverkísérlet volt a nukleáris baleset

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály