A tiltakozó gazdák vezetője szerda délig, lapzártánk utánig adott haladékot az agrártárcának a megegyezésre, amely az ultimátum bejelentésekor még csak nem is körvonalazódott. A miniszter a költségvetés, a tüntetők delegációja pedig menet közben bővülő követelései foglyává vált.

Nem a gyors megállapodás felé terelte a múlt héten leesett hó a február 21-e óta Budapesten - illetve március eleje óta az országban több helyen - tüntető gazdák, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) közötti tárgyalásokat. A Felvonulási teret ezer traktorral elfoglalt tiltakozók Budapesten belül megmozgatták ugyan erőgépeiket, s a nagyobb nyomaték kedvéért közülük kétszázat néhány napra átirányíthattak a Parlament elé, a hó miatt azonban nem volt sürgős hazamenniük, mivel a földeken amúgy sem tudtak volna mit tenni.

A villámalkut az is kizárta, hogy a tüntetések kezdetén az FVM-nek átadott petícióhoz képest jócskán kibővítette követeléseit a demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz). A 85 milliárd forintról (HVG, 2005. március 5.) 200 milliárd fölé emelkedő gazdavágyakban a legnagyobb tétel az uniós közvetlen támogatás felett adható kiegészítés (top up) 90 milliárdja, illetve a mintegy 80 milliárd forintot kitevő adóskonszolidáció. Miközben a Magosz emelte a tétet, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden lehetséges fórumon kifejtette: csak a 328 milliárd forintos agrárköltségvetésen belül van játéktér, pluszforrásról szó sem lehet. Már ha játéktérnek nevezhető, hogy az idei agrárbüdzsé nem csupán az említett követelések forrásait nem tartalmazza, de az úgynevezett nemzeti támogatásokra - azaz a Brüsszel által nem dotált ágazatok segítésére - sincs benne egyetlen fillér sem. A kívánságlista gyarapítása mindazonáltal nem tűnik jó ötletnek. Egy sor kifejezetten vidékfejlesztési szakmai igényt - amelyek nem járnak közvetlen költségvetési hatással - a tárca el is fogadhat, ezzel pedig elmondhatja magáról, hogy a követelések nagyobb részét hajlandó teljesíteni.

Az viszont nem látszik, hogy a tiltakozók a traktoros nyomásgyakorlás hatására lényeges pluszt is elérhetnének. Az uniós közvetlen támogatások kifizetése a demonstrációk kezdete óta felgyorsult - múlt szombatig a 208 ezer igénylőből 166 ezernek már fizettek, összesen 37,7 milliárd forintot -, március közepére talán el is éri a 90 százalékos szintet. Ez a demonstrálók tárgyalódelegációjának meg is felelne, kérdés azonban, hogy a miniszternek elegendő lesz-e. Gyurcsány ugyanis január végén arra utasította Németh Imrét, hogy február 28-áig minden, "jogvitával nem terhelt" támogatási igényt fizessenek ki, amit a miniszter által felügyelt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak nem sikerült teljesítenie.

Eleve reménytelennek tűnt a másik fontos követelés, a gabonaintervenció - azaz a búza, a kukorica és az árpa Brüsszel által garantált 101,31 eurós áron történő átvételének - felgyorsítása. A felajánlott mintegy 4 millió tonna gabonából eddig csak 800 ezer tonnányit sikerült felvásárolni, az összes felkínált termény uniós szabályoknak megfelelő elhelyezése pedig reménytelen, intervenciós raktárból ugyanis csupán 2,2 millió tonna befogadására van kapacitás. Maximum az EU által a múlt héten beharangozott, speciálisan a magyar, a cseh, a szlovák és az osztrák gabonakészletekre igényelhető exporttámogatás lendíthetne az ügyön, de megoldást már az sem jelent. Az aratásig ugyanis már fizikailag is lehetetlen a felesleget kiszállítani - állítják a kereskedők. Kötik az ebet a karóhoz a tüntetők a nemzeti vidékfejlesztési terv kiadásaiból lecsípni kívánt 14,2 milliárd forint (HVG, 2004. december 18.) ügyében is, és határozottan tiltakoznak az átcsoportosítás ellen. Az FVM ugyanakkor - feltéve, hogy Brüsszel hozzájárul - ebből oldaná meg egyebek mellett a sertés- és a baromfitermelők számára követelt idei támogatások kifizetését, mivel e célokra nem terveztek forrást az agrárbüdzsébe.

Hétfőn a Magosz adatai szerint már 65 helyszínen 3600 traktorral demonstráltak a gazdák, akik közül sokat - állította a HVG-nek a tárgyalódelegáció egyik tagja - alig lehetett visszatartani attól, hogy nekiinduljanak, és lezárják a határátkelőket. A tárgyalások vontatottsága mellett az bőszítette fel őket, hogy Németh Imre egy múlt pénteki televíziós műsorban azt állította, egy Pest megyei gazdának napi 4 ezer forintot ajánlottak azért, hogy vonuljon ki traktorával demonstrálni, a tiltakozás "másik síkját" pedig "csöpögő nyálú, hatalomsóvár emberek akciójának" minősítette. Emiatt pénteken csak hosszas huzavona után kezdődött újra a tárgyalás, amelyet a hétvégi és hétfői szakértői egyeztetés után csak kedden terveztek folytatni.

Közben parlamenti adok-kapok témájává vált hétfőn az agrártüntetés: Németh Imre azt állította, hogy Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke fideszes aktivisták előtt a "jövő évi választás részének" nevezte az akciót, amelyen "embereink ott vannak, és kézben tartják a gazdákat". Ezt Pokorni cáfolta, és azzal vádolta a kormányt, hogy időhúzásra játszik, és a budapestieket, illetve a különböző társadalmi rétegeket akarja szembeállítani a gazdákkal.

Miközben a politikusok így elvitázgatnak, úgy látszik, a demonstrációt szervezőknek nincs forgatókönyvük arra, mi történik, ha a Jakab István Magosz-elnök által szabott szerdai határidőig nem sikerül megegyezni az FVM-mel. De arra sincs, hogyan lehet visszahívni Budapestről és az utakról a többre vágyó gazdákat, ha mégis tető alá hoznak valamilyen alkut. A tüntetők mindenesetre március 20-áig meghosszabbíttatták területfoglalási engedélyüket a Felvonulási téren, illetve bíróságon támadták meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozatát, amely szerint a Parlament XVII-es kapuja előtt nem demonstrálhatnak traktoraikkal.

KELEMEN ZOLTÁN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

A moratórium ára

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium költségvetésében 2,5 milliárd forint többletkiadással jár, hogy a...

Kaposvár és Pécs is akarja magának az M9-es autópályát

Kaposvár és Pécs is akarja magának az M9-es autópályát

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Coutinho orvosi vizsgálatra Münchenbe érkezik

Coutinho orvosi vizsgálatra Münchenbe érkezik

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak