Az egyik Mahart-utódcégen, az M-Ingatlan Rt.-n jó pénzért túladott a privatizációs szervezet, ám a másik egyelőre a nyakán maradt. A dunai személyhajózásra szakosodott Mahart PassNave Kft. esetében ugyanis a részben már birtokon belül lévő Masped Rt. a döntéshozók szerint túl keveset ajánlott.

Heves küzdelemre számított az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) az egyik Mahart-utódcég, a több mint fél tucat budapesti, illetve balatoni ingatlannal kistafírozott M-Ingatlan Rt.-re tavaly áprilisban meghirdetett pályázaton, azonban közel egy évet kellett várnia, mire sikerült a pályázókból elfogadható árat kisajtolnia. Az első körben 1,1 milliárd forintos vételi ajánlat született, a következő pályázaton 1,7 milliárd forintra ment fel az ár, majd a múlt heti, tárgyalásos eljáráson a két magánszemély - Michael R. Burgess és Burgess Katalin - által alapított, 3 millió forintos jegyzett tőkéjű Ingatlanbefektetés Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft. végre "bemondta" az ÁPV-minimumot, a 2,5 milliárd forintot.

A huzavonát az okozta, hogy a pályázók inkább csak mazsolázgattak volna az ingatlanokból, mivel a szemre ígéretes hozomány egyes darabjairól sejthető volt, hogy hasznosításuk alighanem megizzasztja az új tulajdonost. Ilyen például a Mahart többhektáros népszigeti területe, amelyre az újpesti önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el - vagyis addig, amíg nem készül el a rendezési terv, azon sem bontani, sem új épületet felhúzni nem lehet. Ezt követően sem lesz egyszerűbb a helyzet, ugyanis a Mahart hajdani hajójavító üzemét, sporttelepét is magában foglaló ingatlan ártéri területnek minősül, így mielőtt a beruházó bármibe belefogna, meg kell erősíteni a partszakaszt, fel kell tölteni a talajt. Az ingatlancsomag gyöngyszeme, a belvárosi Mahart-székház sem adható-vehető egykönnyen. Az épület egytizednyi tulajdonrészét 2000 óta a hollywoodi filmproducer, Andrew G. Vajna érdekeltségébe tartozó Bár Co. Kft. birtokolja, amely ott üzemelteti a Casino Tropicanát (HVG, 2001. április 28.). Vajnának elővásárlási joga van az épületre, ám ő a HVG információi szerint 1 milliárd forintnál többet nem volt hajlandó felajánlani az ÁPV-nek, amely viszont úgy vélte, az épület ennél több százmillió forinttal értékesebb lehet.

Most dörzsölgetik a kezüket az ÁPV-nél, hiszen a hosszas hercehurcát előrevetítő ingatlanos cégtől végül mégis jó pénzért sikerült megszabadulniuk. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül, miután egy másik Mahart-leányvállalat, a Mahart PassNave Személyhajózási Kft.-re kiírt privatizációs pályázat februárban, első nekifutásra kudarccal végződött. Holott a PassNave eladásának elvileg jó esélyei volnának, hiszen a cég az erősödő konkurencia ellenére is - immár több mint húsz kisebb hazai cég foglalkozik dunai személyszállítással - őrzi erős pozícióját, és évi 1,7-1,8 milliárd forintos árbevétele mellett megbízhatóan 200 millió forint körüli nyereséget produkál. A tavaly novemberi felhívásra azonban mindössze egyetlen, ráadásul a reméltnél kevesebbet ígérő pályázat érkezett - de ez vélhetően csak az ÁPV számára okozott kellemetlen meglepetést. Szakmai körökben elterjedt ugyanis, nem érdemes pedálozni a cégért, mivel azt úgyis az 1998 januárja óta birtokon belül lévő, 33 százalékos üzletrésszel rendelkező Masped Első Magyar Általános Szállítmányozási Rt. viszi el. Ez utóbbi esélyeit nemcsak az elővásárlási joga növeli, hanem az alapító okirat is, amely a cég működését érintő lényeges döntéseket, fejlesztéseket a tulajdonosok 75 százalékos szavazatához köti.

A befektetői pesszimizmust igazolva a PassNave egyetlen kérője valóban a Masped vezette konzorcium volt - amelyben a cég a magánszemélyekből álló, utazásszervezéssel foglalkozó Európa Rendezvény Iroda Kft.-vel állt össze. A 334,6 millió forint törzstőkéjű, mintegy 800 millió forint saját tőkéjű Mahart-leány 51 százalékos részesedéséért - a fennmaradó 16 százalékon két, a dolgozókból, illetve a menedzsmentből verbuválódott cég osztozik - a Masped 550 millió forintot kínált, ami csalódást okozott a Mahart állami gazdájának. Az ÁPV-nél ugyanis legkevesebb 600-700 millió forintot reméltek az üzletrészért, és további bevételként mintegy 250 millió forintot terveztek besöpörni a PassNave Belgrád rakparti hajóállomásának átengedéséért, amelyet a cég jelenleg az anyavállalattól bérel.

Egyszerű értékesítésben bízott az ÁPV, hiszen a tulajdonostársak között mind ez idáig példás volt az összhang. A PassNave cégbíróságon fellelhető mérlegeiből kitűnik, hogy a Masped - amely 165 millió forintot fizetett 1998-ban az egyharmados üzletrészért - és a Mahart 1998 óta az adózás utáni eredmény 60-70 százalékát, sőt 2003-ban 90 százalékát vonta el osztalék formájában a cégtől (a Mahart részét az ÁPV szinte azon melegében be is kebelezte). Az elmúlt öt évben összesen csaknem 1 milliárd forintot szivattyúztak ki ilyen címen, miközben tőkeemelésre egyetlen fillért sem fordítottak. Noha az elöregedett, 21 hajóból álló flotta felújítására alig futotta, az állami tulajdonos nem ellenezte, hogy a PassNave tőkeerejéhez mérten jelentős kikötői fejlesztést végezzen 2004-ben Nagymaroson - a Masped-vezér Kautz István a cégbírósági adatok szerint a településen lakik. Az elmúlt években az árvizek miatt lerobbant kikötőt 65 millió forintért átépítették - az átadás márciusban várható -, és egyebek között 340 négyzetméteres éttermet, apartmanházat is kialakítottak, sőt alkalmassá tették motorcsónakok fogadására is. Utóbbit a céget ismerők azért furcsállják, mert a nagymarosi hajóállomás nem tartozik a PassNave legforgalmasabb dunai kikötői közé. Átlagosan évi 5-10 ezer utast szállítanak oda, míg például a szemközti oldalon lévő, az árvíztől szintén megrongálódott visegrádi hajóállomás forgalma 100 ezer körüli. Kautz tagja a Nagymarosi Motorcsónak SE-nek, amely rangos versenyeket is rendez, a Granini Kupa szponzorai között tavaly mind a PassNave, mind a Masped felbukkant.

A Masped - a sajtóban megjelent hírek szerint - nemcsak a nagymarosi, hanem a verőcei, a zebegényi és a dömösi kikötők fejlesztésénél is szem előtt tartaná a PassNave profiljától korábban idegen motorcsónak-turizmust. A privatizáció előtt álló cég irányítását is megpróbálja az ellenőrzése alá vonni a Masped: az idén újrafogalmazott szervezeti és működési szabályzat tervezete szerint a PassNave ügyvezetője felett a munkáltatói jogokat személyesen Kautz István gyakorolná, feltéve, hogy ezt a passzust a társaság taggyűlése jóváhagyja. A remélt privatizációs bevételt elúszni látó ÁPV azonban a HVG információi szerint bekeményített, és a múlt heti igazgatósági ülésén eredménytelennek minősítette a Mahart Rt. által kiírt tendert, a következőhöz pedig már a privatizációs szervezet jóváhagyása szükséges. Az ÁPV most nemzetközi cégek megkörnyékezésével próbál konkurenciát teremteni a Maspednek.

Csakhogy a tekintélyesebb privatizációs bevételnek nem a Masped az egyetlen akadálya, hanem az is, hogy a negyedmilliárd forintért kínált Belgrád rakparti épületek papíron nem léteznek: a földhivatali bejegyzésben közterület megnevezés szerepel. A zavaros helyzet 1937-re nyúlik vissza, amikor a rozzant állapotú hajóállomást a Közmunkatanács megvette a fővárostól, majd újjáépítette, és az akkori tervek szerint a Mahart-előd tulajdonába adta volna. Erre azonban mind ez idáig nem került sor. A Mahart különös tulajdonlását sajátos módon senki nem vitatta, sőt - jogi bravúrként - az 1990-as évektől kezelői jogot kapott az épületekre. Újabb bonyodalomként azonban a főváros és az V. kerület az 1990-es év közepén területcserében állapodott meg. A belvárosi önkormányzat viszont mintha megfeledkezett volna a Mahart épületeiről a rendezési tervben, miután a helyükön egy, a Vigadó teret és a Duna-partot összekötő sétány megépítését tervezi.

MINK MÁRIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Európát megcsapja a marihuána füstje, de a magyarok legfeljebb átvitt értelemben fognak szívni

Európát megcsapja a marihuána füstje, de a magyarok legfeljebb átvitt értelemben fognak szívni

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

A kínaiak kitaláltak egy megoldást arra, hogy ne legyenek tele a városok szertehagyott elektromos rollerekkel

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén