KARSAI JÓZSEF (MSZP): Ha a parlagfű irtását kiemelik a növényvédelmi törvényből, a többi gyomnövényé miért marad ott?

KARSAI JÓZSEF (MSZP): Ha a parlagfű irtását kiemelik a növényvédelmi törvényből, a többi gyomnövényé miért marad ott? A hatósági védekezés keretében a törvénytervezet lehetőséget biztosít a parlagfűvel együtt a kultúrnövény kiirtására is, amennyiben a parlagfű a terület 30 százalékában jelen van. Ki és hogyan, milyen módszerrel állapítja meg, hogy mi az a 30 százalék? Mit jelent ez? Mennyi kultúrnövény lesz ebben az országban szárzúzóval lezúzva a földre? Kukoricák borítják, és odajár az összes vadliba egész Észak-Európából, azt lesve, hol van parlagfűborítás? (Derültség)

SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz-MPSZ): Mi nagyon vártuk ezt a törvényt, de ez nem az a törvényjavaslat, amit elképzeltünk volna. Vegyük le a bizottság napirendjéről, ezt nem lenne szabad bevinni a parlament elé így, ebben a formájában.

CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz-MPSZ): Nem látom a pénzügyi hátterét ennek, teljesen kizárt, hogy a földhivatalok ezzel meg tudnának birkózni. Tehát pusztán pénzügyi szempontból sem látom helyénvalónak ennek a törvényjavaslatnak a támogatását.

BERCZI NORBERT (az agrártárca helyettes államtitkára): A kormány ezzel a javaslattal azt szeretné elérni, hogy ne menjen el ezzel az értékes idő, június 30-ától mondjuk szeptember végéig, amikor ez a probléma igazán érzékenyen jelentkezik, és az allergén pollenje kikerül a levegőbe. A földhivatalnál van egy olyan csapat, aki ismeri a határt.

KARSAI JÓZSEF (MSZP): Lehet, hogy ez törvényi indoklásnak jó, de szakmainak nem. Mert hát én is doktor vagyok, fogtam meztelen nőt, mégsem vagyok nőgyógyász. (Derültség)

ELNÖK (Gőgös Zoltán, MSZP): Maradjunk a témánál, ha lehet, képviselő úr!

KARSAI JÓZSEF (MSZP): Semmilyen kérdésemre nem kaptam választ. Mi lesz ötven hektár kukoricával, amit lezúz a szárzúzó, tessék mondani? Berczi úr, tudja, mit jelent a növényborítottság? Megszámoljuk, hogy egy négyzetméteren hány darab van? Vagy azt nézzük, hogy mennyit árnyékol be a földből? És mi van, ha 29? 29-nél nem szívjuk be a pollent? 30,5 százaléknál bekapjuk a pollent? Hát az kapja be, aki ilyet kitalál, már elnézést! (Derültség.)

ELNÖK: Képviselő úr, ha lehet, a parlamenti szabályok között kérném megtenni a hozzászólást. (Közbeszólások.) Ha röviden összefoglalhatnám ezt a kérdést, akkor képviselő úr valószínűleg nem kapott minden kérdésére maradéktalanul választ. (Derültség.)

(Elhangzott az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának március 23-ai ülésén. A kihagyásokat nem jeleztük.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

A parlagfűtörvény kálváriája

A parlamenti bizottságok elutasítása miatt visszakozott a kormány, amely törvénnyel kívánta szigorítani a parlagfű irtására vonatkozó szabályokat. Egy újabb képviselői indítvány szerint a területek tulajdonosait a növényvédelmi törvény módosításával köteleznék a gyomtalanításra.

Kopasz és Csipes is aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta

Kopasz és Csipes is aranyérmes, megvan az első olimpiai kvóta

Van egy perce? Írja be a Google-be ezt a címet, csak aztán nehogy beleszédüljön

Van egy perce? Írja be a Google-be ezt a címet, csak aztán nehogy beleszédüljön

A Sziget költségvetésének 1,25 százaléka volt a bérleti díj

A Sziget költségvetésének 1,25 százaléka volt a bérleti díj

Czeglédy Csaba leadta a képviselőjelölti ajánlásokat

Czeglédy Csaba leadta a képviselőjelölti ajánlásokat

Chile nagy része sivataggá válhat pár évtizeden belül

Chile nagy része sivataggá válhat pár évtizeden belül

Nem lett ócskavas a legendás Malév-gép

Nem lett ócskavas a legendás Malév-gép