Az állami tulajdonú helyi vízművet követeli a városnak Esztergom polgármestere, miután a dorogi hulladékégető csapadékelvezető rendszerében rákkeltő anyagokra bukkant az általa megbízott labor. A cég provokációra gyanakszik. A hatóságok eddig nem találtak szennyeződést a várost ellátó ivóvízkutakban.

"Augusztus 20-a nálunk hagyományosan a vízszennyezés ünnepe" - élcelődött Schiller Kertész Tamás, az esztergomi képviselő-testület szocialista frakciójának vezetője azon a politikai csatározáson, amely a Dunába torkolló Kenyérmezei-patak szennyeződése kapcsán robbant ki. A múlt héten a károkozással már az első pillanattól gyanúsított dorogi veszélyeshulladék-égető területén rákkeltő anyagokat talált a város által megbízott magánlaboratórium. Az üzemet működtető Onyx Magyarország Kft. azonban tagadja, hogy tőle származna a Kenyérmezei-patakba vezető csatornában augusztus 5-én felfedezett, dioxint és PCB-t (poliklórozott bifenil) tartalmazó iszap. A város fideszes polgármestere mindenesetre - felidézve a tavalyi, bizonyítottan a francia tulajdonú hulladékégető által okozott szennyezést (HVG, 2004. augusztus 14.) - kemény lobbizásba kezdett a régóta áhított saját vízhálózatért.

Barna színű, gyógyszerszagú folyadékra lett figyelmes július 8-án a Kenyérmezei-patak partján egy helyi lakos, akinek a tavalyi csapás után már igencsak ismerős volt a toluol illata - így kezdődött az esztergomi lakók idei megpróbáltatása. Tavaly július 30-án egy megrepedt tartályból mintegy 100 köbméter gyógyszermaradékos, szerves oldószeres szennyvíz jutott egy illegálisan a csapadékelvezető csatornára kötött aknán keresztül a Dunába, és bár a hatóságok akkor sem mértek határérték feletti vízszennyezettséget, Meggyes Tamás polgármester ivóvíz-fogyasztási tilalmat rendelt el a 12 éven aluliak számára. A határértéket meghaladó benzol- és toluolszennyeződést az idén is csak a csapadékvíz-csatorna és a patak találkozásánál mért az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. "A káros anyagok jelenléte a patak dunai torkolata előtt már nem is volt kimutatható, így az ivóvízkutakig biztosan nem juthatott el szennyező anyag. Ráadásul a nagy esőzések miatt a folyó vissza is duzzasztotta a patakot" - állította a HVG-nek Gerencsér Tivadar, a felügyelőség vezetője. A regionális vízmű rendszeresen közzétett vizsgálati eredményei szerint Esztergom ivóvíze akkor is tiszta volt, és azóta is az.

Az önkormányzat - a felügyelőség által elrendelt tisztítás helyett - először csak homokzsákokkal tömíttette el a csatornát, amely az Onyx és a Richter Gedeon Rt. üzemei után egy szántóföldön is keresztülvezet, így arra még vagy hat háztartás van illegálisan rácsatlakozva. "A közterületen lévő, nyitott ülepítőaknában festékesdobozok is voltak, amikor a szerves vegyületeket megtaláltuk" - indokolta Gerencsér, miért nem gyanúsították a szennyezéssel azonnal az Onyxot. Mint utóbb kiderült, a hulladékégető ezen a napon éppen egy építés alatt álló kármentő medence vízzáróságát próbálta ki, és mintegy 200 köbméternyi ellenőrzötten szennyezetlen vizet engedett a csatornába. Ám a tavalyi haváriát követően az Onyx csak szigorú laboratóriumi vizsgálatokat követően, a környezetvédelmi hatóság külön engedélyével, és csak teljesen tiszta vizet juttathat a csatornába, s ha a víz a legkisebb mértékben is szennyezett, a Richter szennyvíztisztítójába kell átfolyatnia. Egyesek szerint azonban ez a Duna-víz kimoshatott korábbi lerakódásokat, amelyek azonban csak a patak elejéig jutottak el, a Dunáig már nem.

A város vezetői mindenesetre azonnal alaposabb vizsgálatokra kérték fel a tavaly már jól bevált Bálint Analitika Kft. (BA) laboratóriumát. Bár a BA igazgatója, Bálint Mária szerint "álmában sem gondolná az ember, hogy egy hulladékégetőből kikerülhet PCB-s olaj", a laboratórium a csatornában felfedezett iszap PCB-tartalmát is ellenőrizte. "Ahol PCB van, ott általában dioxin is képződik" - magyarázta Bálint Mária a pozitív eredményt követő újabb vizsgálatot, amely, mint kiderült, indokolt is volt. A későbbi tesztek ugyanis igazolták, hogy rákkeltő anyagok már a július 8-án vett mintában is előfordultak.

A gyanú azonnal az Onyxra terelődött, hiszen a cég rendelkezik a PCB-s olajokat tartalmazó transzformátorok megsemmisítésére vonatkozó engedéllyel. Szóba jöhetett volna a Richter-üzem is, mert azon is átvezet a szennyezett iszapot tartalmazó csatorna, ám annak már a telepre belépő szakaszában is találtak ártalmas vegyületeket. Ráadásul a gyógyszergyártás során nem keletkeznek ilyen anyagok.

Meggyesék biztosra mentek: múlt csütörtökön rendőrségi segítséggel mintát vetettek a BA-val az Onyx területén lévő csapadékgyűjtő medencéből, valamint az abba befolyó csatornából, és ott meg is találták a keresett PCB-s és dioxinos iszapot. "Egy csapadékvízgyűjtő medence falán kisebb foltokban lehetnek szennyeződések, ám a jogszabályok nem írják elő, hogy a csapadékvíz esetleges dioxin- és PCB-tartalmát vizsgáljuk" - mentegetőzött a HVG-nek Lágler Katalin, az Onyx ügyvezető igazgatója, aki szerint a zárt technológiából ilyen anyagok biztosan nem kerülhetnek ki, azokat a csapadékvízgyűjtő rendszert egyáltalán nem is érintve ártalmatlanítja a gyár. "Most már egyértelmű, hogy hazudtak a cégvezetők, amikor azt állították, hogy a csatornának a gyár kerítésén kívül található szakaszába önthette be valaki a szennyezett anyagot" - véli ugyanakkor Illés Zoltán, a Fidesz-MPSZ környezetpolitikusa, aki a szennyezés miatt a dorogi üzem bezárását és a környezetvédelmi miniszter leváltását követeli. Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a vízszennyezés ügyében július 26-án rendkívüli ülést tartott, ahol Esztergomot Bálint Mária képviselte.

"Lehet, hogy az idei szennyeződések valóban nem jutottak el a Dunáig, ám ki tudja, mi van a többivel, amelyekről nem tudunk" - aggodalmaskodik Illés, aki szerint le kellene tartóztatni a cégvezetőket. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter ezzel szemben "politikai hisztériakeltéssel" vádolta az esztergomi képviselőket, legalábbis azokat, akik a múlt hét végén őt többséggel lemondásra szólították fel. A testület ugyanis éppen akkor tartott erről szavazást, amikor csaknem mindegyik MSZP-s képviselő a szabadságát töltötte.

Az Onyx továbbra sem ismeri el, hogy hibázott. "Valaki provokációs célzattal, szándékosan juttathatta a medencébe az anyagot" - tippeltek a HVG-nek a cégnél. Más kérdés, hogy a hulladékégető tavaly sem ismerte el elsőre a vétségét. Bárhonnan származik is az újabb szennyezés, Meggyesnek több okból is kapóra jöhet a botrány. Egyrészt elterelheti a figyelmet a város pénzügyi helyzetét megrendítő, félbemaradt fürdőberuházásról (HVG, 2005. július 2.), másrészt jó tárgyalási alap lehet a város vízhálózatának megszerzéséért folytatott harcban. A saját vízbázisra való áttérésről tavaly december 5-én - a kettős állampolgárságról szóló voksoláshoz csatlakozva - már népszavazást is tartottak Esztergomban, és a többség támogatta Meggyes karsztvízkútfúrást szorgalmazó javaslatát. Ami a jövő évi választásokhoz közeledve különösen fontos lehet a polgármesternek, akinek eltökélt szándéka, hogy 2006-ban bejusson a parlamentbe. Márpedig ebben az Onyxnak otthont adó Dorog MSZP-s polgármestere, Tittmann János lesz a fő ellenfele. A szocialistákkal vívott harc csak erősíti Meggyes azon szándékát, hogy megszerezze az Észak-dunántúli Vízmű Rt.-től a városi hálózatot. A regionális vízmű élére ugyanis tavaly a tatabányai MSZP-s képviselőkhöz közel álló Szikszai Józsefet nevezték ki.

Miután Persányitól tavaly ősszel többször is hiába kérte, engedélyezze a városnak a karsztvízre való áttérést, Meggyes az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult annak érdekében, hogy az állami tulajdonban lévő vízközművagyon kerüljön önkormányzati tulajdonba. Az AB döntése azonban valószínűleg már későn jönne a jövő évi választások előtti kampányban, így a polgármester most egy helyi jobboldali vezetésű környezetvédő szervezet támogatásával próbálja kizsarolni a kormányból a helyi vízhálózatot. Részeredmény már született: az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsági ülésének másnapján az esztergomi önkormányzathoz faxon megérkezett a karsztvízbázisra való áttéréshez szükséges, fél éve kért vízjogi engedély.

G. TÓTH ILDA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Felhabzó indulatok

"A választások közeledtével befolyt a Rába a magyar parlamentbe" - kommentálta Labritz Béla, a szentgotthárdi...

Három magyar arannyal ért véget a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat

Három magyar arannyal ért véget a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat

Keanu Reeves 2077-ben is velünk lesz, csak azt nem tudni, hogy robotként vagy emberként

Keanu Reeves 2077-ben is velünk lesz, csak azt nem tudni, hogy robotként vagy emberként

Fél nap kimaradás után tért vissza az áram 50 millió dél-amerikaihoz

Fél nap kimaradás után tért vissza az áram 50 millió dél-amerikaihoz

680 méterre van: soha ilyen közel nem járt még űrszonda egy száguldó kisbolygóhoz

680 méterre van: soha ilyen közel nem járt még űrszonda egy száguldó kisbolygóhoz

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon

Szándékosan süllyesztettek el egy repülőt Törökországban

Szándékosan süllyesztettek el egy repülőt Törökországban