A Fidesz választási kampányából kölcsönvett ötletét vitte keresztül a parlamenten Podolák György MSZP-s képviselő: a hatósági ár visszaállításával törnék le a villamos erőművek túlzott profitját. Az állam évek óta képtelen rávenni a cégeket, hogy a garantált nyereség fejében kockázatot is vállaljanak.

Csőre töltötte a hatósági áramár fegyverét a kormány. A parlament a héten megszavazta Podolák Györgynek, az Országgyűlés gazdasági bizottsága szocialista alelnökének egyéni képviselői indítványát a villamosenergia-törvény módosításáról, így a gazdasági miniszter újra visszakapja az áramtermelő cégeknél 2004. január elsején eltörölt hatósági ármegállapítás jogát. Ezáltal a legnagyobb négy, magánkézben - többségében külföldi tulajdonban - lévő társaság, az AES-Tiszai Erőmű Kft., a Dunamenti Erőmű Rt., a Csepeli Áramtermelő Kft. és a Mátrai Erőmű Rt. kiugrónak minősített nyereségét az idén összesen 16 milliárd forinttal, kevesebb mint felére csökkenthetnék.

HVG

Legalábbis a Magyar Energia Hivatal (MEH) kalkulációi szerint ekkora érvágásra számíthatnának a cégek, ha visszatérítenék őket a lényegében az 1995-ös privatizációs szerződésben rögzített, saját tőkére vetített - az akkori banki kamatokhoz igazodó - 8 százalék körüli profitplafonhoz. 2004-ben ugyanis a négy cég nyeresége összességében meghaladta a 23 milliárd forintot, átlagos profitrátája pedig a 22 százalékot. Az előrejelzések szerint a tavalyi évet is hasonló eredménnyel zárták, miközben a banki hozamok az idén - 10 éves megtérüléssel kalkulálva - 6-8 százalékot garantálnak.

Egyelőre kérdéses, hogy a megtakarított pénzből a fogyasztók áramszámláját csökkentené-e a kormány, vagy az állami tulajdonú áram-nagykereskedő cég, a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) idei 50-60 milliárd forintra taksált veszteségét faragná-e le. Az erőművek által szabott, egyebek között a gázárdrágulás miatt magas termelői áramárat ugyanis az MVM nem pörgetheti tovább egy az egyben a fogyasztói árakban, hanem, a kormány szociálpolitikáját finanszírozva, kénytelen maga "lenyelni".

A törvénymódosításért kardoskodó szocialisták szemét - a javaslatot a gazdasági bizottság MSZP-s tagjai egyhangúlag támogatták - aligha a kipécézett erőműtársaságok zsíros profitja csíphette, hiszen ez 2002 óta már feltűnhetett volna. Sokkal inkább a szelet akarták kifogni Orbán Viktor vitorlájából azután, hogy a Fidesz-elnök tavaly novemberben a parlamentben a "luxusprofitról" és az áramár letöréséről beszélt (HVG, 2005. december 10.).

Az állóvizet valójában az Európai Bizottság tavaly november 9-én bejelentett vizsgálata kavarta fel. Kiderült: górcső alá veszik a magyarországi erőművekkel kötött hosszú távú áramvásárlási szerződéseket (lásd keretes írásunkat a 95. oldalon). A kínos helyzetet a kormány inkább elhallgatni igyekezett, a Fidesz azonban nyomban meglovagolta az ügyet, és az erőművek "luxusprofitját" az előrehozott kampány részévé tette. Az MSZP - a MEH támogatásával - az előremenekülés mellett döntött.

Lefölözött haszon (Oldaltörés)

A brüsszeli vizsgálatra hivatkozva az energiahivatal pánikszerű gyorsasággal levelet írt a szóban forgó erőműveknek, valamint az MVM-nek. Ebben, a szerződések újratárgyalására vonatkozó követelés veszélyét és a honi politikai hangulatot érzékelve, a termelői árak csökkentését javasolta. Ez utóbbival a brüsszeli vizsgálat következményeit - a szerződések felbontásával járó jogvitákat, kártérítési pereket - nem háríthatják ugyan el, rövid távú politikai haszon azonban mindenképpen bezsebelhető, ha a sarokba szorított cégeket sikerül rábírni némi árengedményre. A lényegről, azaz az EU által is forszírozott szerződésmódosításokról amúgy sem akarnak hallani a cégek. A Mátrai Erőmű Rt. vezérigazgatója, Valaska József szerint nem sok értelme lenne éppen most átírni a megállapodásokat, hiszen nem tudni, mikor és milyen döntést hoz az ügyben Brüsszel, és 2007-től amúgy is piacnyitásra kell készülniük a cégeknek. Alighanem a kormány se bánná, ha a szerződések macerás átalakításának, netán felbontásának az ódiumát az EU-ra háríthatná.

Politikai villámhárításként viszont az idén - egyszeri gesztusként - hajlandók a zsebükbe nyúlni a cégek. Közülük az MVM kettő, a Mátrai Erőmű Rt. és a Csepeli Áramtermelő Kft. ajánlatát elfogadhatónak tartja - mondta Kocsis István, az MVM vezérigazgatója a HVG-nek. A német RWE többségi és az MVM kisebbségi tulajdonában lévő Mátrai az idei évre hozzávetőleg 4,2 milliárd forint értékű engedményt tett. A másik "önkéntes", a csepeli erőmű ajánlata pedig 1,1 milliárd forinttal csökkentené az MVM idei költségeit. Az amerikai tulajdonú AES-Tiszai Erőmű viszont csupán 300 milliós árengedményre lenne hajlandó, amit az MVM kevesell. A negyedik cég, a Dunamenti Erőmű Rt. 2,6-3 milliárd forint körüli kedvezményt körvonalaz ugyan, csakhogy azt az MVM szerint elfogadhatatlan feltételekhez köti. Kuhl Tibor, a Dunamenti Rt. vezérigazgatója fordítva látja: szerinte az MVM szabott teljesíthetetlen feltételeket. Megállapodás hiányában a két utóbbi, kevésbé engedékeny cég a HVG értesülése szerint arra számíthat, hogy esetükben a hatóság határozza majd meg az árat, míg a többieknél a hatósági tarifában figyelembe veszik a felajánlott árengedményt.

A hatósági áras "csodafegyverhez" szükséges parlamenti szavazatok összegyűjtése mindazonáltal nem volt egyszerű. Már csak azért sem, mert a koalíciós társ álláspontja nem volt egészen koherens. Az egyébként liberalizációpárti Kóka János gazdasági miniszter tavaly december elején például ráharapott a hatósági ár lehetőségére, és az áramtermelő cégekkel folytatott tárgyaláson annak kilátásba helyezésével próbálta árcsökkentésre rábírni a társaságokat. Idén januárban viszont az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt ezzel épp ellenkező bejelentést tett: tervei szerint az árampiac százszázalékos megnyitását - vagyis a hatósági árak eltörlését - az EU által meghatározott 2007. július 1-jéről jövő év januárra hoznák előre. A múlt heti parlamenti vitán az SZDSZ nevében Szalay Gábor képviselő mindenesetre jelezte, pártja nem támogatja a "versenypiac kerekének visszafordítását", ám arról szó sem esett, hogy a garantált áramátvételi szerződésekkel ringbe szálló erőműveknél nemigen beszélhetünk valódi versenyről - legfeljebb csak abban, melyikük tud a maga számára jobb tarifát kiharcolni. Mindenesetre az SZDSZ-ből kiszavazó két képviselő voksa elegendőnek bizonyult a többség megszerzéséhez. Az extraprofit megszüntetését felvető Fidesz számára nem maradt más, mint tartózkodni a a szavazástól, miközben a rivális fölözte le a politikai hasznot.

MINK MÁRIA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gazdaság

Kóborállam

A magyar kormány eredetileg az állami tulajdonú nagykereskedőnek, a Magyar Villamos Művek Rt.

Gazdaság

Érintésvédelem

Az erőműcégek "hízókúrájának" története több kormányon át húzódik.

Újabb klinikákon rendeltek el látogatási tilalmat

Újabb klinikákon rendeltek el látogatási tilalmat

A csomagtartóban felejtett hulla után lemondott, újra kinevezték a volt megyei rendőrfőkapitány-helyettest

A csomagtartóban felejtett hulla után lemondott, újra kinevezték a volt megyei rendőrfőkapitány-helyettest

Már nem Messi a világ legértékesebb focistája

Már nem Messi a világ legértékesebb focistája

Honnan tudja egy orosz autós, hogy igazán hideg van? – videó

Honnan tudja egy orosz autós, hogy igazán hideg van? – videó

A Media Marktnál sem lesz 400 óra túlmunka

A Media Marktnál sem lesz 400 óra túlmunka

Uszoda épül az 52. emeleten, tériszonyosoknak nem ajánlott

Uszoda épül az 52. emeleten, tériszonyosoknak nem ajánlott