Magyar reklámok az MSN-en és a Hotmailen

Magyar reklámokat is fogad ezentúl az MSN Messenger vagy a Hotmail, az egyik magyar ügynökség ugyanis megállapodást kötött a felületek értékesítésére - számolt be a Kreatív Online. A magyar hirdetési piac szereplői is hirdethetnek Európa vezető azonnali üzenetküldő szolgáltatásában, az MSN Messengerben, valamint az Európában szintén vezető e-mail-szolgáltatásban, a Hotmailben április 18-ától. Az MSN Hotmail és az MSN Messenger hirdetési felületeinek értékesítésére a PK Média kommunikációs ügynökség kötött megállapodást az MSN Europe-pal. Kovács Péter, az ügynökség ügyfélkapcsolati vezetője elmondta: elsősorban olyan megrendelőkre, hirdetőkre számítanak, akik a 35 év alatti korosztályt célozzák meg.

Nyolcezer órányi műsor a digitális archívumon

A január elseje óta működő Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) 8 ezer órányi tévé- és rádióműsort dolgozott fel és tett kereshetővé az interneten. A rendszeren emellett hozzáférhető immár 100 magyar játékfilm és 590, világháború előtti híradó is - jelentette be Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a Jövő Házában, ahol az elsőként kialakított NAVA-pont is működik. A Nemzeti Audiovizuális Archívum tartalma kizárólag a könyvtárakban, iskolákban működő NAVA-pontokról érhető el, az interneten az érdeklődők csupán a katalógust böngészhetik át a www.nava.hu honlapon. A rendszer webes keresőjében meg lehet nézni, milyen műsorok találhatók az archívumban, a katalógusban pedig elolvasható a műsorban részt vevő szereplők és a készítők neve, valamint a műsor címe és hossza.

Interneten is letiltható a belügyi lakcímkiadás

Az interneten is letilthatják lakcímük marketingcélra kiadását azok, akiknek van ügyfélkapus regisztrációjuk - adta hírül a Magyarország.hu. A Robinson-nyilatkozatnak nevezett letiltásra a Kormányzati Portálon nyílik mód, a műveletet azok végezhetik el, akik korábban már regisztráltatták magukat az okmányirodában. A tiltás megtörténtéről e-mailben és postán is kap értesítést a polgár. Akiknek nincs hozzáférésük az internethez, továbbra is hagyományos levélben kezdeményezhetik, hogy személyes adataikat marketingcélokra ne adják ki. A tiltás csak a marketingcélokat szolgáló adatkiadásra vonatkozik, a kötelezően előírt adatszolgáltatásra nem - így az adóigazgatás, a honvédelmi és az ingatlannyilvántartás számára továbbra is átadhatók a személyes adatok.

Pro Libertate!

Elkészült, s ingyenesen letölthető az Oktatási Minisztérium (OM) támogatásával készült Pro Libertate! című, magyar nyelvű stratégiai játék, amely a tavaly megjelent, ugyancsak ingyenesen hozzáférhető 1848 folytatása - adta hírül az oktatási tárca. A Pro Libertate! a Rákóczi-szabadságharcot idézi; a történelmi Magyarország százhúsz helysége került be a játékba. Fejlesztői modellezték a kuruc hadigazdaságot: a játékos kiépítheti hadseregét, ugyanakkor szembesülnie kell a járványokkal, az éhínségekkel, a fizetetlen hadak fosztogatásaival, a rémhírek terjedésével, a politikai ellenfelek áskálódásával, vagy tehetségtelen, ám befolyásos tábornokok jelentette problémákkal. A Pro Libertate!-t a Huszár Games nevű fejlesztőcég készítette, s miután az Index hírportál beszámolt róla, hogy a játék telepítése után a böngészőben váratlanul bedőlnek a betűk, rövid úton kijavította a hibát. Az OM 12 millió forintért vásárolta meg a történelmi oktatójáték határozatlan időre szóló kizárólagos felhasználási jogát. A játék ingyenesen letölthető a www.sulinet.hu honlapról.

Bejegyezhetők a .eu domainnevek

Április 7-étől minden, az Európai Unióban lakóhellyel bíró személy bejegyzési kérelmet nyújthat be a ".eu" legmagasabb szintű tartománynévre. Ezzel véget ért az úgynevezett "napfelkelte-időszak", amelynek során 320 000 "eu" tartománynévre való jelentkezést vettek nyilvántartásba a védjegybirtokosok, az államháztartási szervek és az egyéb elsőbbségi jogok - így a márkajelzések, az üzleti életben közismert elnevezések vagy a szerzői jogok - birtokosai részéről. Aki .eu tartománynevet szeretne bejegyeztetni, a következő listán található akkreditált regisztrátorokhoz fordulhat:

http://list.eurid.eu/registrars/List Registrars.htm?lang=en

A regisztrációs költségek a közösségen belül változók; regisztrátortól és nyilvántartótól függően a teljes díj bizonyos esetekben a 12 eurót sem haladja meg. A jelentkezések elbírálásánál a beérkezés sorrendje számít. Európa legnagyobb honlapja - az EU intézményeié - és valamennyi uniós tisztviselő e-mail címe május 9-én, az Európa-napon .eu-ra változik. (A Miniszterelnöki Hivatal az Interware-t bízta meg a magyar államigazgatási .eu domainnevek regisztrációjával. A közel 50 név között megtalálhatóak Magyarország különböző idegen nyelvű elnevezései, mint a www.hungary.eu, vagy a www.hongrie.eu.) A régi és az új címek egymással párhuzamosan működnek majd legalább egy évig, azt követően viszont csak a .eu nevek maradnak használatban.

Sms-értesítést kaphatunk a tulajdoni lap változásairól

A földhivatal ezentúl sms-ben vagy e-mailben is tájékoztatja ügyfeleit a tulajdoni lap változásairól. Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára szerint a lakásmaffia jellegű bűncselekmények túlnyomó részében az ingatlan tulajdonosának tudta nélkül történik az ingatlan eladása, s az értesítéssel az ilyen típusú cselekmények akadályozhatók meg, fokozható a jogbiztonság. A lakossági ügyfelek 24 órán belül értesítést kapnak, ha az ingatlanra vonatkozóan valamilyen kérelmet nyújtottak be a földhivatalban. Az értesítés az ingatlan fekvése és helyrajzi száma mellett tartalmazza a változás jellegét is: széljegyzésre, tulajdonjog-változásra, teher- vagy "tényváltozásra" érkezett-e kérelem. A szolgáltatás igénybevételéhez éves szerződést kell kötni, aminek díja négy sms-értesítésnél nettó 2500 forint, 50 darabnál nettó 3400 forint. A rendszer szoftver- és hardverfejlesztése az FVM számára 56 millió forintba került.

Cenzúrázott szövegeket egészítettek ki a MEK-ben

Több új kiadvány digitalizált változata jelent meg a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) oldalain a közelmúltban, többek közt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon is, melynek 1981-es kötetében helyreállították a cenzúrázott részeket - közölte az Origo. Felkerült a könyvtár virtuális polcára Brehm: Állatok világa, s a Pecz Vilmos szerkesztette Ókori lexikon is. Bővült továbbá a MEK egy népszerű hetilap, a Vasárnapi Újság tizenegy évfolyamának (1861-1871) digitalizált példányaival, további 1000 órányi - mp3-ban hallgatható - hangoskönyvvel és a "Száz szép kép" sorozat is teljesebb lett - ez utóbbi nem egyszerűen csak a festményeket, hanem azok születésének körülményeit, történetét is bemutatja. Az Internetszolgáltatók Tanácsa tavaly 12 millió forinttal támogatta a MEK-et kifejezetten azért, hogy több kiadvány kerüljön az internetre.

A T-Online megvette az iWiW-et

Sajtóértesülések szerint eladták az iWiW közösségi portált, a vevő a T-Online Rt. A vételár kb. 4 millió euró. A legnagyobb magyar online közösségi felület, az egykor még csak WiW-nek hívott ötlet gazdája, Várady Zsolt 2002-ben úgy nyilatkozott, a portál ötlete azért fogant, hogy lássák: Budapesten valamilyen úton mindenki mindenkit ismer. Az iWiW az alkotók szerint tehát nem társ- vagy osztálytárskereső szolgáltatás, hanem elsősorban a meglévő barátságokra, aktív kapcsolatokra épülő, meghívásos és regisztrációs elven működő közösségi weboldal. Segítségével egymás számára ismeretlen emberek kideríthetik, hogy mely ismerősökön keresztül érhetik el egymást a legrövidebb úton. Az iWiW-nek jelenleg 650 ezer tagja van, akik között 35 millió kapcsolati szál húzódik. Az oldalnak a Webaudit adatai szerint napi négyszázezer látogatója van, ezzel a negyedik legnézettebb magyar szájttá nőtte ki magát. Tulajdonosai az adásvétel előtt a Portals Consulting Bt. és Virgo Systems Informatikai Kft. voltak. A közösségi portál megalkotásáért és fejlesztéséért Várady 2005-ben eMagyarország-díjat kapott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bomba robbant Egyiptomban, 17 ember megsérült

Bomba robbant Egyiptomban, 17 ember megsérült

Pont azzal az üzletemberrel tárgyalt Orbán, akit Strache ajánlott a médiabirodalom felépítéséhez

Pont azzal az üzletemberrel tárgyalt Orbán, akit Strache ajánlott a médiabirodalom felépítéséhez

Sebastian Kurz állítólagos szexorgiáiról pletykált Heinz-Christian Strache

Sebastian Kurz állítólagos szexorgiáiról pletykált Heinz-Christian Strache

Trump migránsokat telepít át Florida demokrata irányítású városaiba

Trump migránsokat telepít át Florida demokrata irányítású városaiba

Négy embert vittek kórházba Kőbányán szén-monoxid-szivárgás miatt

Négy embert vittek kórházba Kőbányán szén-monoxid-szivárgás miatt

Így ült ki az áhitat Orbán Viktor arcára

Így ült ki az áhitat Orbán Viktor arcára