Az, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök könyve megjelent a weben Creative Commons (CC; magyar fordításban: kreatív közvagyon) licenc alatt, ingyenesen letölthető formában, még lehet egyszerű marketingfogás. Ám a szerzői kiadású művek esetében sokaknak létkérdés lehet a CC, egyszerűen azért, mert akkora a művek felhozatala a weben. De mit is ajánl a CC a szerzőnek és a felhasználónak? S mit szól hozzá a kodifikált szerzői jog?

Lehet, hogy megvan az, amit a kiadók, a szerzői jog és a(z illegális) felhasználók olyan lázasan keresnek évek óta: a köztes megoldás a copyright-anarchia és a copyright-diktatúra között? Tehát az a flexibilis szerzői jogi szabályozás és gyakorlat, amely elegendő szabadságot ad a szerzőnek, elviselhető korlátokat szab a felhasználónak? Nos, annyi már látszik, hogy a Creative Commons (CC) alternatívát nyújt és megmozgatja az állóháborút, amely a netes kultúraterjesztéssel kezdődött felhasználók és a jogtulajdonosok, userek és kiadók között. A CC tavaly októberben pro forma elindult Magyarországon is. Az interneten elhelyezett művek szerzői a CC segítségével jognyilatkozatot, vagyis licencet adhatnak művük mellé, amelyben meghatározhatják, hogy mások, jelesül a mű felhasználói, mit tehetnek szabadon a művel és milyen felhasználások esetén kell a szerzőhöz fordulni engedélyért. A különböző licenctípusok engedélyezik vagy megtiltják a kereskedelmi célú felhasználást, a származékos művek létrehozását. A szerzőnek nem kell mást tennie, mint egy klikkeléssel műve mellé illeszteni a megfelelő szöveget, de a licenc szabályos jogi nyilatkozat formájában, vagy a fájlba illeszthető metaadatként is létezik.

A gyakorlat pofonegyszerűnek tűnik: egy zenekar például felteszi számait a webre, és a CC-licenccel megjelöli, hogy lehetővé teszi remixek, feldolgozások készítését, de a kereskedelmi célú felhasználást már nem, vagyis a remix készítője nem értékesítheti a művet. Mindezt pedig közérthető logók jelenítik meg a weben a mű mellett.

Általában zene, film, ritkábban szöveg jön szóba, ha webes terjesztésről, legális vagy illegális felhasználásról beszélünk, de a CC felhívja a figyelmet minden más szellemi termék felhasználásnak buktatóira is. A CC apostola, a Stanford Egyetem jogi professzora, Lawrence Lessig könyve nemrég magyarul is megjelent (Szabad kultúra - A kreativitás természete és jövője; 2005, Kiskapu kiadó; lásd keretes anyagunkat), s a CC októberi, magyarországi startján magyar lapoknak is nyilatkozott. A CC társadalmi hasznosságát kiemelve megemlítette, hogy építészmérnökök olcsó családiház-modelleket is hozzáférhetővé tettek már a CC segítségével szegényebb országok felhasználói számára.

Mindez az önzetlen szerző-felhasználó viszony felé mutat, de a kodifikált szerzői jog képviselői és a CC-közösség között még akad vitás pont. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szakértője, Tóth Péter Benjámin kiásta a csatabárdot, amikor Creative Humbug címmel publikált cikket (www.indicare.org) tavaly nyáron, a CC formális hazai megjelenése előtt, ám itthoni ismertségének kezdete után. Ebben a CC-közösség alapállításait veszi sorra, s kimutatja, hol van bennük félreértés. Eszerint a CC-ben nincs semmi forradalmian új, nem igaz, hogy az egyedüli és üdvözítő út lenne a szabad hozzáférés felé, amit lehetővé tesz, azt a hatályos magyar szerzői jog már régóta engedi. Ráadásul el van rejtve benne egy csapda: nem vonható vissza. Ha művünk mellé egyszer CC-licencet csatoltunk, nem gondolhatjuk meg magunkat később. A Hálónak nyilatkozva Tóth Péter Benjámin így fogalmaz: "Szándékosan akartam felkavarni a kedélyeket a sarkosan fogalmazott cikkel." Kifejti, célja az volt, hogy elinduljon idehaza is a diskurzus. Nem ártana - tesszük hozzá mi, hiszen a szerzőknek általában fogalmuk sincs, mit tehetnek meg és mit nem. Jobbára aláírják a szerződést, amelyet eléjük tesz egy kiadó - s az informálásban az Artisjus sem túl aktív.

Bár Tóth Péter Benjámin szerint a szerzőknek CC nélkül is nagy szabadságuk van abban, hogy megszabják művük felhasználási lehetőségeit, elismeri, a CC mögött egy fontos jelenség húzódik, amelyet a nagy jogkezelők talán nem ismertek fel elég gyorsan. "Az internet megjelenésével megváltozott a szerzőség fogalma, pontosabban kiszélesedett a szerzők köre" - magyarázza. "Kvázi mindenki szerző. Hihetetlenül széles a neten fellelhető művek kínálata, a piacra jutást segítendő pedig valóban szükség van egyszerű, nem jogászok számára is érthető eljárásokra." A kérdés szerinte az, vajon a CC megjelenésével nem fogja-e az ingyenesség felé kényszeríteni a piacot? Ez ugyanis szerinte nem volna egészséges. Az Artisjus szakértője amúgy azt jósolja, a nagy, közös jogkezelőknek (amilyen az Artisjus is) megmarad a szerepük, ugyanis ha legalább a kereskedelmi értékesítés joga a szerzőnél marad, a folyamatba be kell lépnie egy professzionális közvetítőnek is.

Az említett Lawrence Lessig professzor könyvét kiadóként jegyző Kelényi Attila maga is a CC hazai szószólója. A Háló a szerzői jogászok érvelésével szembesítette, azzal, hogy a CC csupán egy olyan lehetőséget fogalmaz meg, ami a hazai szerzői jogi szabályozásban már amúgy is benne van. "Ebből nem következik, hogy a CC »okafogyott« volna - érvel Kelényi. - Nincs sok értelme szerzői jogról vagy CC-ről beszélni. A szerzői jog a kereteket szabja meg, melyeken belül az engedélyek számtalan variációját lehet megfogalmazni, a CC is csak egy a sok közül. Annyiban egyedi, hogy a szokásos gyakorlattól eltérően nem a korlátozásra, hanem a szabadabb, rugalmasabb felhasználásra helyezi a hangsúlyt. Van rá igény, amit jól mutat, hogy néhány év alatt egyszerű ötletből nemzetközi mozgalommá vált. Becslések szerint eddig a világon csaknem 20 millió weboldalon alkalmazták. Mintegy harminc országban már honosították és több mint húsz államban éppen zajlik a honosítása."

Honosítás ide vagy oda, ismerve például a multinacionális zeneműkiadók gyakorlatát, valószínűleg szó se lehetne CC-licencekről egy hozzájuk leszerződő művész esetében. Övék a felhasználói jog és kész. A CC az "önkiadóknak", vagyis a szerzői kiadású műveknek és a kis kiadóknak lehet hasznos.

A Szabad kultúra című kötet amúgy maga is példa arra, hogy működik egy CC alatt megjelenő könyv a hagyományos kiadói gyakorlat kontextusában. A könyv ugyanis 3600 forintért megvehető, de le is tölthető ingyen a kiadó szájtjáról. Kérdésünkre Kelényi elmondja, egy szűk közönséget érdeklő, viszonylag drága kötet eladásaiból messzemenő következtetést nem lehet levonni, de a mérleg jelenleg úgy fest, hogy nyolc-kilencezren töltötték le és mindössze háromszázan vették meg. Gyorsan hozzáteszi, vannak egész más példák is: a Digitális Irodalmi Akadémia oldaláról szabadon hozzáférhető magyar irodalmi művek eladásain nem érződik a letöltések száma, Szabó Magda, Moldova György vagy Kertész Imre könyvei fogynak a boltokban is.

NAGY GERGELY

CC-licencek magyarul:

http://creativecommons.org/license?lang=hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Háló

Mítoszok nélkül

Lawrence Lessig könyve egyebek mellett megkísérel járható ösvényt vágni a "jogvédelem kontra illegális letöltések"...

Óriási tojásdrágulással fenyegetnek

Óriási tojásdrágulással fenyegetnek

Ki ez az elfuserált DiCaprio a Titanicot éneklő Celine Dion mögött?

Ki ez az elfuserált DiCaprio a Titanicot éneklő Celine Dion mögött?

Gyengül Putyin hatalma, győzelmeket aratnak a helyi lázadók

Gyengül Putyin hatalma, győzelmeket aratnak a helyi lázadók

Kinőtt a fű a januárban átadott bicikliútból

Kinőtt a fű a januárban átadott bicikliútból

Újra népszavazásokkal próbálkozik a Momentum

Újra népszavazásokkal próbálkozik a Momentum

Szabad-e egy nagyinak kényeztetni az unokáját?

Szabad-e egy nagyinak kényeztetni az unokáját?