Ferencvárosi kötődésű emberekkel kell feltölteni a csapat vezetését - indokolta az FTC fő szponzoraként a Fradi...

Ferencvárosi kötődésű emberekkel kell feltölteni a csapat vezetését - indokolta az FTC fő szponzoraként a Fradi futballcégében az irányítást átvevő Kovács Ádám, a Celladam Rt. elnök-vezérigazgatója (HVG, 2003. december 6.) azt, hogy a labdarúgócsapat az elküldött Garami József helyére Pintér Attilát, a korábbi FTC-játékost szerződtette vezető edzőnek. Pintér mellé a szintén korábbi Fradi-focista Keller Józsefet hozták vissza az egyik pályaedzőnek. Teljesen kicserélődött a labdarúgócsapatot működtető FTC Labdarúgó és Sport Rt. igazgatósága is: a korábbi tulajdonos Fotex által delegált Várszegi Gábor és Kenedi Róbert, a két szponzor jogán tag Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója, illetve Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Szeiler József, a futballcég vezérigazgatója helyét Kovács Ádám, Furulyás János FTC-elnök, Debreczeni István, az FTC tekeszakosztályának elnöke, valamint a westeles Hermény Csaba és a Celladam-jelölt Horváth Gábor vette át. Ezután - arra hivatkozva, hogy a poszt megszűnik - vezérigazgatóként is menesztették Szeilert, akinek helyére sportigazgatói titulussal a szintén exfradista Tepszics Ignácot szerződtették.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát

MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát

Elvileg egy éven belül kibővítik az M70-est és az M15-öst

Elvileg egy éven belül kibővítik az M70-est és az M15-öst

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Megszüntetné a panelházak szemétledobóit a Magyar Közös Képviselők Egyesülete

Megszüntetné a panelházak szemétledobóit a Magyar Közös Képviselők Egyesülete

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban

Balti kézfogás egykor, és most Hongkongban