Olasz, belga és más európai bűnügyi szakértőkből álló munkacsoport vizsgálja, kik állnak az uniós politikusok ellen az...

Olasz, belga és más európai bűnügyi szakértőkből álló munkacsoport vizsgálja, kik állnak az uniós politikusok ellen az utóbbi két hétben elkövetett, személyi sérülést szerencsére nem okozó terrorcselekmények mögött. Elsőként Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke kapott egy levélbombát december 21-én bolognai otthonában (HVG, 2004. január 3.), majd hasonló küldemény érkezett Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank elnökének, valamint az EU bűnüldöző szerveinek, a hágai Europolnak és Eurojustnak a címére is. Ezek után e hét elején az Európai Parlament (EP) 3 képviselője vett kézhez robbanó borítékokat: Gary Titley brit munkáspárti képviselő, az Európai Szocialista Párt alelnöke, Hans Gert Pöttering, az EP kereszténydemokrata frakciójának német vezetője, továbbá José Ignacio Salafranca, ugyanennek a pártcsoportnak a spanyol tagja. Az európai képviselőknek december 22-ei dátummal küldött levélbombákat a korábbiakhoz hasonlóan Bolognában adták fel, és a gyanú az önmagát "informális anarchista föderációnak" nevező olasz anarchista csoportra terelődött. Pat Cox, az EP elnöke a demokrácia elleni összeesküvésként ítélte el a cselekményeket, és felszólította az európai képviselőket, mind otthonukban, mind irodáikban járjanak el különös elővigyázatossággal.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A rendőrség csinált egy alkalmazást, amellyel a hallássérültek könnyebben tudnak segítséget kérni

A rendőrség csinált egy alkalmazást, amellyel a hallássérültek könnyebben tudnak segítséget kérni

Vidi–Chelsea: fegyelmi indul az antiszemita rigmusok miatt

Vidi–Chelsea: fegyelmi indul az antiszemita rigmusok miatt

Az EU-s pénzekkel tartaná kordában Orbánt Weber

Az EU-s pénzekkel tartaná kordában Orbánt Weber

Gigantikus gyűrűvel jegyezte el Űrlord a Terminátor lányát

Gigantikus gyűrűvel jegyezte el Űrlord a Terminátor lányát

100 méter mély kútba zuhant egy kisfiú Spanyolországban

100 méter mély kútba zuhant egy kisfiú Spanyolországban

Brexit után Dexit? Meglebegtette a német kilépést az EU-ból a szélsőjobboldali AfD kemény magja

Brexit után Dexit? Meglebegtette a német kilépést az EU-ból a szélsőjobboldali AfD kemény magja