Hét évre szóló műsorszolgáltatási jogosultságot kapott a Magyar Katolikus Rádió Rt.

Hét évre szóló műsorszolgáltatási jogosultságot kapott a Magyar Katolikus Rádió Rt., az 1997-ig a Petőfi rádió által használt, azóta "üresen" álló középhullámú frekvenciára (képünkön a rádió új épülete). Az Országos Rádió és Televízió Testület által kiírt pályázatra - amelyen kizárólag közműsor-szolgáltatói jellegű ajánlatokkal lehetett indulni - más jelentkező nem volt. Az országos sugárzású egyházi rádió beindítására 180 nap áll a győztes cég rendelkezésére, melyet kifejezetten erre a célra hozott létre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (HVG, 2003. június 14.) - 20 millió forint jegyzett tőkével, Spányi Antal székesfehérvári püspök vezérigazgató irányításával. A tervek szerint pünkösdkor megszólaló rádió szorosan együtt kíván működni az egri regionális katolikus rádióval, amely mögött az egri egyházmegye alapítványa áll. Jellegzetesen katolikus műsorok - például misék közvetítése, a Vatikáni Rádió adásainak átvétele - mellett az új adón nagyobb érdeklődésre számot tartó, nem szoros értelemben vett vallási műsorok is hallhatók lesznek, a rádió célja ugyanis a széles körű evangelizálás.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Nagy baj van: kiszivárgott 773 millió e-mail-cím és rengeteg jelszó, itt ellenőrizheti, érintett-e

Ónos eső miatt adtak ki riasztást

Ónos eső miatt adtak ki riasztást

Tavaly június óta most először kerül 320 forintnál kevesebbe egy euró

Tavaly június óta most először kerül 320 forintnál kevesebbe egy euró

Teljesen rendjén való, hogy hajlik az iPad Pro – mondja az Apple

Teljesen rendjén való, hogy hajlik az iPad Pro – mondja az Apple

A tüntetés alatti lezárásokra figyelmeztet a BKK

A tüntetés alatti lezárásokra figyelmeztet a BKK

Ausztráliában bezzeg olvad az aszfalt az utakon

Ausztráliában bezzeg olvad az aszfalt az utakon