Magyar ékezetes betűk is szerepelhetnek március elsejétől a világhálós oldalak és az elektronikus levelek .

Magyar ékezetes betűk is szerepelhetnek március elsejétől a világhálós oldalak és az elektronikus levelek .hu-ra végződő címeiben (a .com és hasonló nemzetközi végződések előtt már néhány hónapja megnyílt ez a lehetőség). Az ékezetes cím ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos, bejegyzésével sok internetszolgáltató foglalkozik, listájuk a www.domain.hu címen található. Az új domainnevek bejegyzése lépcsőzetesen történik. Március elsejétől még csak azok jelentkezhetnek, akik saját nevükre, méghozzá a már meglévő, ékezetek nélküli cím mellé kérik az újat. Két további lépcső után május 10-én nyílik meg a lehetőség bárki előtt, hogy az addig le nem foglalt ékezetes címek valamelyikét igényelje. Az Internet Szolgáltatók Tanácsánál (ISZT) a HVG-nek elmondták, még nem tömeges az érdeklődés, és a legelterjedtebb böngésző- és levelezőprogramok egyelőre nem is alkalmasak az ékezetes címek kódolására és dekódolására, ezt a lehetőséget csak a későbbi verziókba építi be a Microsoft. Az ISZT-nél megjegyzik, érdemes megtartani az ékezetek nélküli címet is, főképp a külföldi partnerek kedvéért, hiszen más nyelvű billentyűzetekről a magyar betűk többnyire nehézkesen érhetők el.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A ritkánál is ritkább legújabb Ferrari jön Budapestre

A ritkánál is ritkább legújabb Ferrari jön Budapestre

Bezárják a Merényi-kórház pszichiátriáját

Bezárják a Merényi-kórház pszichiátriáját

Végelszámolás alatt áll Tiborcz István egyik cége

Végelszámolás alatt áll Tiborcz István egyik cége

Úgy tűnik, Liu Shaolin Sándor exe kicsit még mindig pipa a magyar korcsolyázóra

Úgy tűnik, Liu Shaolin Sándor exe kicsit még mindig pipa a magyar korcsolyázóra

Megvan a következő El Clásico időpontja

Megvan a következő El Clásico időpontja

Tudja, mit lehet csinálni 1200 színes ceruzából? Például egy működő gitárt

Tudja, mit lehet csinálni 1200 színes ceruzából? Például egy működő gitárt