Jogerősen 2 év 8 hónapi börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) az alvilágban Kisbandi néven ismert Lakatos Andrást...

Jogerősen 2 év 8 hónapi börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) az alvilágban Kisbandi néven ismert Lakatos Andrást majdnem négyszáz rendbeli csalás miatt, s noha 15 hónapot már előzetes letartóztatásban töltött, vissza kell térnie a rács mögé. Az immár évtizedes bűnügy alapja az volt, hogy Lakatos - még 1993-1994-ben - egyenként 1200-1300 német márkáért új Dacia személygépkocsikat ígért, főleg román állampolgároknak, így 35 millió forint kárt okozott a rászedetteknek (HVG, 2000. június 24.). Rendőrségi körökben azt is feltételezték róla, hogy az "alvilág bankára" volt, és eltűnését az 1990-es évek közepén összefüggésbe hozták a budapesti robbantásos leszámolásokkal, ám mindez nem bizonyosodott be. Miután az USA-ban elfogták és 2000 nyarán kiadták a magyar hatóságoknak, a daciás ügyben első fokon 2001 októberében ítélték el, az FB ezt a verdiktet gyakorlatilag helybenhagyta. A múlt pénteki ítélethirdetésen Lakatos nem jelent meg, de ez nem is volt kötelező számára.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Beintett a kormány a szakszervezeteknek, nem tárgyalnak velük

Beintett a kormány a szakszervezeteknek, nem tárgyalnak velük

Hosszú Katinka többször is nemet mondott Kubatov Gábornak

Hosszú Katinka többször is nemet mondott Kubatov Gábornak

Még keményebb bajnokság vár Michelisz Norbertre idén

Még keményebb bajnokság vár Michelisz Norbertre idén

Elárulta a Fidesz amerikai tanácsadója, hogyan lett főellenség Sorosból

Elárulta a Fidesz amerikai tanácsadója, hogyan lett főellenség Sorosból

Karácsony főpolgármesterként leállítaná a Liget Projektet

Karácsony főpolgármesterként leállítaná a Liget Projektet

Nyertek a FINA ellen Hosszú Katinkáék, nagyjából

Nyertek a FINA ellen Hosszú Katinkáék, nagyjából