Áremelkedéssel reagált a piac arra, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) termelésének visszafogását...

Áremelkedéssel reagált a piac arra, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) termelésének visszafogását határozta el a múlt héten. Az ágazat szakértőit váratlanul érte az OPEC döntése, mivel a szervezet korábban többször is hangsúlyozta: nem változtat a kvótákon. A világ nyersolajexportjának felét adó OPEC-országok április elsejétől a jelenlegi kvótánál napi egymillió hordóval kevesebb - 23,5 millió hordó - olajat hoznak felszínre, az indoklás szerint részben a dollár gyengesége miatt, részben pedig azért, hogy elejét vegyék a tél végén várható kereslet- és emiatt áresésnek. Elemzők szerint a visszafogás csak látszólagos, ugyanis a szervezet eddig a kvótánál napi 1,5 millió hordóval több olajat termelt. A piacokon mégis minden olajfajta ára megemelkedett, az irányadónak tartott északi-tengeri Brent minőségé például e hét elejéig egy dollárral, 30,58 dollárra nőtt, az amerikai könnyűolaj pedig 34,56 dolláron zárt. Az OPEC úgynevezett kosárára is jó 1,50 dollárral meghaladja a szervezet által célul kitűzött 22-28 dolláros sáv felső szélét.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az igazi happy end: 10 év után társat talált magának Rómeó, a világ legmagányosabb békája

Az igazi happy end: 10 év után társat talált magának Rómeó, a világ legmagányosabb békája

Amerikai katonák is meghaltak az ISIS öngyilkos merényletében Szíriában

Amerikai katonák is meghaltak az ISIS öngyilkos merényletében Szíriában

Kiderült, a rendőr semmit sem tehet, ha egy képviselőt nem engednek be az MTVA-hoz

Kiderült, a rendőr semmit sem tehet, ha egy képviselőt nem engednek be az MTVA-hoz

Roham indult a SZÉP-kártyákért

Roham indult a SZÉP-kártyákért

Kövér után a NATO-közgyűlés is törölte Demeter Márta tagságát

Kövér után a NATO-közgyűlés is törölte Demeter Márta tagságát

"Négyszer annyit keresek, mint otthon, abból lehet bukni"

"Négyszer annyit keresek, mint otthon, abból lehet bukni"