Lemondását is kilátásba helyezte Paul Martin kanadai kormányfő, ha az általa kezdeményezett vizsgálatban...

Lemondását is kilátásba helyezte Paul Martin kanadai kormányfő, ha az általa kezdeményezett vizsgálatban bebizonyosodna, hogy tudott pártja, a kormányzó Liberális Párt múlt héten nyilvánosságra került pénzügyi visszaéléséről. A napokban közzétett számvevőszéki vizsgálat szerint 1997--2001 között a francia ajkú Québec tartomány elszakadási törekvéseinek letörésére szánt 250 millió kanadai dollár közpénzből 100 millió különféle megbízások formájában, tényleges munkavégzés nélkül a kormányzópárt politikusaihoz kötődő különféle reklámcégekhez vándorolt. Martin tagadja, hogy minderről tudott volna, pedig az idő tájt ő volt a pénzügyminiszter a - québeci származású - Jean Chrétien vezette kormányban. Ráadásul ő részben a Chrétien körüli korrupciós botrányok miatt lépett ki 2002 júniusában a kormányból, amelynek vezetését aztán tavaly decemberben a pártelnökséggel együtt átvette.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Hét nap

Medgyessy ajánlatai

Állítsanak közös listát a parlamenti pártok a júniusi európai parlamenti (EP) választásokra - ezzel a váratlan...

A Clark Ádám térnél találkoznak holnap a tüntetők

A Clark Ádám térnél találkoznak holnap a tüntetők

Hát, ez szomorú: a MasterCard mégsem úgy vezeti be az álomfunkciót, ahogy elsőre tűnt

Hát, ez szomorú: a MasterCard mégsem úgy vezeti be az álomfunkciót, ahogy elsőre tűnt

Újítást tesztel a BKK a jegyautomatáknál

Újítást tesztel a BKK a jegyautomatáknál

Márki-Zay Péter: Inkasszót tett a NAV egy vásárhelyi önkormányzati cégre, veszélyben a bérek

Márki-Zay Péter: Inkasszót tett a NAV egy vásárhelyi önkormányzati cégre, veszélyben a bérek

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

Négyezer Audi-dolgozó sztrájkolt Győrben

Négyezer Audi-dolgozó sztrájkolt Győrben