Terrorcselekmény előkészületének gyanújával vették őrizetbe kedden a budapesti Bartók Béla úti iszlám imaház...

Terrorcselekmény előkészületének gyanújával vették őrizetbe kedden a budapesti Bartók Béla úti iszlám imaház vezetőjét, a palesztin származású magyar állampolgár Saleh Tayser fogorvost - erősítette meg a HVG kérdésére Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság nemzeti nyomozóirodájának helyettes vezetője. Keddi sajtóértekezletén Salgó László országos rendőrfőkapitány és Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára cáfolta, hogy az összehangolt rendőri akció - amelyben Tayser budapesti kapcsolatainál tartottak házkutatást - összefüggne Mose Kacav izraeli államfő aznap kezdődött magyarországi látogatásával. Tayser rendőri források a magyarországi arab közösség egyik vezetőjeként tartják számon, akinek neve többször felmerült kábítószerrel kapcsolatos, illetve vagyon elleni bűncselekmények nyomozásakor is. Két vélelmezett társa, más ügy miatt, előzetes letartóztatását tölti. Petőfi közölte, a gyanúsított 2003 novembere óta próbált robbanószert szerezni, illetve toborzott végrehajtókat "egy budapesti zsidó múzeum" elleni merénylethez. A Nemzetbiztonsági Hivatal minderre márciusban hívta föl a rendőrség figyelmét. A rendőri akciót - amelyben egyébként nem sikerült robbanóanyagot találni - azért keddre időzítették, hogy elejét vegyék egy esetleges merényletkísérletnek - érvelt Petőfi.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A bevándorlók mellett tüntettek Rómában

A bevándorlók mellett tüntettek Rómában

Több autó árokba borult és a vonatok is késnek a havazás miatt

Több autó árokba borult és a vonatok is késnek a havazás miatt

Kínai hackerek szálltak rá az amerikai haditengerészetre, rakétaterveket is loptak tőlük

Kínai hackerek szálltak rá az amerikai haditengerészetre, rakétaterveket is loptak tőlük

Szinte észre sem veszi, hogy viszi: ez lesz a világ legkönnyebb 17”-es notebookja

Szinte észre sem veszi, hogy viszi: ez lesz a világ legkönnyebb 17”-es notebookja

Fideszes országgyűlési képviselő lett a bokszszövetség megbízott pénzügyi biztosa

Fideszes országgyűlési képviselő lett a bokszszövetség megbízott pénzügyi biztosa

Tarlós is az ellenzéket ekézi

Tarlós is az ellenzéket ekézi