Kövekkel, botokkal, üvegpalackokkal, asztalokkal és székekkel "felfegyverkezett" tüntetők ezrei rohamozták meg múlt...

Kövekkel, botokkal, üvegpalackokkal, asztalokkal és székekkel "felfegyverkezett" tüntetők ezrei rohamozták meg múlt szombaton a tajpeji elnöki palotát, Csen Suj-pian államfő lemondását, valamint az egy hónappal ezelőtti elnökválasztás szavazatainak újraszámlálását követelve. A város utcáira vonuló több mint százezer tüntető ellen bevetett 8 ezer rohamrendőr megfigyelők szerint meglehetősen erőszakosan, könnygázt is bevetve oszlatta fel a tömeget. Az elnökválasztáson alulmaradt ellenzéki Lien Csán által szervezett megmozdulás résztvevői azt is el akarják érni, hogy független vizsgálat induljon Csennel szemben a választás előtt elkövetett ellentmondásos merénylet ügyében, mert sokak szerint az államfő a szimpátiaszavazatoknak köszönhette - csekély arányú - győzelmét. Amerikai szakértők bevonásával tartott vizsgálat szerint a merénylet valódi volt, ám, hogy ki szervezte, arra nem derült fény. Az ellenzék bejelentette, hogy egyelőre szünetelteti a tüntetéseket, de ismét az utcákra vonulnak, ha Csen államfő május 20-ai beiktatásáig sem hajlandó elrendelni a voksok újraszámlálását, illetve a vizsgálat lefolytatását.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megújult Szentendrén a Kmetty Múzeum

Megújult Szentendrén a Kmetty Múzeum

Hadházy és Szél már két órája az MTVA székházban - addig maradnak, amíg be nem olvassák a petíciót

Hadházy és Szél már két órája az MTVA székházban - addig maradnak, amíg be nem olvassák a petíciót

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

A Doktor díja

A Doktor díja

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

Szél: "Minden ellenzéki képviselő jöjjön az MTVA székházhoz, mert most itt van dolga!"

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!

D. Bányász Gergő: Én még élek, a szakmám már alig!