Vasárnap ünnepélyes keretek között - várhatóan Medgyessy Péter miniszterelnök részvételével - avatják fel az aradi...

Vasárnap ünnepélyes keretek között - várhatóan Medgyessy Péter miniszterelnök részvételével - avatják fel az aradi Tűzoltó téren a hányatott sorsú Szabadság-szobrot, amelynek elemei a héten, lapzártánk után kerülnek a talapzatra. A Zala György készítette szoborcsoportot eredetileg 1890-ben állították fel Arad főterén, majd 1925-ben a román hatalom leszedette, később a várba vitette, ahonnan csak 1999-ben hozták ki és helyezték el a minorita rendi katolikus templom szűk udvarában. A szoborcsoport felállítását azóta többször is elhalasztották, idén januárban végül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a Szabadság-szobor felavatásához, illetve a Babes-Bolyai Egyetem újabb magyar szakainak létesítéséhez kötötte a kormánypárt 2004-es parlamenti támogatásáról szóló együttműködési szerződés aláírását. Adrian Nastase román miniszterelnök azonban csak úgy egyezett bele a szobor felállításába, ha a téren román-magyar megbékélési parkot alakítanak ki - létesítését a bukaresti költségvetés 90 milliárd lejjel (mintegy 600 millió forinttal) támogatja -, és a szoborral szemben az 1848-as román forradalmárok kilenc méter magas, féldomborművekkel ékesített diadalíve kap helyet. Ezt a mostani avatón egy fémvázas, műanyag fóliával borított, életnagyságú makett helyettesíti, mivel a helyén lévő épületet csak az utolsó pillanatban, Gabriel Oprea közigazgatási miniszter utasítására bontották le.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Hét nap

VÉDELMI KÖLTSÉGEK

Mose Kacav izraeli elnök múlt heti magyarországi látogatása 54,4 millió forintba, Johannes Rau német államfő e heti...

Arcfelismerő szoftverrel kötné össze az Amazon a Ring kapucsengőjét, a jogvédő szervezetek már kongatják a vészharangot

Arcfelismerő szoftverrel kötné össze az Amazon a Ring kapucsengőjét, a jogvédő szervezetek már kongatják a vészharangot

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Révész Sándor: Vértanúk – csere!

Révész Sándor: Vértanúk – csere!

Csapatmunka: Schmidt Máriáék valahogy ismét jól jártak

Csapatmunka: Schmidt Máriáék valahogy ismét jól jártak

A kormány újra visszaüzent Brüsszelnek

A kormány újra visszaüzent Brüsszelnek

Úgy tűnik, van a megoldás az ételpazarlásra, csak egy kicsit gusztustalan

Úgy tűnik, van a megoldás az ételpazarlásra, csak egy kicsit gusztustalan