A tavaly ősszel vártnál lassabban, 1,4-1,5 százalékkal bővül az idén a német gazdaság - állapította meg hat vezető...

A tavaly ősszel vártnál lassabban, 1,4-1,5 százalékkal bővül az idén a német gazdaság - állapította meg hat vezető német gazdaságkutató intézet (a berlini DIW, a hamburgi HWWA, a kieli IfW, az esseni RWI, a hallei IWH és a müncheni Ifo) kedden Berlinben közzétett közös elemzésében. A kutatók - akik néhány hónapja még 1,7 százalékos bővülést jósoltak - a jövő évvel kapcsolatban sem túl bizakodóak: értékelésük szerint akkor ugyan valamivel nagyobb, akár 2 százalékos növekedés is elérhető, a költségvetés hiánya viszont legalább a hazai össztermék (GDP) 3,5 százaléka lesz, amivel Németország ismét megsérti az EU stabilitási paktumát. Ezért Berlin és Brüsszel között újabb konfliktus várható, pedig Hans Eichel pénzügyminiszter korábban már megígérte: 2005-ben 3 százalék alatt tartja a deficitet. A gondot a kutatóintézetek szerint továbbra is a konjunktúra lanyhasága okozza.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Másfél év alatt 200 ezer dollárt hozott össze a 12 éves vállalkozó

Másfél év alatt 200 ezer dollárt hozott össze a 12 éves vállalkozó

Európai Filmdíjat nyert egy magyar koprodukcióban készült animációs film

Európai Filmdíjat nyert egy magyar koprodukcióban készült animációs film

Korán nyitottak a hazai sípályák, már az ország három pontján is lehet síelni

Korán nyitottak a hazai sípályák, már az ország három pontján is lehet síelni

Adventi irodalmi naptár - december 16.

Adventi irodalmi naptár - december 16.

Okos ötlet az orosz autósoktól, hogyan használjuk még a sárga mellényt

Okos ötlet az orosz autósoktól, hogyan használjuk még a sárga mellényt

Elbukott a nagy kísérlet, nem jött be Finnországban a feltétel nélküli alapjövedelem

Elbukott a nagy kísérlet, nem jött be Finnországban a feltétel nélküli alapjövedelem