Az Alkotmánybírósághoz fordult Mádl Ferenc köztársasági elnök a települési önkormányzatok többcélú kistérségi...

Az Alkotmánybírósághoz fordult Mádl Ferenc köztársasági elnök a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló, a parlament által még májusban elfogadott törvény ügyében. A kormány eredetileg ebben a törvényben szerette volna kötelezővé tenni a kistérségi társulások megalakítását, ám ehhez az alkotmányt és az önkormányzati törvényt is módosítani kellett volna, amihez nem volt meg a szükséges kétharmados parlamenti többség. Mivel az ellenzék nem támogatta a tervet, a kormánypárti képviselők módosító javaslataikkal "átírták" a Belügyminisztérium törvénytervezetét, amit így a parlament egyszerű többséggel el is fogadott. A kormánypártok álláspontja szerint az önkormányzatok ezentúl is szabadon társulhatnak, az államfő viszont ezt nem így látja, mert az új törvény szerint a társulási szabadság csak bizonyos keretek között lenne meg. Tavaly decemberben a kormány már rendeletben eldöntötte, melyik önkormányzat melyik kistérséghez tartozhat, s most ezt erősítette meg a törvény azzal, hogy csak e kereteken belül létezhet társulási szabadság. Mádl azt is alkotmányellenesnek tartja, hogy a törvény szerint a társulások szabadon kötött megállapodásait a kormányrendelet előírásainak megfelelően kell majd módosítani. Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezések olyan önkormányzati alapjogokat érintenek, amelyeket csak törvényben lehet szabályozni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Lavina Romániában: meghalt egy túrázó

Lavina Romániában: meghalt egy túrázó

Más androidosok is örülhetnek: itt a Qualcomm válasza a Huawei telefonos turbózására

Más androidosok is örülhetnek: itt a Qualcomm válasza a Huawei telefonos turbózására

Trump kabinetfőnöke is elmegy

Trump kabinetfőnöke is elmegy

Sárga mellényesek Párizsban – így változtatott taktikát a rendőrség

Sárga mellényesek Párizsban – így változtatott taktikát a rendőrség

Fülke: A rendszer meztelen

Fülke: A rendszer meztelen

A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk

A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk