Létezik és valódi az a levél, amelyben - a jelenleg csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított - Sutka Sándor még...

Létezik és valódi az a levél, amelyben - a jelenleg csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított - Sutka Sándor még Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitányként elkerülhetetlennek tartja Kósa Lajos debreceni polgármester, fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a városi vagyonkezelő gazdálkodásával kapcsolatos bűnügyben. Mindezt hétfőn Lamperth Mónika belügyminiszter erősítette meg Csontos János (MSZP) honatya kérdésére. A megyei főügyészhelyettesnek címzett, tavaly szeptemberben kelt levelet május végén a Népszava hozta nyilvánosságra, de Sutka - aki lapzártánkig elérhetetlennek bizonyult - és a megyei főügyész is hamisítványnak nevezte azt. Kósa hétfőn úgy nyilatkozott az MTI-nek, a vagyonkezelési ügyet elfogultság miatt szabolcsi ügyészek vizsgálják, és ők írásba adták, hogy nem merült fel az ő mentelmi jogának felfüggesztése. Hozzátette, az állítólagos Sutka-levél Cívis Holdingot említ, de ilyen cég nincs Debrecenben. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, az érintett önkormányzati céget Debreceni Vagyonkezelő Rt.-nek (DV) hívják, bár a helyi köznyelv "holdingnak" nevezi. A DV-be nemrég beolvadt a Cívis Ház Rt. - sokak szerint innen eredhet az elírás. A levél szerint - melyben csupa nagybetűvel írták Kósa nevét - a "célszemélyek" tevékenységével kapcsolatban felmerül a bűnszervezeti működés gyanúja is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Simonka György szerint képviselőhöz és emberhez is méltatlan, amit Hadházyék tettek

Simonka György szerint képviselőhöz és emberhez is méltatlan, amit Hadházyék tettek

A Kutyapárt megtalálta a piaci rést: gázmaszkkészítő workshopot szerveznek

A Kutyapárt megtalálta a piaci rést: gázmaszkkészítő workshopot szerveznek

Elkészült a Brexit-film Benedict Cumberbatch főszereplésével

Elkészült a Brexit-film Benedict Cumberbatch főszereplésével

3,3 milliárd került Tállai focicsapatához

3,3 milliárd került Tállai focicsapatához

Vannak, akik bedőlnek az automatának, amelyből Instagram-követőket lehet vásárolni

Vannak, akik bedőlnek az automatának, amelyből Instagram-követőket lehet vásárolni

Itt egy térkép, amely megmutatja, milyen szaloncukrot vesznek az egyes megyékben

Itt egy térkép, amely megmutatja, milyen szaloncukrot vesznek az egyes megyékben