Különösebb magyarázat nélkül múlt vasárnap lemondott Ioan Rus román miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és...

Különösebb magyarázat nélkül múlt vasárnap lemondott Ioan Rus román miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és belügyminiszter (képünkön kollégájával, Lamperth Mónikával), aki Kolozsváron az első helyen várja a polgármester-választások június 20-ai második fordulóját. A miniszter csupán annyit közölt, hogy teljes erőbedobással Kolozsváron akar kampányolni a két forduló között, sőt sikertelensége esetén is a városban marad. A helyhatósági választások első fordulójában Rus, akit saját jelölt híján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is támogatott, 41,1 százalékot ért el, míg a második helyezett demokrata párti Emil Boc 35,6 százalékot. Adrian Nastase miniszterelnök már hétfőre ígérte az új belügyminiszter kinevezését, ám keddi lapzártánkig ez nem történt meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Latorcai: A tüntetők nem tisztelik a karácsonyt és a kis Jézust sem

Latorcai: A tüntetők nem tisztelik a karácsonyt és a kis Jézust sem

Irodalmi magasságokba emelte az uszítást a Ripost

Irodalmi magasságokba emelte az uszítást a Ripost

„A fenyegetettség mértéke meglepő”: oda több kulcsfontosságú olajmező, ha beüt a meleg

„A fenyegetettség mértéke meglepő”: oda több kulcsfontosságú olajmező, ha beüt a meleg

Titkok és kísértések: miért akarunk belenézni a párunk mobiljába?

Titkok és kísértések: miért akarunk belenézni a párunk mobiljába?

Másfélszer annyian vesznek fel személyi kölcsönt, de ezt az 5 aranyszabályt nem sokan tartják be

Másfélszer annyian vesznek fel személyi kölcsönt, de ezt az 5 aranyszabályt nem sokan tartják be

Megérkezett a havazás, bekeményít a tél

Megérkezett a havazás, bekeményít a tél