Heten is hibáztak, amikor összecserélték két beteg kórlapját és leleteit a szegedi II-es számú kórház sürgősségi...

Heten is hibáztak, amikor összecserélték két beteg kórlapját és leleteit a szegedi II-es számú kórház sürgősségi részlegén - ez derült ki abból a belső vizsgálatból, amelyet a tévedésből elvégzett sebészeti beavatkozás kapcsán folytattak a város gyógyító intézményében. Mivel szervezési gondok és az ellenőrzés hiányosságai vezettek a tragédiával végződött esethez, Szeged polgármestere, Botka László kényszerszabadságra küldte az önkéntes nyugdíjba vonulás lehetőségétől elzárkózó Nárai György kórházigazgatót. A város egészségügyi bizottsága a kórházi jelentés alapján egyhangúlag kezdeményezte az intézmény munkájáért felelős igazgató felmentését, amelyről - továbbá a poszt betöltésére kiírandó pályázatról - szeptemberben a város közgyűlése dönt. Az elcserélt beteget megműtő klinikán a belső vizsgálat nem tárt fel szabálytalanságot, ezért Lonovics János, a szegedi Orvos- és Gyógyszerész-tudományi Centrum elnöke nem járult hozzá, hogy az elhunyt beteg családjának kívánsága szerint az operáló orvos mondjon búcsúztatót a temetésen. Ő maga viszont felajánlotta, hogy az egyetem képviseletében részt vesz a gyászszertartáson. Az ügy tanúságaként a szegedi városi kórházban hamarosan a személyazonosítást segítő csuklószalaggal látják el a betegeket. Hasonló megoldást szorgalmaz Szolnoki Andrea budapesti főpolgármester-helyettes is, aki mind a 17 fővárosi tulajdonú kórházban ily módon szeretné elérni, hogy a betegek összecserélésének esélye a lehető legkisebb legyen.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Michelle Obama még a Mikulás előtt is táncra perdült

Michelle Obama még a Mikulás előtt is táncra perdült

Arra kéri a szülőket egy walesi iskola, hogy ne vegyenek karácsonyi ajándékot a tanároknak

Arra kéri a szülőket egy walesi iskola, hogy ne vegyenek karácsonyi ajándékot a tanároknak

Több autó árokba borult és a vonatok is késnek a havazás miatt

Több autó árokba borult és a vonatok is késnek a havazás miatt

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó

Mit kezdjen a szabálytalanul parkoló autóval a hókotró? - videó

44 százalékkal kevesebb családi pótlékot kapnak jövőre az Ausztriában dolgozó magyarok

44 százalékkal kevesebb családi pótlékot kapnak jövőre az Ausztriában dolgozó magyarok

Holokauszttúlélőkre hasonlított a kisfiú, akit a testvére mentett meg a szülők kínzásától

Holokauszttúlélőkre hasonlított a kisfiú, akit a testvére mentett meg a szülők kínzásától