Kulcsár Attila, a K&H Equities Rt.

Kulcsár Attila, a K&H Equities Rt. sikkasztással gyanúsított brókere lehetett a felbujtója a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) akkori elnöke elleni támadásnak (HVG, 2003. június 28.). Legalábbis erre lehet következtetni a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) keddi sajtóértekezletén elhangzottakból, miszerint a rendőrök nem zárják ki, hogy Kulcsárt újból ki kell hallgatni Szász tavaly nyári megveretése ügyében. A napokban ugyanis egy zsarolás miatt előzetes letartóztatásban lévő nagykanizsai fiatalembert, Kulcsár földijét gyanúsították meg a támadás elkövetésével (vélelmezett társát továbbra is keresik). A gyanúsított - akit, úgy tudni, vádalkuval sikerült felkutatni - DNS-e azonos azzal, amit a tetthelyen hagyott kerékpáron rögzítettek a helyszínelők. A 30 év körüli férfi, aki egyelőre megtagadta a vallomást, többször beszélt Kulcsárral mobiltelefonon, azt azonban a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölte, hogy a támadás előtt vagy után-e. Szász a merényletet követően a PSZÁF által a Pannonplast-felvásárlásról készített jelentéssel hozta összefüggésbe a támadást. A súlyos testi sértés miatt folyó nyomozást a BRFK június végén felfüggesztette, mivel akkor úgy tűnt, nem lesznek meg a tettesek. A "fű alatt" folytatott operatív nyomozás azonban eredményeket hozott, s az ügyészség a bizonyítékok alapján engedélyezte az eljárás nyílt folytatását.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter

100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter

Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Hagyjuk a terméketlen hazafiversenyt!

Ennek nem fognak örülni Kínában: összemérték a Galaxy S10+ és a Huawei P30 Pro sebességét – videó

Ennek nem fognak örülni Kínában: összemérték a Galaxy S10+ és a Huawei P30 Pro sebességét – videó

Kereshetjük a védjegyet – hazai szállodák, éttermek

Kereshetjük a védjegyet – hazai szállodák, éttermek

Srí Lanka: Letartóztatták a merénylőket szállító sofőrt is

Srí Lanka: Letartóztatták a merénylőket szállító sofőrt is

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna