"Zarándokutam végéhez érkeztem" - mondta többértelmű jelentéssel II.

"Zarándokutam végéhez érkeztem" - mondta többértelmű jelentéssel II. János Pál pápa vasárnap a franciaországi Lourdes kegyhelyen. A 84 éves, Parkinson-kórban és ízületi gyulladásban szenvedő egyházfő rendkívül kimerültnek látszott a nagy hőségben. A 200 ezres tömeg előtt beszédében az élet feltétlen védelmére szólított fel. "Az élet szent ajándék, a fogamzástól a halálig tiszteletben kell tartani" - hangoztatta, ismét állást foglalva az abortusz és az eutanázia ellen. A lourdes-i Bernadette-barlangban - ahol a hagyomány szerint 1858-ban egy 14 éves pásztorlánynak megjelent Szűz Mária - kegyhellyé nyilvánítása óta naponta több ezren gyújtanak gyertyát és isznak a forrás vizéből. A pápai zarándokútra abból az alkalomból került sor, hogy a katolikus egyház 150 éve hirdette meg a szeplőtelen fogantatás dogmáját. A jelen lévő Godfried Danneels brüsszeli bíboros érsek szerint a pápa egészségi állapota megrendült, az egyházfő életútja végéhez közeledik, s ennek adott hangot. A vatikáni szóvivő másnap azt válaszolta erre: "Tény, hogy az egyházfő testi állapota egyre gyengébb, de szilárd elhatározása továbbra is a nyilvánosság elé állni az evangélium üzenetével."

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kezdjen búcsúzkodni: néhány nap és lelövi az Inboxot a Google

Kezdjen búcsúzkodni: néhány nap és lelövi az Inboxot a Google

Elfogták az utrechti lövöldözés harmadik gyanúsítottját

Elfogták az utrechti lövöldözés harmadik gyanúsítottját

Miért hagyunk mindent az utolsó pillanatra? Mi segíthet a halogatóknak?

Miért hagyunk mindent az utolsó pillanatra? Mi segíthet a halogatóknak?

Egyértelmű hasonlóságok vannak a két Boeing-szerencsétlenség között

Egyértelmű hasonlóságok vannak a két Boeing-szerencsétlenség között

Magyar Telekom: összesen 26,068 milliárd forint osztalékra

Magyar Telekom: összesen 26,068 milliárd forint osztalékra

Sargentini: Kérdőre kell vonni Orbánt

Sargentini: Kérdőre kell vonni Orbánt