Aranytömböket kezdett árusítani a BÁV Rt.

Aranytömböket kezdett árusítani a BÁV Rt. december 13-án négy budapesti üzletében, továbbá Debrecenben, Pécsett és Győrben. Magyarországon utoljára 1946-ban lehetett rúdaranyat kapni, 1990-ig az arany birtoklása devizabűntettnek számított, az uniós csatlakozást megelőző időszakban pedig a nemesfémet 25 százalékos áfa terhelte, így nem érte meg befektetési céllal vásárolni. A BÁV a londoni tőzsdéhez, illetve a Magyar Nemzeti Bank dollár/forint középárfolyamához igazítva vételi és eladási árat állapít meg a 999 ezrelékes finomságú aranyra. Az egyunciás (31,5 grammos), alig fél gyufásskatulyányi, magyar koronázási jelvényekkel díszített lapocska eladási ára jelenleg 99 ezer, vételi ára pedig 80 ezer forint, a félunciásokat pedig 50 ezerért adják és 40 ezerért veszik vissza. Kovácsné Racskó Szilvia, a BÁV nemesfém-szakágazatának vezetője elmondta, a most forgalomba került 500 darab egyunciás és ugyanannyi félunciás lapka nagy része már elővételben elkelt. Az arany unciánkénti ára a londoni tőzsdén mostanában 81,5 ezer forint, kiskereskedelmi forgalomban drágább, de például Ausztriában már 85 ezer forintért be lehet szerezni a Bécsi Filharmonikusokat ábrázoló, 999,9 ezrelékes finomságú egyunciás aranyérmét.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Dörzsölhetik a tenyerüket a bútorboltok és a barkácsáruházak tulajdonosai a kormány terveit látva

Különös férfi-női különbség jött ki, amikor a K&H megnézte, kik fizetnek a telefonjukkal

Különös férfi-női különbség jött ki, amikor a K&H megnézte, kik fizetnek a telefonjukkal

Hatszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

Hatszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

Kézilabdacsapat ült a kisbuszban, amely hajszálnyira volt a frontális ütközéstől – videó

Kézilabdacsapat ült a kisbuszban, amely hajszálnyira volt a frontális ütközéstől – videó

A munkavállalók 56%-a beismeri, hogy nem tud eleget a munkaköre hosszabb távú ellátásához

A munkavállalók 56%-a beismeri, hogy nem tud eleget a munkaköre hosszabb távú ellátásához

Gondban van a macedón kormány, mióta fő témájuk Budapestre szökött

Gondban van a macedón kormány, mióta fő témájuk Budapestre szökött