Háromszázezer darab, egyenként száz forint névértékű OTP Bank-részvényt vett múlt csütörtökön Csányi Sándor, a...

Háromszázezer darab, egyenként száz forint névértékű OTP Bank-részvényt vett múlt csütörtökön Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója, a hírek szerint az aznapi 5665 forintos tőzsdei ár mindössze egyötödéért, a banknál működő bónuszrészvényprogram keretében. Ezzel az ő pakettje 2,175 millió darabosra duzzadt (az OTP Bank Rt. 280 millió részvényéből), ami a keddi 5600 forint körüli tőzsdei árfolyam alapján több mint 12 milliárdot ér. Két nappal korábban OTP-s vezérigazgató-helyettesek már el is adtak: Lantos Csaba 20 ezer részvényt 5508 forintos egységáron, Pongrácz Antal 10 ezret egyenként 5498 forintért, míg e hét keddjén Wolf László 6 ezret 5633 forintért. Bankjuktól kétféle módon juthatnak részvényhez az OTP vezetői: bónuszként vagy kedvezményesen. Utóbbi esetben feleannyit kell fizetniük, mint amekkora átlagárfolyamon a részvények 2004. március 31. (3639 forint) és május 31. (4379 forint) között gazdát cseréltek. Az év vége felé az OTP-s vezetők azért merítik ki részvényvásárlási keretüket, hogy még az idén besöpörhessék busás árfolyamnyereségüket. Január 1. és április 30. között, az éves mérleg elfogadásáig ugyanis bennfentes személyek nem üzletelhetnek saját részvényeikkel. Az év eleje óta az OTP-részvények ára több mint a duplájára nőtt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összejött Elon Musk nagy mutatványa, a hálója elkapta a Földre visszahulló rakétadarabot

Összejött Elon Musk nagy mutatványa, a hálója elkapta a Földre visszahulló rakétadarabot

Erős kémelhárításról számolt be a kémkedéssel gyanúsított moszkvai bank vezetője

Erős kémelhárításról számolt be a kémkedéssel gyanúsított moszkvai bank vezetője

Karácsony eljátszotta Orbán poénját, Kálmán érdekében Dobrevet vetették be

Karácsony eljátszotta Orbán poénját, Kálmán érdekében Dobrevet vetették be

Felfüggesztették Nagyoroszi polgármesterét, mert nem vette ki a szabadságát

Felfüggesztették Nagyoroszi polgármesterét, mert nem vette ki a szabadságát

Vita a Szilas-pataknál: a fideszes részeken irtják a szúnyogokat, az ellenzékin nem?

Vita a Szilas-pataknál: a fideszes részeken irtják a szúnyogokat, az ellenzékin nem?

Ez az új 5-ös BMW egy kicsit más: 710 lóerős elektromos változatot tesztel a gyár

Ez az új 5-ös BMW egy kicsit más: 710 lóerős elektromos változatot tesztel a gyár