Újra kell tárgyalnia az Országgyűlésnek a közbeszerzési törvény módosítását, miután a kihirdetésre váró jogszabályt...

Újra kell tárgyalnia az Országgyűlésnek a közbeszerzési törvény módosítását, miután a kihirdetésre váró jogszabályt december 27-én Mádl Ferenc köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte, mondván, ellentétes az uniós joggal. Bakonyi Tibor és Gy. Németh Erzsébet szocialista képviselők módosító javaslatukban azt kezdeményezték, hogy az állami, illetve önkormányzati közszolgáltatási feladatra alapított cégek - mint közvállalkozások - mentesülhessenek a közbeszerzési törvény hatálya alól, ha alapítójukkal közfeladatra kötnek szerződést. Az április óta több változatot is megért, végül december 9-én benyújtott javaslatot az Országgyűlés elsöprő többséggel, 304 igen szavazattal, 12 nem ellenében fogadta el, bár azt a kormány nem támogatta. "A módosítás kizárná a versenyt, és veszélyeztetné a közpénzek ésszerű felhasználásának követelményét" - kommentálta a kormány álláspontját a HVG-nek Gadó Gábor igazságügyi helyettes államtitkár, aki szerint a javaslat esetleges hatálybalépése az EU részéről szankciót vonna maga után.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ön szerint ki nyeri az előválasztást? Szavazzon!

Ön szerint ki nyeri az előválasztást? Szavazzon!

Három cápa mart halálra egy amerikai turistát a Bahamákon

Három cápa mart halálra egy amerikai turistát a Bahamákon

Lecsukták a floridai nőt, aki leadta a rendőröknek férje pisztolyát

Lecsukták a floridai nőt, aki leadta a rendőröknek férje pisztolyát

Eltörlik a vámokat az EU és Vietnam között

Eltörlik a vámokat az EU és Vietnam között

Alkotmánybíró lehet Handó Tündéből - csak ő nem akarja

Alkotmánybíró lehet Handó Tündéből - csak ő nem akarja

Kormányinfó: Karácsony teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére

Kormányinfó: Karácsony teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére