Orbán Viktor pártelnök kezdeményezésére a Fidesz országos választmányának elnöksége feloszlatta a párt budapesti XVII.

Orbán Viktor pártelnök kezdeményezésére a Fidesz országos választmányának elnöksége feloszlatta a párt budapesti XVII. és XX. kerületi szervezetét. Az elnök és a választmány szerint a helyi vezetők nem tudták kellően mozgósítani a választókat a december 5-ei népszavazásra, és a taglétszám sem bővült az elvárható mértékben. Az érvek között szerepelt az is, hogy a párt helyi képviselői néhány kerületi ügyben együttműködési készséget mutattak az MSZP-vel. Bár a vádakat a leváltott vezetők elutasították, a választmány a szervezetek "újraalapítása" mellett döntött. Nem ez az első eset a Fidesz szövetséggé alakulása óta, hogy az elnökség helyi szervezeteket oszlat fel: korábban ez történt a szombathelyi, a budapesti belvárosi és a soroksári szervezettel is (HVG, 2003. június 7.). Úgy tudni, Orbán néhány helyen le akarja cserélni a tavaly kinevezett választókerületi elnököket is, akik egyben a párt potenciális országgyűlésiképviselő-jelöltjei.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sikerült kijavítani a körhintásra restaurált spanyol Szent György-szobrot

Sikerült kijavítani a körhintásra restaurált spanyol Szent György-szobrot

Egy Audi TT szakította át a Ferihegyi gyorsforgalmi elválasztó korlátját

Egy Audi TT szakította át a Ferihegyi gyorsforgalmi elválasztó korlátját

1 év 8 hónap a józsefvárosi késes bringatolvajnak, akit videóra is vettek

1 év 8 hónap a józsefvárosi késes bringatolvajnak, akit videóra is vettek

Ön szerint ki nyeri az előválasztást? Szavazzon!

Ön szerint ki nyeri az előválasztást? Szavazzon!

A francia Riviérán van a világ legjobb étterme

A francia Riviérán van a világ legjobb étterme

Babosnak már véget is ért a wimbledoni torna

Babosnak már véget is ért a wimbledoni torna