A Budapesti Értéktőzsde Rt.

A Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) vezérigazgatója, Horváth Zsolt hétfőn döntött a két hivatalos részvényindex, a BUX és a BUMIX kosarának új, április 1-jétől érvényes összetételéről. A BUX-ból kikerülnek a Danubius Hotels részvényei, mivel a társaság a félévente szokásos felülvizsgálatokon már többször nem felelt meg a bennmaradási feltételeknek. A Pannonplast sem teljesítette a BUX-szereplés kritériumait, de mivel ez először fordult elő vele, a szeptemberi index-felülvizsgálatig még kap esélyt. Összességében már csak 12 papír mozgása befolyásolja a BUX értékét a BÉT-en szereplő 45-ből. A BÉT közepes és kis kapitalizációjú részvényeinek árfolyamváltozását jelző BUMIX kosarába három új részvény kerül, az Észak-magyarországi Áramszolgáltatóé, a Pannon-Flaxé és a Phylaxia Pharmáé, míg kettőé, a BorsodChemé és a Globusé távozik: az előbbi kinőtte ezt a kategóriát, mivel az úgynevezett piaci kapitalizációja - azaz a tőzsdére bevezetett részvényeinek és azok árfolyamának szorzata - meghaladta a kosárba kerüléshez megengedett maximumot, utóbbi pedig már másodszor nem teljesítette az indexben maradás feltételeit. Hogy az egyes részvények árelmozdulása milyen súllyal befolyásolja majd a két tőzsdeindex értékét, azt a március 24-ei kapitalizációk, valamint annak alapján határozza meg a tőzsdevezetés, hogy az egyes részvényekből mennyi érhető el szabadon a BÉT-en.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A szódások országa vagyunk, mégis hagynánk, hogy kihaljon a szakma

A szódások országa vagyunk, mégis hagynánk, hogy kihaljon a szakma

Tehervonat-járat indul Kínából Budapestre

Tehervonat-járat indul Kínából Budapestre

Itt van, mire panaszkodnak a legtöbbet a magyar netezők

Itt van, mire panaszkodnak a legtöbbet a magyar netezők

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Minden légiutas álma teljesült egy amerikai férfinak

Minden légiutas álma teljesült egy amerikai férfinak

Meghalt egy 10 hónapos kislány, akit anyja bántalmazott Kunmadarason

Meghalt egy 10 hónapos kislány, akit anyja bántalmazott Kunmadarason