Tony Blair brit kormányfő kedden felkereste II.

Tony Blair brit kormányfő kedden felkereste II. Erzsébet királynőt, hogy felkérje a parlament feloszlatására, majd megtette azt a várva várt bejelentést, amit már hetek óta mindenki biztosra vett, hogy május 5-ére írja ki a választásokat. Az utóbbi két választási ciklust fölényesen megnyerő s így 1997 óta hatalmon lévő Blair elsősorban iraki politikája miatt ezúttal igen nehéz helyzetben van, és aligha valószínű, hogy Munkáspártjával képes lesz megismételni korábbi nagyarányú győzelmét. A párt 2001-ben szerzett 161 fős többsége egyes előrejelzések szerint ezúttal 27-re csökkenhet. Az összes megkérdezettre vonatkozó friss felmérések 2-5 százalék közötti munkáspárti előnyt valószínűsítenek, de a MORI közvélemény-kutató cég kedden ismertetett adatai szerint a biztos szavazók körében a konzervatívoknak 5 százaléknyi az előnyük a Munkáspárttal szemben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit

Nem sikerül kihozni a Tátra egyik barlangjában rekedt két férfit

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Komolyzene könnyedén

Komolyzene könnyedén

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere