Elérte, sőt túlteljesítette célját az a nemzetközi konferencia, amelyen a világ 60 országának küldöttei Szudán...

Elérte, sőt túlteljesítette célját az a nemzetközi konferencia, amelyen a világ 60 országának küldöttei Szudán megsegítéséről tárgyaltak Oslóban. A kartúmi kormányzat és a Világbank becslése szerint az afrikai államnak 2,6 milliárd dolláros nemzetközi segélyre van szüksége az idén júliustól 2007 végéig tartó időszakban ahhoz, hogy ellásson mintegy 2 millió, az éhhalál szélén álló menekültet és kiépítse a legszükségesebb infrastruktúrát a déli országrészben, ahol 21 év után idén januárban zárult le Afrika leghosszabb polgárháborúja. A tanácskozás résztvevői végül összesen mintegy 4,5 milliárd dolláros felajánlást is tettek, miután az USA közölte: 850 millió dollárral járul hozzá a programhoz, s ha a kongresszus jóváhagyja, akár újabb 900 millióval is segíthet. Igaz, a támogatást feltételhez köti: a Szudán nyugati részében fekvő Dárfúr tartományban is véget kell vetni az összecsapásoknak. Washington után a legnagyobb adományozó az EU, amely 765 millió dollárral kész segíteni, ezen felül Nagy-Britannia például 545 millió, Norvégia 250 millió, Hollandia pedig 200 millió dollárt ajánlott fel. A most felkínált segély több mint fele a szudáni újjáépítés becsült költségeinek, a különbözetet a kartúmi kormány a jórészt kiaknázatlan olajmezők hasznosításával akarja előteremteni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A kormány rá akar venni bennünket, hogy együnk több dinnyét

A kormány rá akar venni bennünket, hogy együnk több dinnyét

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól

Eminem kiadója több millió dolláros jogdíjat követel a Spotifytól

Szájer József: "A kereszténység, a hit ma ódivatú dologként jelenik meg a főáramú médiában"

Szájer József: "A kereszténység, a hit ma ódivatú dologként jelenik meg a főáramú médiában"

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Gyurcsány: A helyzet megváltozott