A fővárosi fogyasztóvédelmi főfelügyelőség ideiglenesen megtiltotta a Captain's fokhagymás bors fűszerkeverék...

A fővárosi fogyasztóvédelmi főfelügyelőség ideiglenesen megtiltotta a Captain's fokhagymás bors fűszerkeverék forgalmazását, pontosabban annak 2005. december végéig lejáró szavatosságú tételeiét. A fogyasztóvédők különböző fűszereket célzó, harminc mintán végzett vizsgálata során az derült ki, hogy az Anemos-Hungária Kft. által forgalmazott, Görögországból származó fűszerkeverék szudán I. és IV. színezéket tartalmaz, amely - mint a HVG kérdésére a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalnál elmondták - a textiliparban alkalmazott festékanyag, élelmiszer-ipari felhasználása az unióban tiltott, mivel nagy mennyiségben rákkeltőnek tartott anyagról van szó. Mészáros Lajos, az Anemos-Hungária Kft. ügyvezetője viszont azt állította a HVG-nek, hogy csak a 2002 végéig, 2003 elejéig behozott áruban - mely rendelkezett az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) és a Kereskedelmi Minőség-ellenőrző Intézet engedélyével - fordulhatott elő nyomokban színezék, az azonban természetes anyag, a chilipaprika összetevője. A tavaly kevesebb mint 100 millió forint forgalmat elért, 3 millió forint törzstőkéjű Anemos azonnal megkezdte az áru visszagyűjtését, bár Mészáros elmondása szerint csak néhány darabot talált a boltokban a kifogásolt tételből. A fogyasztóvédők a fűszerkeveréket kontrollvizsgálatra megküldték az OÉTI-nek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kíváncsi, mennyire szennyezőek a magyar erőművek? Hamarosan percre pontosan nyomon követheti

Kíváncsi, mennyire szennyezőek a magyar erőművek? Hamarosan percre pontosan nyomon követheti

Félelmetes, hogy mennyi káros anyagot lélegezhetünk be egy budapesti buszmegállóban

Félelmetes, hogy mennyi káros anyagot lélegezhetünk be egy budapesti buszmegállóban

Hont András: Álmainkban Európa visszainteget

Hont András: Álmainkban Európa visszainteget

Három férfit gyanúsítanak az autókereskedő megölésével

Három férfit gyanúsítanak az autókereskedő megölésével

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

Hétvégén is nyitva lesznek az okmányirodák

A Kika magyar üzleteit is eladták

A Kika magyar üzleteit is eladták