Leköszönt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, ezért Somogyi Ferenc...

Leköszönt Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, ezért Somogyi Ferenc külügyminiszter július 1-jével fel is mentette. Az erdélyi származású politikus egészségi állapotával indokolta távozását; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök májusi vajdasági látogatása során például valóban annyira rosszul lett, hogy viszsza kellett fordulnia. Távozásához emellett minden bizonnyal hozzájárult az a közhangulat is, amely a szomszédos országok magyarjai körében a tavaly decemberi népszavazás után alakult ki a jelenlegi magyar kormánnyal szemben. A másfél évtizede a HTMH-ban dolgozó, s azt 2002 óta vezető Bálint-Pataki elnöksége idején mintha csökkent volna a hivatal jelentősége és érdekérvényesítő képessége is, főleg miután a Miniszterelnöki Hivataltól átkerült a Külügyminisztérium felügyelete alá. A HTMH vezetését a korábban a külügytől jött elnökhelyettes, Szabó Béla veszi át, a felmentett elnök pedig kormányzati főtisztviselőként másutt dolgozik tovább.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Trump szerint volt külügyminisztere kőbuta

Trump szerint volt külügyminisztere kőbuta

Tolatóradar: 1,3 milliárddal egy McLaren a legdrágább eladó autó itthon

Tolatóradar: 1,3 milliárddal egy McLaren a legdrágább eladó autó itthon

Hidegfront, ónos eső, vacak szombat

Hidegfront, ónos eső, vacak szombat

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre

Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt

MTA-botrány: Palkovics nem érzékelte a robbanásveszélyt