Az már biztos, hogy a múlt szombati 70 ezres nézőtömeggel megdőlt egy eddigi Sziget-rekord: egy napon sosem voltak még...

Az már biztos, hogy a múlt szombati 70 ezres nézőtömeggel megdőlt egy eddigi Sziget-rekord: egy napon sosem voltak még ennyien a Hajógyári-szigeten. A hűvös hétfő negatív csúcsot hozott: csupán 10 ezer napijegy kelt el a pénztáraknál. Így az idén 1,85 milliárd forintból gazdálkodó fesztiválszervezők tavalyi 369 ezres nézőcsúcsa koránt sincs veszélyben. Az előzetes adatok szerint az 50 millió forint körüli nyereség a tavalyihoz hasonlóan most is biztosnak látszik. Lapzártánkig több mint 2500 alkalommal kellett intézkednie a Sziget egészségügyi stábjának: főként meghűlés és allergia miatt kértek segítséget a szigetelők. Mentőszállításra ötvenszer volt szükség, többségében végtagsérülések miatt. A legsúlyosabb eset egy levesfőző ifjúé volt, ő a forró étellel égette meg magát alaposabban. Az orvosi beavatkozások csupán 1 százalékát indokolta alkohol vagy illegális drog. Tavaly 158 esetben kellett a rendőröknek intézkedniük, ezúttal, egy nappal a rendezvény vége előtt, csupán 116 feljelentés érkezett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Augusztustól Magyarországon is elkezdik árulni a Huawei/Honor megkésett telefonját

Augusztustól Magyarországon is elkezdik árulni a Huawei/Honor megkésett telefonját

„Dühömben elkapott a sírógörcs, amikor mondták, hogy érvénytelen a személyim”

„Dühömben elkapott a sírógörcs, amikor mondták, hogy érvénytelen a személyim”

Itt a kívül-belül megújult Audi Q7

Itt a kívül-belül megújult Audi Q7

Horvátország szennyvíziszapjának több mint felét Székesfehérvárnál tették le

Horvátország szennyvíziszapjának több mint felét Székesfehérvárnál tették le

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

A moszkvai magyarázat: csak karbantartás miatt ment Venezuelába az orosz katonai gép

A moszkvai magyarázat: csak karbantartás miatt ment Venezuelába az orosz katonai gép