Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) vezetőjét javasolta alkotmánybíróvá választani hétfői ülésén az...

Paczolay Pétert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) vezetőjét javasolta alkotmánybíróvá választani hétfői ülésén az AB-tagok jelölésére jogosult ötfős parlamenti testület. Az 50 éves politológusprofesszor nevét az MSZP-s házelnök, Szili Katalin terjesztette a grémium elé. Egyetlen alkotmánybíró jelölésére az utóbbi 16 évben eddig csak egy alkalommal - 1990 nyarán - volt példa, azóta az illetékes bizottság mindig legalább két személyt javasolt megválasztani. A testület így kívánta garantálni, hogy a jobb-, illetve a baloldali orientációjú bírák egyenlő arányban legyenek jelen a Donáti utcai bíróságon. Paczolay jelölése egyébként már 2004 végén is szóba került egy háromfős "csomag" egyik tételeként, az MSZP azonban akkor nem támogatta, hogy a konzervatív-liberálisnak tartott jogász legyen a politikai értelemben neutrálisnak tekintett harmadik jelölt. Paczolay a rendszerváltást követően egy évtizeden át az AB-n dolgozott, évekig Sólyom László egyik főtanácsadójaként, 1996 és 2000 között pedig ő töltötte be a főtitkári funkciót, majd öt éven át Mádl Ferenc mellett a KEH vezetőhelyettese volt. Az elismert szaktekintélynek számító politológus személyében olyan jogtudós kerülhet a jövő héten az alkotmánybírák közé, akit - értesüléseink szerint - a jelenlegi államfő erre feltétlenül érdemesnek tart, s ezt állítólag nemrég a házelnök tudomására is hozta.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szegedi egyetemi ügy: "Nem mondtam, hogy az önkormányzat semmibe veszi az egyetemet"

Szegedi egyetemi ügy: "Nem mondtam, hogy az önkormányzat semmibe veszi az egyetemet"

Nőtt a kivégzések száma Szaúd-Arábiában 2018-ban

Nőtt a kivégzések száma Szaúd-Arábiában 2018-ban

150 ezer liter folyékony csoki árasztotta el az utat Arizonában

150 ezer liter folyékony csoki árasztotta el az utat Arizonában

Túlóratörvény: már a hétvégére felállhat a központi sztrájkbizottság

Túlóratörvény: már a hétvégére felállhat a központi sztrájkbizottság

Dal született a veronai áldozatok emlékére

Dal született a veronai áldozatok emlékére

Hajnalban is robbantottak és lőttek a tegnap megtámadott nairobi szállodában

Hajnalban is robbantottak és lőttek a tegnap megtámadott nairobi szállodában