Szoros küzdelemben újabb hatéves mandátumot kapott a hivatalban lévő finn államfő, Tarja Halonen a vasárnap...

Szoros küzdelemben újabb hatéves mandátumot kapott a hivatalban lévő finn államfő, Tarja Halonen a vasárnap megrendezett közvetlen elnökválasztás második fordulójában. A szociáldemokraták színeiben indult Halonen a szavazatok 51,8 százalékát szerezte meg, riválisa, a mérsékelten konzervatív Centrum Párt által támogatott Sauli Niinistö alig 3 százalékkal maradt le tőle. 1982-től mindig szociáldemokrata politikus volt az államfő. Mindkét politikus választási kampányában hangsúlyt kapott - a semlegességére mindig is sokat adó - Finnország NATO-tagságának a kérdése. Halonen óvatosabb politikát követve, távlati célként jelölte meg a csatlakozást, de nem nevezte sürgetőnek, riválisa szerint ellenben rövid időn belül sort kellene keríteni a belépésre. A hat éve, Finnország első elnöknőjeként (akkor még) a parlament által megválasztott Halonen tapasztalt politikus: 1979-ben, 35 évesen, szociáldemokrata képviselőként került a parlamentbe, majd négy kormánynak is tagja volt miniszterként, legutóbb, mielőtt először államfővé választották, a külügyminiszteri tárcát vezette.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Leleplezték az új VW Passatot, de van egy szépséghibája

Leleplezték az új VW Passatot, de van egy szépséghibája

Tovább durvul a harc Palkovics és az MTA elnöke között

Tovább durvul a harc Palkovics és az MTA elnöke között

Úgy tűnik, Liu Shaolin Sándor exe kicsit még mindig pipa a magyar korcsolyázóra

Úgy tűnik, Liu Shaolin Sándor exe kicsit még mindig pipa a magyar korcsolyázóra

Hamis parfümöket árverezhetett a NAV, feljelentést tett a károsult

Hamis parfümöket árverezhetett a NAV, feljelentést tett a károsult

Még egy almát sem lehet elrágcsálni ezentúl a bécsi metróban

Még egy almát sem lehet elrágcsálni ezentúl a bécsi metróban

Nem sikerül átkalibrálni a navigációs rendszereket, mert nincs, aki megcsinálná

Nem sikerül átkalibrálni a navigációs rendszereket, mert nincs, aki megcsinálná