Bizonyíték hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a nyomozást, amelyben az MSZP-s Baja Ferenc és...

Bizonyíték hiányában a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette azt a nyomozást, amelyben az MSZP-s Baja Ferenc és Puch László esetleges szerepét vizsgálták a K&H-brókercég botránya ügyében. Kulcsár Attila, az ügy elsőrendű vádlottja többször tett terhelő vallomást Bajára, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárára és Puchra, a szocialisták pártpénztárnokára, mondván, korrupciós pénzeket fogadtak el tőle, amiért cserébe különböző előnyöket nyújtottak neki. Keresztes Imre vezető főügyész a HVG-nek elmondta: Baját és Puchot ki sem hallgatták. Tanúként azért nem, mert a tanúnak igazat kell mondania, márpedig az eljárásban az érintettek esetleges bűnösségét vizsgálták, gyanúsítottként pedig azért nem, mert ehhez fel kellett volna függeszteni az országgyűlési képviselőknek járó mentelmi jogukat, annak kezdeményezésére viszont nem volt elég indok. Kulcsár ismételt meghallgatásából, számlák, cégiratok, telefonlisták ellenőrzéséből ugyanis nem találtak bizonyítékot arra, hogy Kulcsár valóban megvesztegette volna a két politikust. Ebből még nem következik - hangsúlyozta a főügyész -, hogy a volt bróker hazudott. Ha ő és vádlott-társai - várhatóan áprilisban induló - perében esetleg új bizonyítékok bukkannak fel, az ügyészség újrakezdheti a nyomozást.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Spermát fecskendezett egy férfi az alkarjába, mert annyira fájt a háta

Spermát fecskendezett egy férfi az alkarjába, mert annyira fájt a háta

Válaszolt a kormányszóvivő a tüntetőknek: Soros

Válaszolt a kormányszóvivő a tüntetőknek: Soros

Nagy Blanka a színpadról is beolvasott a Fidesz publicistájának

Nagy Blanka a színpadról is beolvasott a Fidesz publicistájának

Heves havas: Hóban debütált az 530 lovas Audi sportkombi

Heves havas: Hóban debütált az 530 lovas Audi sportkombi

Megszabadult a Banksy-graffititől a frusztrált garázstulaj

Megszabadult a Banksy-graffititől a frusztrált garázstulaj

Klimt-dombormű Budapesten? Nyugati szakértők szerint semmi köze a művészhez

Klimt-dombormű Budapesten? Nyugati szakértők szerint semmi köze a művészhez