Győzött is meg nem is Oscar Arias Sánchez a vasárnapi Costa Rica-i elnökválasztáson, mivel a szavazatokat...

Győzött is meg nem is Oscar Arias Sánchez a vasárnapi Costa Rica-i elnökválasztáson, mivel a szavazatokat újraszámlálják, így akár heteket is várni kell az eredményre. Az esélyesnek kikiáltott 65 éves Arias - aki 1986-tól 1990-ig már volt államfő, és a közép-amerikai polgárháborús konfliktusban betöltött közvetítő szerepéért 1987-ben Nobel-békedíjat kapott - a lapzártánkkor rendelkezésre álló előzetes adatok szerint 40,51 százalékot szerzett, míg ellenlábasa, az 51 éves Ottón Solís 40,28 százalékot. Mivel a különbség mindössze néhány ezer szavazat, a végeredményt csak a voksok kézi újraszámlálása után hirdetik ki. A választás gyér érdeklődés mellett zajlott, mert a lakosság a korrupciós botrányok miatt kiábrándult a politikusokból. Három korábbi államfő ellen is vádat emeltek, mivel kenőpénzt fogadtak el, ketten közülük rövidebb időre rács mögé is kerültek, a harmadik külföldre menekült. A szociáldemokrata Nemzeti Felszabadítási Párt színeiben indult, a szabadpiac hívének számító Ariastól azt remélik, hogy - akárcsak egykor, elnöksége idején - kivezeti a gazdaságot a stagnálásból, és megfékezi a fokozódó erőszakot. Arias legfontosabb feladatának az USA és a közép-amerikai államok közti, már csak Costa Rica által nem ratifikált szabadkereskedelmi egyezmény életbe léptetését nevezte, míg Solís újratárgyalná annak egyes fejezeteit.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kézilabda-vb: visszatért és játszik a válogatott kulcsembere

Kézilabda-vb: visszatért és játszik a válogatott kulcsembere

Megvan a BKK új vezetője

Megvan a BKK új vezetője

A Becker család kálváriája a házépítéssel: didergés, hiányzó közművek, rendezetlen tulajdonviszonyok, pénzbajok

A Becker család kálváriája a házépítéssel: didergés, hiányzó közművek, rendezetlen tulajdonviszonyok, pénzbajok

Egy amerikai katolikus egyetem letakarja a Kolumbuszt ábrázoló falfestményeket

Egy amerikai katolikus egyetem letakarja a Kolumbuszt ábrázoló falfestményeket

Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

Másképp fog a klímaváltozásra gondolni, ha felkeresi ezt az oldalt

Másképp fog a klímaváltozásra gondolni, ha felkeresi ezt az oldalt