A magyar szervezők optimizmusa is elszállt azok után, hogy Bartolo Consolo, az Európai Úszó Liga (LEN) elnöke...

A magyar szervezők optimizmusa is elszállt azok után, hogy Bartolo Consolo, az Európai Úszó Liga (LEN) elnöke ijesztőnek ítélte a margitszigeti uszodaépítkezés állását. A július 26-a és augusztus 6-a között megrendezendő felnőtt úszó-, műugró-, hosszútávúszó- és műúszó-Európa-bajnokság (Eb) helyszínéül kijelölt Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda bővítése az olasz sportdiplomata szerint nem megnyugtató ütemben halad, s kétségesnek nevezte, hogy egyáltalán elkészül az Eb-re, illetve az azt megelőző, júniusra tervezett próbaversenyekre. Az új uszodarészben tízpályás versenymedence, műugró medence, műugró torony, ezer négyzetméteres öltöző és ezerfős lelátó épül. Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök elbizonytalanodását az okozta, hogy a helyszínen csak egy-két embert látott dolgozni. A beruházás elindulását korábban a környezetvédők tiltakozása (HVG, 2005 július 23.), nemrégiben pedig a Duna áradása hátráltatta. A következő LEN-ellenőrzés június 9-én lesz.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fülke: Az Orbán-rezsimet már nem nevezhetjük demokratikusnak

Fülke: Az Orbán-rezsimet már nem nevezhetjük demokratikusnak

"Nehogy pont ezen múljon a párt sikere!" – gondolhatták szombaton éjjel a Fidesznél

"Nehogy pont ezen múljon a párt sikere!" – gondolhatták szombaton éjjel a Fidesznél

Esti meglepetéssel készült a Fidesz az autósoknak – videó

Esti meglepetéssel készült a Fidesz az autósoknak – videó

EP-választás: háromra 30 százalék fölé nőtt a részvétel

EP-választás: háromra 30 százalék fölé nőtt a részvétel

A MOL Vidi nyerte a labdarúgó Magyar Kupát

A MOL Vidi nyerte a labdarúgó Magyar Kupát

Trump 1500 amerikai katonát küld a Közel-Keletre

Trump 1500 amerikai katonát küld a Közel-Keletre