Legalább 23 ember vesztette életét az egyiptomi Dahab üdülőhelyen hétfőn elkövetett, összehangolt robbantásos...

Legalább 23 ember vesztette életét az egyiptomi Dahab üdülőhelyen hétfőn elkövetett, összehangolt robbantásos merénylethullámban. A halottak között egy német kisfiú, egy lapzártánkkor még nem azonosított külföldi és húsz egyiptomi van, a 62 sebesültből 22 szintén külföldi. Holtan találtak egy 47 éves budapesti nőt, 53 éves férje súlyosan megsérült, egy kairói kórházban ápolják. A Sínai-félsziget keleti partján lévő turistaközpontban egyiptomi biztonsági források szerint három, valószínűleg időzítőszerkezettel ellátott pokolgép robbant - egy étteremben, egy kávézóban és egy üzletben. Keddig egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget, de az akció kísértetiesen hasonlít a Dahabtól északra, ugyancsak a félszigeten fekvő Tabában 2004 októberében és a Sínai déli csücskén fekvő Sarm-es-Sejkben 2005 júliusában elkövetett merényletekre, amelyeknél szintén három bomba robbant percekkel egymás után. Az összesen 67 halálos áldozatot követelő akkori merényletsorozatokkal egy ismeretlen sínai-félszigeti csoportot vádoltak, mindkét korábbi akciót széles körű letartóztatás követte. A tavalyi robbantások szerepet játszottak abban, hogy a vártnál félmillióval kevesebb, 8,5 millió turista kereste fel az ókori műemlékei és tengerparti strandjai miatt vonzó országot. A turizmus évi több mint 7 milliárd dollárnyi bevételt hoz Egyiptomnak, és a munkaerő 10 százalékát foglalkoztatja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

Elszomorító adat: a 10. évfolyamos gyerekek ötöde megreked a hatodikosok szintjén

Trump és Kim, a két jóbarát

Trump és Kim, a két jóbarát

A magyar gazdaság újabb szektora kerül külföldi befolyás alá

A magyar gazdaság újabb szektora kerül külföldi befolyás alá

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Német államfő: nem szabad alábecsülni a szélsőjobboldali terror veszélyét

Német államfő: nem szabad alábecsülni a szélsőjobboldali terror veszélyét

A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja

A falusi csok még a nyaralók árait is felhajthatja